Homoklakk mánia – IsaDora Chameleon Crush

isadora_sugra_crush (4)_2.jpg

Totál beszippantottak a homoklakkok, és nem tudok leakadni róluk..amikor gyorsan kell lakkozni tuti, hogy valamelyik után nyúlok, mert zseniálisan gyorsan száradnak. Arról nem beszélve, hogy mennyire gyönyörűen csillognak..jaj nekem, ha valami új színt látok és megtetszik. 🙂

Az IsaDora lakkokra nagyon kíváncsi voltam már, még nem próbáltam ezelőtt semmilyen, csak olvasgattam róluk. Aztán Évi-től kaptam egyet – innen is ezer hála és köszönet – azóta is ez az egyik kedvencem! A minősége kiemelkedő a többihez mérve, és fantasztikusan szép színe van! Először csak a gyűrűs ujjamra tettem mindig valamilyen harmonizáló színhez, aztán egyszer elég bátor voltam és felkentem minden körmömre. TE JÓ ISTEN! Nem tudtam levenni róla a szemem, szóval azóta mindig így használom! Sajnos nagyon gyorsan is fogy. 🙁

A minőségre visszatérve, bár az egyetlen picit vastagabb réteg is egészen meggyőző volt, azért én kettővel jobban szeretem. Időben nem sokkal több, mert ahogy végigérek a 10 körmön már folytathatom is, és a végére tulajdonképpen meg is szárad. Tartósabb mindegyik homoklakkomnál, max a körömvégekről kopik le picit kb 3 nap után, de nem vészes, és abszolút javítható, ha tovább szeretném hordani. Akkor meg aztán egy hétig is simán bírja!

Leszedni sem vészes, de azért macerásabb egy sima lakknál. Mindenesetre totál megéri a fáradtságot. 🙂

A Vine Crush nagyon birizgálja még a fantáziám képek alapján, de most elég komoly lakk-stop van, úgyhogy ha nem lesz nagyon-nagyon akciós, akkor beérem a képek nézegetésével. 🙂

Nektek hogy tetszik?
Szeretitek a homoklakkokat?
Melyik a kedvencetek?


Follow:
Oszd meg:

12 Comments

  1. wishes
    január 4, 2014 / 20:26

    Igazán nincs mit, szuperül áll 🙂 Tudtam, hogy nálad jobb helyen lesz 😀

  2. R_Arabella
    január 4, 2014 / 20:35

    A Wine Crush helyett nézd meg a Golden Rose 58-asát, egyformák. 🙂 (Edina írt róluk, bocsánat a linkért, de hátha hasznos lesz: http://lakkomlakkom.hu/2013/10/isadora-wine-crush-es-egy-dupe/)
    Amúgy örülök, hogy beváltak neked a homoklakkok, és hogy a leszedésüket sem találod annyira borzalmasnak. 🙂

  3. Szandi
    január 4, 2014 / 20:43

    Nagyon szép! Én is teljesen odáig vagyok most a homoklakkokért 🙂 Wine Crush helyett ajánlom a Golden Rose Holiday kollekciójából az 58-as lakkot. Nekem is megvan és egész decemberben ő pompázott a körmeimen, karácsonykor lett leváltva egy ezüst homoklakkra 😀 Itt van egy összehasonlítás az isadora lakkal 🙂 http://lakkomlakkom.hu/2013/10/isadora-wine-crush-es-egy-dupe/

  4. Nitulino
    január 4, 2014 / 20:44

    Jajj de furi, hogy ezen a képen totál zöldnek hat, de élőben inkább kékesebb:) Nekem is meg van, nagyon szép :))

  5. Maggie
    január 4, 2014 / 20:48

    Én kékes-lilásnak csak az üvegben láttam eddig, valahogy nekem minden fényben ilyen zöldes inkább, fura lakk az biztos, de gyönyörű! 🙂

  6. Maggie
    január 4, 2014 / 20:49

    Kerestem a Golden Rose-t is, de mindig hiánycikk volt sajnos :((

  7. Maggie
    január 4, 2014 / 20:49

    <3

  8. Szandi
    január 4, 2014 / 20:53

    :/ Úgy látszik mindenki rákattant.. reméljük sikerül szerezned vagy más márka is alkot egy ilyen gyönyörűséget 😀

  9. Maggie
    január 4, 2014 / 20:53

    Jaj én is úgy örülök, nagyon féltem tőle, de hát beszippantott teljesen 🙂

  10. zizitim
    január 4, 2014 / 20:56

    én is a golden rose-t ajánlom, az isadora lehet hogy szuper minőségű, de egyszerűen horribilis ára van… én mindig telefonálgatok a nailland-hez, hogy mikor lesz az adott lakkból és ha éppen van készleten, akkor nagyon kedvesek és elrakják az embernek 🙂
    nekem akkora kedvenc lett ez a golden rose, hogy még egy tartalékot is vettem belőle, pedig ilyet még sose csináltam egy lakknál sem 😀

  11. Maggie
    január 4, 2014 / 22:02

    Tényleg horror ára van az IsaDorához..
    De akkor miattad nem jutok a Golden Rose-hoz, mert te kettőt is vettél! 😀
    Viccet félretéve, a kommentek után még jobban akarom a GR verziót, úgyhogy lehet én is telefonálgatásba kezdek. 🙂

  12. Renáta Polonyi
    január 5, 2014 / 13:40

    Helló homoklakk-függő, üdv a klubban 😀 IsaDora lakkom még nincsen, jelenleg az OPI és Golden Rose homoklakkjait nyúzom és ebben a lemosásuk sem akadályoz meg mert annyira praktikusak és szemet gyönyörködtetőek! 🙂
    Pusza: Reni

Hozzászólás a(z) R_Arabella bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .