Játék – Védekezz a méhnyakrák ellen!

 Borzasztóan fontosnak tartom, hogy azokról a dolgokról is szó essen a blogon, ami nem csak a szépségünkkel, de az egészségünk megőrzésével is kapcsolatos. Különösen nekünk nőknek, a méhnyakrák megelőzés az egyik legfontosabb dolog, hiszen egy kis odafigyeléssel már megóvhatjuk magunkat a bajtól.
Nagyon örültem, hogy felkértek, támogassam ezt a kampányt, mert meggyőződésem, hogy minél szélesebb körben terjeszteni kellene az információkat, hiszen sokan sajnos még mindig nem tudják, hogy egyáltalán mi ez, mire kell odafigyelni, és milyen lehetőségek vannak!

A világon minden évben, január harmadik hetében szervezik meg a Méhnyakrák Megelőzési Hetet, idén immár nyolcadik alkalommal január 20 és 26 között. A kampány célja felhívni a figyelmet arra, hogy a méhnyakrák a második leggyakoribb rákfajta a nők körében illetve, hogy ez a betegség védőoltással és méhnyakrák-szűréssel szinte teljes egészében megelőzhető. Ennek ellenére csak Európában 30.000 nő hal meg méhnyakrákban évente. A Méhnyakrák Megelőzési hét alkalmából lehetőség nyílik kedvezményes áron hozzájutni a méhnyakrák elleni védőoltáshoz is két budapesti oltóközpontban (Intermed Oltóközpont, Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum). További információ: www.oltokozpont.hu, www.budaioltokozpont.hu

A legfontosabb tudnivalók a méhnyakrákról:

–          A szexuálisan aktív nők 80%-a élete során biztosan megfertőződik HPV-vel, ezt a vírust nagyon nehéz elkerülni, így ne vedd félvállról a méhnyakrák elleni védekezést.

–          A HPV vírusok ellen az óvszer sem nyújt védelmet, mivel bőr-bőr kontaktus útján is terjednek.

–          A méhszájseb a méhnyakrák megelőző állapota. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a méhnyakon található elváltozásokat – amelyeket a méhnyakrák-szűrésen diagnosztizálnak a nőgyógyászok – a HPV vírusok okozzák. A méhszájsebek tekinthetőek a méhnyakrák megelőző állapotának, hiszen ezekből fejlődhet ki a súlyos betegség.

–          Magyarországon évente közel  10 000 méhnyak-műtétet (konizációt) hajtanak végre, eltávolítva ezzel a HPV által megfertőzött, károsodott sejteket.

–          A konizáció szövődménye a koraszülés megnövekedett kockázata vagy akár meddőség is lehet.

–          A méhnyakrák ellen az elsődleges védelmet a védőoltás biztosítja, amely hatékonyan felveszi a harcot a HPV vírusok ellen.

–          A méhnyakrákszűréssel a már kialakult problémát fedezhetik fel időben, megakadályozva ezzel a rák kialakulását.

–          A védőoltás minden nőnek ajánlott, felső korhatár nélkül!

Ha elolvastad a fentieket és helyesen válaszolsz 2014. 01. 26. éjfélig, az alábbi kérdésre, nyerhetsz egy valódi méhnyakrák-kampány gyöngykitűzőt. 10 db kitűzőt sorsolok ki a helyes választ beküldők között. Kérlek, csatlakozz az akcióhoz és viseld a gyöngyöt! 

Follow:
Oszd meg:

5 Comments

  1. Dóra Széll
    január 22, 2014 / 12:22

    Nem tudom, mit jelent a kedvezményes ár, meg mióta be vagyok oltva (évekkel ezelőtt), azóta nem követem a dolgot, de a védőoltás elképesztően drága, megértem, hogy sokaknak, pláne a mai helyzetükben nem prioritás. Nem tudom, ezt a kampányt mennyire viszi az állam, de talán ha jobban támogatnák a védőoltást, és nem a 100ezret súrolná az ára, az segítene. Emlékszem, annak idején az V. kerületi lakosoknak ingyen volt, és ottani ismerőseim oltatták is magukat. De hát mindig könnyebb kommunikációs eszközökkel kiállni a nemes célok mellett, mint valós cselekedeteket tenni, és pénzt tolni bele. Persze ez most kicsit demagóg volt, és nyilván főleg az egészségügyben számos egyéb nagyon súlyos probléma van intézményesített szinten, és jelen helyzetben ez a kampány abszolút pártolandó, viszont ne toljuk rá a felelősséget a nőkre, akik nyilván maguk se szeretnének rákosak lenni, és tök jó, hogy megelőzhető, de ha a lakáshitel és a védőoltás között kell választani, valószínűleg inkább tetőt szeretnének a fejük fölé, meg az anyák inkább a gyereküket oltatják be, ha arra összejön a pénz, és maguk veszélyeztetettek maradnak. Szóval, tök jó, hogy az orvostudomány egyre több dologra talál megoldást, csak azokat érdemes is lenne könnyen elérhetővé tenni. (Bocsi, ez kikívánkozott, a kedvezményért riszpekt és szép a kitűző is:))

  2. Maggie
    január 22, 2014 / 12:36

    Teljesen egyetértek, a támogatás lenne az igazán nagy lépés! De amíg idáig nem jutunk el, addig marad ez… Sokszor van akció egyébként, és néhány önkormányzat is támogatja, ha nem is ingyen, de kb 20ezer ft-ért meg lehet kapni az oltást.

    Én úgy gondolom egyébként, hogy már az nagy szó, ha a nők figyelmét arra fel lehet hívni, hogy igenis járjanak el arra az évi egy szűrésre, mert nagyon sokan ezt sem teszik meg. 🙁

  3. Emese Szabó
    január 22, 2014 / 12:51

    Sajnos nagyon szomorú, hogy annak ellenére, hogy a második leggyakoribb rákfajta a nők körében, ami ráadásul a női ivarszerveket érinti, nem támogatja a kormány. Én még olyan szerencsés voltam pár éve, hogy kedvezményes áron juthattam hozzá, ugyanis 18 év alatt akkor még volt valami kedvezmény rá. Azonban szerintem azt mindannyian tudjuk, hogy az ország lakossága egyre csökken, egyre kevesebb gyermek születik évről évre. Ha a kormány ilyesmivel támogatná a fiatal nőket, sokat tennének a lakosság növekedéséért IS. De ezt a méhnyakrák-hetet én is nagyon szépnek tartom, hogy van egyáltalán ilyen!(: Reméljük pár év múlva nem csak ezen a héten lehet majd hozzájutni a kedvezményes oltásokhoz, ugyanis nem hinném hogy az emberek nagy részének pont januárban (az ünnepek után) lenne erre pénze. De ez csak magánvélemény

  4. Bogca
    január 22, 2014 / 13:01

    Szerintem egyébként még az is pluszban bejön itt problémaként, hogy ha van is oltás, meg is tudná venni/támogatott lenne, akkor sem kérné sem magának sem a lányának, mert a védőoltás mumus, a védőoltás méreg, milyen alapon ajánlják neki… 🙁
    Én be lettem oltva 20 évesen. Tényleg lehetne kedvezmény mert elképesztő drága, de sajnos még az sem feltétlenül indítaná meg az embereket, ha ingyen lenne.
    És rendkívül fontos a szűrés is, nem is értem nők hogy képesek évekig elleni anélkül tudnák mi zajlik bennük… Mert hogy ciki meg szégyenlősek. Az egyéjszakás szexszel nincs baj a vezetéknévnélküli Petivel a Szimplából, de hogy egy orvos megvizsgáljon, na hát az tényleg elképesztő…
    Utána meg persze ha megvan a baj, akkor az egészségügy menjen a pitlibe, hogy nincs megfelelő kezelési mód egy bizonyos idő után, csak a teljes kipakolás… Prevenció, emberek, prevenció. 🙁

  5. Februári PIXIBOX – vélemény | BEAUTY JUNKIE
    március 10, 2014 / 13:37

    […] gyöngyös kitűzővel már találkozhattatok a blogon, nagyon örülök, hogy a Pixiboxban is helyet kapott egy ilyen […]

Hozzászólás a(z) Emese Szabó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .