TESZT – Ebelin körömlakklemosó

ebelin_koromlakklemoso (13)_2.jpg

Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e erről a csalódásomról, hiszen lehet, hogy valakinek bevált, de aztán többszöri bosszankodás után úgy döntöttem meg kell írjam. Egyszerűen rettenet ez a lemosó, és kacérkodom a gondolattal, hogy kiöntsem a fenébe.. ezer éve megvan az utánpótlás is, de még néha megpróbálkozom vele, és újra meg újra csalódnom kell.  Annyira nehezen veszem rá magam, hogy kidobjak dolgokat, szörnyű szokás.

Szóval nem működik, ennyi, pont. Ezer év mire lesúrolok vele egy sima lakkot, és akkor a csillámos és (az új mániámról) a homoklakkokról még nem beszéltünk. És az hagyján, hogy ezer évig kell SIKÁLNI, szó szerint, hogy lejöjjön a körmömről a lakk, de utána még a fele a bőrömön landol. Egyszerűen nem is értem.

Az utolsó próbálkozásom egy nude lakkal volt, és ennél is csúfos kudarcba fulladt a projekt. Én itt be is fejeztem az acetonmentes lakkokkal való  próbálkozást, szerintem ez az őrült súrolás jobban megviselte a körömágyaimat, mintha pikk-pakk áttörölném egy kis acetonnal és aztán bekrémezném.

Az egyetlen értékelhető dolog benne az a csomagolása, és tulajdonképpen ezért sem voltam képes még megválni tőle, mert ezt az adagolót imádom! ráteszem a vattakorongot, lenyomom párszor és ott a korongon a lemosó! Végtelenül egyszerű, és praktikus. 🙂

ebelin_koromlakklemoso (25)_2.jpg ebelin_koromlakklemoso (28)_2.jpg

Amint rászánom magam arra, hogy kiöntsem ezt a förtelmet, áttöltöm bele az Isana mandulás lemosót, (vagy a sima acetont) és elkezdem azt mondogatni magamnak, hogy már a csomagolásért megérte megvenni az Ebelint.

Ti próbáltátok már? Bevált?


Follow:
Oszd meg:

30 Comments

  1. Hajni Sokjokishelyen
    január 21, 2014 / 14:14

    Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is ma reggel, körömlakk lesikálás után. Igazából minden egyes lemoáskor.Kicsit jobb helyzetben vagyok, mert pár mosás még és kiürül a flakon…

  2. Rebeka
    január 21, 2014 / 14:18

    Pont akartam mostanában kérdezni tőled, hogy nem tudsz e valami körömlakk lemosót ajánlani. A Golden Rose homoklakkomat nekem sem hozza le semmi 🙁 A vicc hogy a Rossman-os „aceton mentes” lakktól konkrétan meg majdnem megfulladtam,olyan irdatlan büdös volt. Szóval ha találtál valami jót akkor légyszi add tovább az infót 😉

  3. Daniéla Anikó Gh
    január 21, 2014 / 14:19

    nekem még nem voltak gondjaim vele én szeretem 🙂

  4. Sophie H.
    január 21, 2014 / 14:23

    Én is használtam ilyet, imádtam a csomagolását és nem volt vele bajom, igaz én acetonosat használtam direkt, mert azzal a legegyszerűbb a körömlakklemosás. 🙂

  5. anna689
    január 21, 2014 / 15:08

    Jó ideje nagy kedvencem ez a lemosó, leginkább persze a pumpás adagolónak köszönhetően. A háromszöges módszerrel nekem megfelelően működik, mindegyik ujjamra rakok egy kis darabot egy vattakorongból, várok egy-két percig, majd miután leszedem, még egy egész vattakoronggal áttörlöm az összes körmömet, így szépen tisztít.
    Egyébként az aceton mentes körömlakkok nem akkor jöttek be, amikor aceton ellenessé vált a közhangulat?:) Már nem tartja magát ez a nézet?

  6. BaAnNa
    január 21, 2014 / 15:09

    Nekem úgy kiszárította a körmöm (ha lehet ilyen), hogy törni kezdett tőle… Isana-t töltök helyette, de a csomagolásért már megérte. Viszont ne tedd ki nagy hőnek a flakont, mert önmagától szivárogni kezd.

  7. Repcsin Boglárka
    január 21, 2014 / 15:24

    Én sokáig használtam az Isana mandulás lemosóját, de mindig erősen csavartam rá a kupakot, ami ennek következtében mindig eltört, és ez bosszantott :D, szóval lecseréltem az Aveo Berry lemosóra, ami a Müller sajátmárkása. az illata isteni, és nem is fehérednek ki a körmeim, mint az Isanától (én sem értem miért, de mindig meszes hatása lett tőle a körmeimnek). Ráadásul acetonmentes, és nagyon olcsó, 200 Ft körül vettem 🙂

    Nálam a sorrend:
    Aveo Berry, Yves Rocher körömlakklemosó (ez is acetonmentes és mivel nem zöld pontos, így sokszor akciós is) Isana Mandulás lemosó, Essence Nail Art Ultra. Ezeket bárkinek nyugodt szívvel ajánlom 🙂

    Bocsi a hosszú kommentért, de ha már kipapasztaltam, gondoltam megosztom Veletek is 🙂

  8. Lakk Matt
    január 21, 2014 / 16:37

    Én is tervezek erről írni, mert nagy várakozással vettem meg, praktikusnak tűnt, de nekem sem vált be. Nekem pont a flakon nem jó, mennyit bosszankodtam, én speciel többször lefröcsköltem magam körömlakklemosóval…..túl erősen nyomok?:)))

  9. Kodi
    január 21, 2014 / 19:03

    Annyit megért a csomagolás, én is alig bírtam kivárni, míg elfogy, azóta Isanát töltök bele. Egy ilyen műanyag adagoló 1000 Ft körmösboltban egyébként. Én egyébként ki nem állhatom az acetonmenteseket, mind ilyen szerintem.

  10. Apolka
    január 21, 2014 / 19:14

    Nekem legjobban az Aldi sajátmárkás körömlakklemosója vált be, acetonmentes, gyorsan tisztít és elég olcsó.=) Jó, hogy írtál erről a termékről, az adagolója miatt szimpatikus volt, de ezek után nem veszem meg…

  11. Rebeka
    január 21, 2014 / 19:50

    Úristen de jó ma vettem pont Aveo-sat kipróbálásra 🙂

  12. Dyngo
    január 22, 2014 / 00:09

    Az Aveo Berry nekem is nagy kedvencem! 🙂

  13. szerda
    január 22, 2014 / 02:10

    Szerintem is borzalmas ez a lemosó, nekem még az adagolója sem működik normálisan..

  14. szerda
    január 22, 2014 / 02:10

    ugyanilyen pumpás lemosó van a lidlben is és ezerszer jobb, mint ez.

  15. Maggie
    január 22, 2014 / 10:05

    Köszi, meg fogom nézni, ha járok lidl közelében 🙂

  16. Maggie
    január 22, 2014 / 10:06

    🙁

  17. Maggie
    január 22, 2014 / 10:07

    Most már néhány rossz tapasztalat után én is kijelentem, hogy mind ilyen..borzalmas 🙁

  18. Maggie
    január 22, 2014 / 10:08

    Na látod ezt nem tudom, nekem sosem fröcskölt..de lehet egyébként, hogy a csomagolás minősége is változó, amilyen kis „gagyi” simán lehet 🙁

  19. Maggie
    január 22, 2014 / 10:09

    Fú köszi a sorrendet!:) Nekem most egyelőre van egy teli nagy Isana még tartalékban és egy Essence Nail Art Ultra van megbontva, de utána lehet szemezgetek a listádról 🙂

  20. Maggie
    január 22, 2014 / 10:10

    Egyébként a Müller sajátmárkás cuccait eddig mindig szerettem, jó kis dolgokat csinálnak szuper áron 🙂

  21. Maggie
    január 22, 2014 / 10:12

    Köszi, oda fogok figyelni! 🙂

  22. Maggie
    január 22, 2014 / 10:14

    Nem tudom igazából mikor jöttek be, én kb 22éves koromig sima mezei acetonnal mostam a körmeimről a lakkot, és semmi bajom nem volt tőle..aztán gondoltam kipróbálom mit tudnak ezek az acetonmentesek, és teljesen tönkrevágta a körömágybőröm, és le se hozza a lakkot..úgyhogy én ki is szállok az acetonmentes buliból 🙂

  23. Maggie
    január 22, 2014 / 10:14

    Igen, az azért jóval hatékonyabb 🙂

  24. Maggie
    január 22, 2014 / 10:16

    Én most az Essence Nail Art Ultra-t használom, az egész jól lehozza a homoklakkokat is. Sokan az Isana-t (Rossmann) ajánlották, szóval azt is kipróbáltam, és teljesen jó! De én az ilyen masszív csillámokat a sima acetonnal szeretem eltávolítani, azzal picit sem macerás! 🙂

  25. Maggie
    január 22, 2014 / 10:16

    Fu dejó neked, hogy elfogy!! Én szerintem ki fogom önteni tényleg, mert megbolondulok tőle minden egyes alkalommal..

  26. Maggie
    január 22, 2014 / 10:17

    Örülök:)

  27. Maggie
    január 22, 2014 / 10:18

    Szerintem akkor maradj annál…erre legalábbis nem érdemes váltani 🙁

  28. Rebeka
    január 22, 2014 / 18:40

    Hát sajna nekem az Isanas volt az amitől majdnem megfulladtam, de köszi a tippet azért 😉 És csak így tovább, blogfüggővé tettél 🙂

  29. Maggie
    január 22, 2014 / 19:07

    Sajnos minden, amiben aceton van fullasztó, de én ezt már megszoktam, hozzátartozik a lemosáshoz 🙁 Szellőztetek közben, és akkor elviselhető 🙂
    És köszi szépen, örülök, hogy tetszik a blog:))

  30. Dia
    január 26, 2014 / 11:06

    Pont akartam írni, hogy egyszer beszaladtam a Lidl-be mert elfelejtettem körömlakk lemosót venni, nem volt a közelben semmiféle drogéria, reménykedtem, hátha ott is találok azért valami normális lemosót. Megvettem a pumpás lemosót, ami tényleg nagyon nagyon jó volt. Szégyenlem magam, mert annyira lusta vagyok, hogy még nem mentem vissza beújítani még egyet, pedig már hetek óta elfogyott… 😀

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .