Maximum Protection – Próbáld ki te is!

IMG_4987_2.jpg

Nyáron alkalmam adódott kipróbálni ezeket az új izzadásgátlókat, és most amellett, hogy röviden leírom a tapasztalataimat, megkérlek benneteket is, hogy ha van kedvetek jelentkezzetek a játékra, és 10 szerencsés nyerhet egy-egy csomagot a véleményéért cserébe!:) Nincs más dolgotok, mint jelentkezni, szerencsésnek lenni, és miután megkaptátok a csomagot, kipróbálni, és aztán összefoglalni a véleményeteket kb. egy bekezdésben.

Én leggyakrabban spray verziókat használok, abból is 90%-ban a Dove original után nyúlok a vásárlásnál, mert ennél sikerült eddig elkerülni a várakozást, és a fehér foltokat a ruhán. Így aztán egészen érdekes volt most újra ilyen krémes izzadásgátlót kipróbálni. Megmondom őszintén sokáig tartott mire hozzászoktam.

Mivel ezek a termékek az extra komfortérzetet és maximális izzadás elleni védelmet ígérnek, ezért tartalmaznak alumínium sót is, ettől viszont a fehér foltok miatt kell picit jobban odafigyelni az öltözködésnél. Nekem ez elég nagy mérgelődést okozott az első pár alkalommal, mert a reggeli rohanásnál tisztogathattam a ruhám, de aztán megszoktam, hogy oda kell figyeljek.

Eredetileg úgy kell használni, hogy este fürdés után bekenjük magunkat és utána másnap egész nap kitart. Nekem ez nagyon szokatlan, mert reggeli zuhanyzó vagyok és nem tudom elképzelni, hogy ne használjak semmit, és hogy a fürdéssel nem szedem le az estit, pedig elvileg nem. Én biztos, ami biztos alapon azért használtam. („A legtöbben reggel használnak dezodort, holott létezik olyan készítmény is, amely speciális technológiája révén esti használat esetén tudja a leghatékonyabban kifejteni hatását. A test hőmérséklete ugyanis éjjel, nyugalmi állapotban lecsökken, ilyenkor legkevésbé aktívak a verejtékmirigyek, így az izzadásgátló összetevőknek van ideje kifejteni hatását. ” )

Nekem a Dove verzió sokkal jobban bevált valamiért, mint a Rexona, de ezt korábbi termékeknél is tapasztaltam már. Elvileg csupán abban különböznek, hogy a Dove 1/4 rész hidratálót is tartalmaz, passzolok, hogy miért, de úgy néz ki én ezzel tudok jól működni!:)Leginkább a nagy kánikulában sikerült tesztelni, hogy mit tud, és tulajdonképpen jól teljesített, nem kellett magamat semmilyen helyzetben kellemetlenül érezni magam, pedig melegből és stresszből is akadt bőven. 🙂  A Rexonát egyébként el is használtam, a Dovenak pedig a felénél járhatok kb., ezek alapján írom a véleményem. Több illatban is kaphatóak egyébként (Rexona 3, Dove 2) én ilyesmiből szeretem az egyszerű, „tiszta” illatokat választani.

A hivatalos leírása:
„A Rexona Maximum Protection nagyhatékonyságú izzadásgátló úgynevezett TRIsolidTM technológiával készült, hatékony védelmet nyújt a verejtékezés ellen, másodsorban felveszi a harcot a kellemetlen szagokkal és hidratáló összetevőt is tartalmaz. Az új Rexona Maximum Protection az engedélyezett maximális mennyiségű izzadásgátló összetevőt tartalmazza, és kétszer erősebb védelmet biztosít (a Rexona Crystal izzadásgátló dezodorokhoz képest), így ezzel a megduplázott hatékonysággal akár 48 órán keresztül biztosítja a megfelelő védelmet.”

rexona_csomag_k_2.jpg

Ha ti is szívesen kipróbálnátok, akkor válaszoljatok a kérdésre helyesen, és megnyerhetitek a 10 ajándékcsomag egyikét! 🙂 Vasárnap (10.27.) éjfélig tudtok a játékra jelentkezni, a nyertest pedig a random.org segítségével fogom kiválasztani!

Follow:
Oszd meg:

6 Comments

  1. SophiEl
    október 21, 2013 / 09:24

    Én a Rexona verziót használom augusztus óta, és nagyon elégedett vagyok vele, sajnos nekem kb ez az első ami tényleg használ. A fehér foltokkal nekem is meggyűlik a bajom, mindenemet összekenem, sokszor elfelejtem hogy oda kell figyelnem. Ezt leszámítva tényleg jó. 🙂
    Azt nem tudtam, hogy a Dove-nak is van, lehet kipróbálom azt is. 🙂

  2. köteles évi
    október 22, 2013 / 18:23

    Szió!
    Nem tudok jelentkezni,mindig lefagy.
    Köteles Évi

  3. Maggie
    október 27, 2013 / 08:21

    Szia! Nem tudom mi lehet a gond, mindenki más tud jelentkezni 🙁 Kérlek próbáld meg újra! 🙂

  4. Maggie
    október 27, 2013 / 08:22

    De jó! Örülök, hogy neked is így bevált! 🙂

  5. Klau
    október 27, 2013 / 11:24

    Hol kell jelentkezni? Valami nagy üresség van a poszt végén, de nem jelenik meg nekem semmi. 🙁

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .