TESZT – Karácsonyi PixiBOX és PixiBAG

pixibox_pixibag (5)_2.jpg

Mindig olyan furcsa a Pixiboxról írni, hiszen csak akkor tudom megmutatni mi is van benne, amikor már megérkezett mindenkihez és ugye nem is lehet ilyenkor kapni. Tehát, ha valakinek megtetszene nem tudja már ezt beszerezni. De persze az egész dolognak a varázsa is ez: fix összegért egy meglepi dobozka minden földi jóval. 🙂 Most a karácsonyi kiadás nagy népszerűsége után egy új családtaggal bővült a Pixi kínálat, és úgy döntöttem akkor már a kettőt összevárom és együtt mutatom meg nektek egy kis véleménnyel is kiegészítve! 

Külföldön elég nagy sikere van már ennek a szépség doboz rendszernek, és úgy vettem észre, hogy itthon is nagyon hamar megkedveltétek, ez talán nem véletlen. 🙂

A PIXIBOX lényege, hogy luxuskozmetikumokat próbálhatunk ki, általában 1-2 teljes kiszerelésű termék mellett használható mennyiségű mintákat és kedvezménykuponokat találunk. Az a jó, hogy nem kell sok-sok ezret elkölteni a drága dolgokra, amik lehet mégsem válnak be, illetve lehetőség van arra, hogy belefutunk egy két igazán jó minőségű termékbe. (korábbi boxok tartalmát ITT megnézhetitek) Én nagyon kísérletező kedvű vagyok ilyen tekintetben, és sok dologból még keresem a tökéleteset. Sajnos van egy kettő korábbi doboz, amit később megbántam, hogy nem vettem meg .

A PIXIBAG pedig a drogériák slágertermékeit hozza el egy cuki kis neszeszerben, amit direkt ehhez terveznek minden alkalommal. Szerintem isteni ötlet! Valószínűleg a nyári különkiadás sikere miatt került a palettába, és én ennek nagyon örülök!

pixibox_pixibag (17)_2.jpg

 A két összeállítás termékei és egy kis vélemény:

PIXIBOX

Estée Lauder nappali arckrém
Bioderma Atoderm mosakodókrém
Artdeco Lip Laquer
Lady GaGa Fame parfüm
Egyptian Magic ápoló krém

 

PIXIBAG

SYOSS szárazsampon
Pussy Deluxe tusfürdő
Gliss Kur hajolaj
Neutrogena mini testápoló
Aden körömlakk
Aden ajak- és arcszínező

A boxból pl. az Artdeco ajaklakk nagy-nagy szerelem lett, csodás színt kaptam, és isteni ez a formula, szerintem be fogok szerezni még belőle valami harsányabb színt is. Az Estée Lauder krém kellemes csalódás, régebben próbáltam tőlük egy másikat (szintén kis mintát) és az nagyon nem vált be, ez viszont határozottan tetszik a bőrömnek! A Lady Gaga parfümmel szemeztem egy ideje, de nem tudtam eldönteni igazából tetszik-e vagy sem, ezért sosem vettem meg, de ez a pici kiszerelés pont elég is lesz! Bioderma cuccokkal már most is tele vagyok, nagyon szeretem őket, ebben sem csalódtam, bár újra nem fogom venni szerintem, annyira azért nem világmegváltó. Az Egyptian Magic krémet pedig még tartogatom..sok jót olvastam róla, úgyhogy lassan kibontom, de annyi mindent próbálgatok mostanában, hogy nem szeretném, hogy másnak tulajdonítsam a hatását esetleg.

A bag pedig szintén csupa hasznos dologgal van tele! Syoss szárazsampont még pont nem próbáltam ezelőtt, viszont sok félét igen, szóval érik egy összehasonlító teszt is! A tusfürdő nem egy különleges darab, de finom illata van és mindig jól jön. A hajolajak nagy mániása vagyok, szóval nálam ez is betalált! Most épp a régi olajam végén járok, amint elfogy ez következik majd. A Neutrogéna testápolót a neszeszerembe dobtam nagyjából azonnal, ahogy kibontottam a csomagot. Annyira cuki pici a csomagolása, és télen imádom a krémjeiket, úgyhogy ez a „táska kézkrémem” most. 🙂 Az Aden cuccaitól nem voltam korábban elájulva azaz igazság, de most ez az arculatváltás nagyon jót tett nekik. Kaptam egy karácsonyi csomagot is, és próbálgatom a dolgokat, egész jók, megéri odafigyelni rájuk is! Ennek a körömlakknak a színe mindenképp telitalálat nálam így a téli időszakban, a tint pedig brutál erős, én inkább szájra ajánlom csak! 🙂

Összességében szerintem nagyon jó döntés volt ezt a PIXIBAG-et is létrehozni, nekem nagyon pozitív a véleményem, és kíváncsi vagyok a következő kiadásokban mik lesznek majd! (és igen, a neszeszer dolog is kapásból megvett magának 🙂 )

Ha érdekel benneteket is ez a meglepetés csomag dolog, akkor regisztráljatok a http://pixibox.hu/ oldalon, és mindig időben értesülhettek, hogy mikor melyik csomag kapható éppen! Felváltva jelentkeznek majd, így mindenki el tudja dönteni milyen jellegű termékeket próbálna ki inkább.

Ti megvettétek valamelyik csomagot?
Hogy tetszettek a termékek?
Várjátok a következőt? 🙂

Follow:
Oszd meg:

10 Comments

  1. Nusi
    december 29, 2013 / 18:37

    Még nem hallottam erről, de most gyorsan regisztráltam is. Nagyon jól néz ki,és így első ránézésre anyagilag is megéri, köszi!! 🙂

  2. Németh Erika
    december 29, 2013 / 19:09

    A PIXIBOX nekem is jött 🙂 szeretem az ajaklakkot, már azért megérte, a Gagából veszek nagyobbat, a minta krémből fél kenés maradt csak. A bioderma kicsit szárít, de kompenzálom kis shea vajjal. A nappali arckrémet még nem használom túl gyakran.

  3. Anikó Gelányi
    december 29, 2013 / 20:03

    Én most már rendszeres Pixibox vásárló vagyok, de jövő évtől a Bag-et is meg fogom vásárolni rendszeresen 🙂 Imádom !
    Még pluszban azt szeretem benne, hogy a Pixibox facebook oldalán szuper jól lehet csereberélni a számunkra nem megfelő, vagy nem tetsző termékeket. Így mindenki tuti jól jár 🙂

  4. Vikee
    január 2, 2014 / 19:26

    Szia! Én mind a kettőt megvettem,de talàn a box jobban tetszett. Azért még teszek pàr próbàt a bag-el is.✌️

  5. Maggie
    január 3, 2014 / 15:25

    Szuper, remélem jó lesz a következő is! 🙂

  6. Maggie
    január 3, 2014 / 15:25

    Az az ajaklakk valami mesés… nekem is egyértelműen az a kedvenc!

  7. Maggie
    január 3, 2014 / 15:26

    Nahát ezt nem is figyeltem, de mennyire jó ötlet ez a cserebere! 🙂

  8. Maggie
    március 8, 2014 / 20:35

    Jaj ne keverd össze a Pixibaggel! Annak éppen az a lényege, hogy míg a boxban luxus termékeket lehet kipróbálni, addig a bagben pont a drogériákból jól ismert, népszerű termékekből kapsz teljes kiszerelést! Nagyon sokan éppen ezt szeretik jobban. 🙂

  9. Februári PIXIBOX – vélemény | BEAUTY JUNKIE
    március 11, 2014 / 09:28

    […] ez lett az egyik legjobb doboz idáig! Nálam legalábbis a képzeletbeli dobogómra került a karácsonyi kiadással és a júniusi dobozzal […]

  10. Márciusi PIXIBAG – vélemény és mini tesztek | BEAUTY JUNKIE
    március 27, 2014 / 07:01

    […] ITT már írtam egyszer a box és a bag közötti különbségekről, tehát már válogathatunk is, annak megfelelően, hogy inkább a drogériák slágertermékeit vagy a luxus kozmetikumokat próbálgatnánk ki.  Őszintén megmondom a Pixi családból a BAG kicsit szokatlan még nekem. Észrevettem magamon, hogy nem örülök neki olyan látványosan, mint a boxban lévő termékeknek, sőt elsőre úgy érzem, hogy huu hát ez nem az igazi. Aztán végül szépen sorban ezek a termékek bekúsznak a fürdőszobába és nagyon megszeretem őket. Valahogy így volt ez a mostani összeállítással is. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .