Seche Vite – Empress

seche (9)_2.jpg

Ezt a körömlakkot én választottam a Nailland standnál, és ez volt a második, amit kipróbáltam a Barry M pirosa (és a Models Own csillámos, de azt inkább ne is számoljuk..) után. A Primőr találkozó és TGFWB előtti péntek délután döntöttem úgy, hogy ez a körömhossz éppen ideális lesz ehhez a mély sötét lila lakkhoz, illetve az aznapi és a másnapra összeállított szettemhez is jól passzolt ez az árnyalat.

Aki twitteren követ, vagy pedig szombaton találkozott velem, az már biztosan értesült arról mekkora hatalmas csalódás is ez a lakk. Le is lőttem a poént, de nem bírom ki. Szombat reggel ugyanis úgy ébredtem, hogy már lepattogott a körömvégeken egy-két helyen. Tekintve, hogy nem volt időm újralakkozni, ezt még gondoltam ki tudom javítgatni gyorsan. Mire odaértem a találkozóra hatalmas darabokban vált le a körömről, és nem tudom igazából miért… nap végéig takargathattam a kezemet, mert jól cserbenhagyott. 🙁

A szokásos essence BTGN alap- és fedőlakkal használtam, ugyanezzel másik lakkok 4-5 napig kibírják a kezemen minden különösebb probléma nélkül.

Egyébként zseniálisan fed, egyetlen rétegben van a képen a körmömön, szuper fényes, fedőlakkot csak a tartósság (haha) miatt kentem rá, és gyorsan is szárad. Minden csodálatos lenne, de hát ez hatalmas csalódás így. Sajnos képet nem készítettem a borzalmas állapotokról, örültem, hogy hazaértem és lemoshattam.

Biztosan fogok még egy próbát tenni vele, önmagában megnézem hogyan teljesít, mert egyébként a színébe szerelmes vagyok! Annyira szuper őszi/téli szín! Mindig is nagy vágyam volt egy ilyen igazi sötét lakk, ami azért nem fekete, úgyhogy nem fogom ennyiben hagyni a dolgot, keresem a megoldást!

Ti milyen fedőlakkot használtok? Én most a Seche Vite fedőre pályáztam volna, hátha a sajátjával jól működik, és egyébként is arról mindenki ódákat zeng..de hát készlethiányos szegény, úgyhogy nem fogom tudni beszerezni egy darabig. 🙁

Follow:
Oszd meg:

9 Comments

  1. bszb
    november 1, 2013 / 14:18

    Nem lehet hogy a körömlakk és a fedőlakk reagált valahogy? Csak azért kérdezem, mert nekem pont ugyanez történt egy nagyon szeretett lakkmárkával és amikor fedőlakk nélkül próbáltam, szuperül bírta.

  2. Maggie
    november 1, 2013 / 14:28

    De persze, én is ezért írtam, hogy ki fogom próbálni úgy is, mert ilyen még nem fordult elő. Érdekelt, hogy másnak is volt-e hasonló tapasztalata, köszi, hogy megírtad! 🙂

  3. Kata Rácz
    november 1, 2013 / 15:48

    Nálam nem a fedőlakk szokott lenni a bibi, ha lepattogzik a lakk, hanem a körmeim minősége. Sajna eléggé lemezesek és ahol a vége felé elvékonyodik, onnan hamar lekopik a festék. Szóval alaplakknak egy essence ultra nail repair izét használok, nyilván innen még van hova fejlődni, de kezdetnek megteszi ez, így valamivel tartósabb az eredmény. Meg a polírozás is sokat segít, de nyilván ezzel nem/sem mondok újat 🙂

  4. Bikira Andi
    november 1, 2013 / 16:31

    emlékszem az arcodra amikor mondtad szombaton. kár érte, mert egyébként nagyon szép szín 🙂
    (roni)

  5. Maggie
    november 1, 2013 / 18:58

    Pont vettem a héten egy Sally Hansent, csak én a No Chip verziót, az lesz a következő, amivel kipróbálom. 🙂 Ezt az NYC-t szerettem volna, de két helyen se volt már belőle a polcokon:(

  6. Maggie
    november 1, 2013 / 18:59

    Nekem nagyon nagy szerencsém van a körmeimmel, semmi ilyesmi baja nincs, és mivel a többi lakkal nincs ilyen gondom, ezért vagyok elszomorodva nagyon:(

  7. Maggie
    november 1, 2013 / 19:00

    Hát igen, gifet lehetne belőle csinálni az biztos:D

Hozzászólás a(z) Kata Rácz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .