BOMB Cosmetics barackos arctisztító

Elfogyott a legutóbb használt arctisztítóm, és úgy döntöttem, hogy másik után nézek. Ez a barackos arclemosó nagyjából két hónapja van nálam, és elérkezettnek láttam az időt arra, hogy most már be is számoljak róla.

A Clinique tisztítót nem szerettem volna újravásárolni, úgy éreztem, hogy mostanra összekapta az arcom annyira, hogy ne legyen szükségem ilyen erős tisztítóra, és az ára is meghatározó szempont volt. Egy másik esélyes volt a Lush karácsonyi arctisztítója, amit tavaly is beszereztem a leárazáson, de aztán eszembe jutott, hogy annyira azért nem vált be, sőt elég furának tartottam.. szóval erről is letettem. Aztán úgy alakult, hogy december elején hozzám került ez a kis barackos finomság, és azóta nem nagyon tudok nélküle elképzelni egy reggelt vagy estét sem. 🙂

 

Nagyon ritkán hallom bárkitől is egyébként, hogy a BOMB Cosmeticstől mást is próbált volna, mint az ajándékba kapott „tortaszappanokat” vagy fürdőgolyókat, pedig most, hogy egy kicsit jobban beleástam magam a kínálatukba ezen a lemosón felbuzdulva, meglepő, hogy mennyire jó cuccaik vannak!

Na de kanyarodjunk vissza. 🙂 Hihetetlenül cuki csomagolásban érkezett, nekem valamiért kicsit vintage érzésem lett tőle. Őszintén szólva, amennyire cuki, annyira nem praktikus egyébként ez a műanyag dobozka. Sajnos elég hamar elkezdi megadni magát a sok nyitogatástól, szerintem pont addig bírja majd, amíg elfogyasztom. Nekem a kedvencem a pumpás kiszerelés, azt tartom a legtisztább megoldásnak. Persze ezt itt lehetetlen kivitelezni, mert maga a lemosó egy zselés massza, amiből képtelenség lenne máshogy kivenni, ezért meg is barátkoztam vele végül.

Érdekes, hiába tárolom nagyjából két hónapja ugyanabban a pozícióban, vagyis így a talpán, mégis mindig felkerül a doboz tetejére a cucc. Elképzelésem sincs, hogy miért, de kihasználva ezt, rászoktam arra, hogy innen veszek le, így legalább nem nyúlok bele a nagyobb adagba.

A hatása nekem nagyon tetszik, a kombinált bőröm szereti szerencsére. Reggel-este egy kis mennyiséget felhabosítok az arcomon, ez reggel nagyon jól felfrissít, este pedig maradéktalanul távolítja el az alapozót és minden egyebet az arcomról! Mostanában még micellás vízzel sem szoktam áttörölni előtte az  egész arcom (pedig eddig ez volt a rutin, már csak a szemfestéket távolítom el vele), mert annyira szépen megtisztítja magától, hogy legalább nem pazarlom a vattapamacsot. 🙂 Nagyon meg vagyok elégedve vele, olyan igazán jó kis tisztaság érzésem van utána, és nem feszül úgy az arcom utána, mint a Clinique után például. Ettől függetlenül használok utána természetesen tonikot és hidratálókrémet, de volt már olyan is, hogy egyáltalán nem éreztem egyiknek sem szükségét utána, pedig tél van és ilyenkor még az én kombinált bőröm is szokott feszülni.

Összetevőlistát, akit érdekel, a honlapon talál:
http://furdogolyok.hu/hu/termekeink/arc-es-testapolas/arcapolas/barackos-arclemoso/

Összességében nagyon ajánlom mindenkinek, szerintem remek kis darab, és a maga 2990 Ft-os árával a mennyiségét tekintve szerintem barátságos is. Újravásárolni szerintem nem fogom,  de csak azért, mert a csomagolásával nem voltam teljesen kibékülve, és várakozik már egy másik a sorára, amire már nagyon kíváncsi vagyok. Ettől függetlenül lehetséges, hogy nyáron visszatérek hozzá, mert az illata valami isteni és el tudom képzelni, hogy komolyan hiányozzon! 🙂

 Ti próbáltátok már ezt esetleg?
Milyen termékeket ismertek a BOMB Cosmeticstől?

Follow:
Oszd meg:

5 Comments

  1. Kata Rácz
    február 5, 2014 / 09:18

    De jó, most úgyis épp baracklázban égek, mániákusan keresem mindenhol a barackillatú dolgokat:) A Bombtól még nem próbáltam semmit, de szerintem érik egy rendelés, mert a fürdőgolyókra is eléggé rákattantam mostanában, és nagyon szexi nevű cuccaik vannak 🙂
    Ez a csomagolás tényleg nem a legjobb, rakhatták volna tubusba is (bár én azt is utálom nyitni meg csukni, de legalább higiénikusabb lenne).

  2. Maggie
    február 5, 2014 / 09:36

    Na majd írd meg, hogy miket rendeltél, kíváncsi vagyok! 🙂
    Most úgy irigylek mindenkit, akinek van kádja! Annyira jó egy fincsi fürdőgolyóval ellazulni jaj..

    A csomagolással kapcsolatban, szerintem ebben az esetben még a tubus se lett volna jó, tényleg furcsa kicsit „kocsonyás” zselészerű állaga van.

  3. lilla
    február 5, 2014 / 10:03

    szia

    milyen másik arclemosót tudsz ajánlani kombinált bőrre? Neked mi vált be?
    Már régóta keresek vmi jót, mert minden nagyon szárítja az arcomat. régen volt egy nagyon jó tonikom amit sajnos már itthon nem lehet kapni. Az annyira bevált, h krémeznem sem kellett. :o)

  4. Dávid
    február 5, 2014 / 11:24

    Bár nem engem kérdeztél, de nekem a grapefruitos Neutrogena bevált, újra is vásároltam! 🙂

  5. Maggie
    február 7, 2014 / 10:58

    Szia,

    Jó kérdés, mert tisztítókat általában azért kellett váltanom, mert mindig elkezdte szárítani az arcom egy idő után..most is ez volt a Clinique-kel, egy darabig jó és utána rémesen feszült az arcom.
    Egy darabig csak micellás vízzel tisztítottam, az teljesen jó volt, nem száradt az arcom, de nem éreztem elég „tisztának” csak ennyitől az arcom, ezért néztem még valami után.

    Amit Dávid ajánlott nagyon sokaknak bevált, én pont nem próbáltam, de lehet, hogy teszek majd vele egy próbát, ennyi ember nem tévedhet!:)
    (egy bajom van vele mindig, én sajnos utálom a grapefruit szagát :S)

    A tonikon sok múlik egyébként! Mindenképp olyat válassz, amiben nincs alkohol, mert sokszor inkább ettől húzódik az arcod, nem is a tisztítótól!

Hozzászólás a(z) Kata Rácz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .