OUTFIT – Red Lights

DSC_0261_2.jpg

Imáádom, hogy végre itt a jó idő! Gondoltam, ha már az előző poszot egy kis rinyával indítottam, akkor most igazán illene egy kis hálát elmormolni. A múlthéten elutaztunk kicsit kikapcsolódni, és nagy mázlink volt az idővel, sikerült jó nagyokat kirándulni, barangoltunk picit a Balaton körül. Instagramon már láthattatok néhány pillanatot, de lehet, hogy hozok még a blogra is képes összefoglalót, ha végre átnéztem azt a nem kis mennyiséget, ami készült a héten.

Addig is még az előtte lévő hétről egy kis outfit. 🙂 Ezeket a képeket most Festy készítette az outfitről. Összeültünk egy kávéra vele és Chabyval és utána kiszaladtunk lőni néhány fotót, ha már.. Remélem tetszik nektek! 🙂 

DSC_0254_2.jpg

Amióta megvan ez a kabát (karácsony előtt érkezett nem sokkal), mindig lesem az alkalmat, hogy felvehessem! Ahogy egy picit is melegebb van, már azonnal nyúlok is utána. Zseniálisan gyönyörű piros színe van, kicsit maszkulin szabással. Mindent annyira fel tud dobni! Legyen szó kicsit elegánsabb vagy lazább szettről, egyszerűen mindennel jól mutat, biztos, hogy fogtok még találkozni vele.

DSC_0299_2.jpg Amikor totál fekete az összes ruha, ami rajtam van, akkor próbálok legalább az anyagokkal játszani picit, muszlin, bőr, velúr, fényes, matt, mindegy, csak legyen valami izgalom benne! 🙂DSC_0290_2.jpg

Nagyon szeretem a kesztyűket, és van is néhány, de a kedvenc ez a bőr F&F darab. Nekem majdnem könyékig ér (szerintem a kisebb lányoknak még talán fölé is) ezért minden kabátommal tudom hordani, emiatt nyúzom is rendesen. Lassan már 5 éves lesz szegénykém, de azon kívül, hogy a belseje már picit elengedte magát még mindig gyönyörű állapotú! DSC_0271_2.jpg DSC_0304_2.jpg DSC_0283_2.jpg

Zara bokacsizma I Orsay bőrhatású farmer I F&F blúz I H&M öv I F&F sál I Romwe kabát I F&F kesztyű I Furla táska I Mango napszemüveg 

Follow:
Oszd meg:

6 Comments

  1. Réka Réka P.
    február 18, 2014 / 16:57

    Nagyon jó ez a szett. nekem a tavaszi kabátom piros és nagyon-nagyon szeretem, tényleg mindent feldob 🙂 Egy szép bőrkesztyűnek én is örülnék 🙂

  2. Renáta Polonyi
    február 18, 2014 / 22:57

    A napszemüvegedbe beleszerettem…annyira csodásan elegáns és a formája…áhh, végem van! 🙂
    Pusza: Reni

  3. Maggie
    február 19, 2014 / 19:49

    Érdemes szerintem nézegetni a mangooutlet.com-ot akkor! Már elkezdték felpakolni a tavaszi cuccokat, lehet, hogy lesz még ez a szemüveg! 🙂

  4. Maggie
    február 19, 2014 / 19:50

    Köszi Réka!
    Én sokáig idegenkedtem a piros színtől..most már persze bánom, hogy nem szereztem be egy ilyen erős színű kabátot korábban. 🙂

  5. Kriszta
    február 19, 2014 / 20:20

    Mi a titkod a hajvégekre?!?!:) te mindig samponreklámból lépsz ki:)

  6. Maggie
    február 19, 2014 / 21:10

    De drága vagy :))
    Nagyon vigyázok a hajamra, mióta átesett a hatalmas szőkítési procedúrán, azóta különösen odafigyelek rá, és állandóan hajvégápolózok. Egyszer összeszedhetném egy posztba mondjuk a kedvenc hajápolóimat, az igaz 🙂

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .