Barry M – Blood Orange & Models Own – Red Sea

IMG_4783_2.jpgAhogy ígértem, a piros lakkokról itt is van a bejegyzés!:) Múlt héten sikerült letörni a körmeimnek, így miután lereszeltem a többit is a megfelelő hosszra, egyértelmű volt számomra, hogy az új piros lakkot kell kipróbálnom rajtuk! 

Kíváncsi voltam erre a Barry M Gelly Hi-shine dologra, mert elég jókat olvastam róla, nyilván belelkesültem én is. Nem múlta alul szerencsére a várakozásaimat, sőt! A körmömön egy rétegben látjátok, és fedőlakk nélkül! Azért nem semmi szerintem.Szuper a fedése, gyönyörű fényes, tulajdonképpen minden, amit egy körömlakktól én elvárok. Utólag néztem meg a nevét egyébként, és jól meg is lepődtem, mert én semmi narancsot nem látok benne, csak azt az igazi tűzpirosat. A tartóssága teeljesen rendben volt, normál háztartás karbantartás mellett 4-5 napot töltött a körmeimen (az 5. napon rájavítottam az egyikre, mert megpattant). Ezeket a tpusú Barry M lakkokat ajánlom mindenkinek, nagyon meg vagyok elégedve vele!

A Models Own piros csillámos (vagyis inkább fényes lapocskás..öö van erre szakszó?:D) lakkja szerelem volt első látásra, gondoltam feldobom vele a piros manikűrt. Hiba, nagy nagy hiba volt… Egyszer áthúztam, semmi, kétszer: SEMMI, aztán már nagyobb merítéssel és inkább vastagabb rétegben egyengetéssel próbálkoztam..na akkor már megjelent pár kósza csillám. Borzasztó nehéz volt azt a pár kis darabot a körmömre tenni, amit most itt láttok, de közben már kb 3x olyan vastag lett a hordozójától a körmöm, mint a többi. Nem örültem, mert lemosni már nem volt szívem, viszont semennyire sem érvényesült az üvegben olyan szépnek kinéző fényesség, szóval csak belerondított az amúgy egyszerű, de nagyszerű manikűrbe. 🙁
Ki fogom próbálni úgy is, hogy nem teszek alá másik színt, hogy egyedül milyen.. de nem mostanában fogok vele újra barátkozni, mert kiábrándított, és képzelem milyen meló lehet egy full csillámfedést felépíteni ezzel a módszerrel……

Follow:
Oszd meg:

12 Comments

  1. Elza Pataky
    október 17, 2013 / 16:02

    Nem kell kiábrándulni a csillámosból Maggie, sok körmös blogger írja, hogy az ilyen lakkokat fejre kell állítani pár percre használat előtt és nem húzni, hanem pötyögtetni a körömre és úgy lent maradnak a csillámok.

  2. R_Arabella
    október 17, 2013 / 16:16

    Pont ma írtam a Barry M-ről, én szinte pontosan az ellenkezőjét tapasztaltam, kellett belőle három réteg és a tartóssága sem volt az igazi.:/

  3. Maggie
    október 17, 2013 / 16:18

    Komolyan?:o Ez rossz hír, mert akkor nem egyenletes a minőség :((
    Neked melyik szín van meg?

  4. Maggie
    október 17, 2013 / 16:21

    Jaj tudom, de ez nekem akkora macera..mikor van ami meg simán is működik:( Plusz én nagyon utálom ilyenkor, hogy vastag lesz a körmöm, és a pötyögtetéstől sajnos az lesz (most is végül úgy sikerült).
    De ki fogom próbálni még az biztos, mert egyébként az üvegben csodaszép <3

  5. R_Arabella
    október 17, 2013 / 16:31

    Ugyanez. Én is attól tartok, hogy nem egyforma a minőségük, bár az is lehet, hogy csak én fogtam ki gyengébbet. 🙁

  6. Dóra Széll
    október 17, 2013 / 18:44

    szerintem ilyet hívják pelyhesnek, nem?
    annyit mondjátok ezeket a barry m lakkokat, de CSAKAZÉRTSE MEGYEK A NAILLAND KÖZELÉBE:D mondjuk lassan el kéne kezdeni karácsonyi listát írni, hmm…

  7. Maggie
    október 17, 2013 / 19:50

    De lehet!:)
    Na majd egyszer együtt elmegyünk..én is írok egy listát és lebeszéljük egymást, mit szólsz?:’D

  8. Szandra- The very style blog
    október 21, 2013 / 14:14

    Ez models own nagyon jól néz ki üvegben, meg amúgy körmön is, csak én is úgy utálom a maceráskodást vele…:(

  9. Lakk Matt
    október 30, 2013 / 23:08

    Igen, ezek a Models Own lakkok engem is annyira megfogtak, be is rendeltem a rózsaszínt és tényleg olyan vele dolgozni mint a glettelés. Amúgy az ötlet jó, meg az üvegben is jól mutat meg nyilván sok türelemmel, ügyeskedéssel lehet vele valamit kezdeni – de az első alkalom óta még nekem se jött meg hozzá a kedvem újra.
    A BarryM lakkokat viszont kedvelem, nekem eddig jó tapasztalataim vannak. A következő amit kipróbálok tőlük az néhány sand jellegű texturált lakk lesz.

  10. Seche Vite – Empress | BEAUTY JUNKIE
    november 1, 2013 / 13:53

    […] körömlakkot én választottam a Nailland standnál, és ez volt a második, amit kipróbáltam a Barry M pirosa (és a Models Own csillámos után, de azt inkább ne is számoljuk..) után. A Primőr találkozó […]

  11. A tökéletes nude lakk nyomában 2. – Barry M Gelly Hi-Shine / Lychee | BEAUTY JUNKIE
    december 17, 2013 / 11:07

    […] próbálkozás után elhoztam a következő versenyzőt megmutatni. 🙂 Ezt a lakkot a korábbi piros verzió nagy sikere után szereztem be. Nekem az annyira bevált, hogy mikor megláttam, hogy van […]

  12. Barry M körömlakk – Pomegranate | BEAUTY JUNKIE
    március 26, 2014 / 12:33

    […] A Gelly kollekció más darabjaival is találkozhattatok már a blogon: NUDE: https://beautyjunkie.hu/2013/12/a-tokeletes-nude-lakk-nyomaban-2-barry-m-gelly-hi-shine-lychee.html PIROS: https://beautyjunkie.hu/2013/10/barry-m-blood-orange-models-own-red-sea.html […]

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .