TESZT – The Body Shop Honeymania

tbs_honey_mania_2.jpg

 A múlthéten útközben beugrottam egy ajakbalzsamért, mert annyira kiszáradt a szám, hogy rendesen be is repedt, persze pont nem volt nálam SEMMI…(köszi táska átpakolás). Ennek örömére úgy döntöttem a tégelyes ajakápolók korábbi sikereire alapozva, hogy a mézes verziót megveszem, amolyan SOS segítségként. Persze akkor már megszaglásztam a többi újdonságot, és egy mini testvaj is landolt a kosaramban. Miután a testradírból kértem egy mintát gyorsan szaladtam is a kasszához, mert egyébként rohanásban voltam, és ott mondta a lány, hogy éppen össze is gyűltek a pontjaim, le akarom-e vásárolni? Hát hogy a fenébe ne akartam volna?? Úgyhogy végül is ez volt a napi boldogság is, hogy tulajdonképpen ingyen elhozhattam ezeket. 🙂

Félre téve a mesedélutánt, hogy a termékekről is beszéljek azért picit..az ajakápoló elég jó segítség volt arra a vad helyzetre akkor rögtön is, és azóta is bőszen kenegetem. Nagyon tetszik! Bár nekem alapvetően mindegyik ajakbalzsam bevált tőlük, ez mégis valamiért külön tetszik. Talán ez a gazdag illata is és állaga az, ami ennyire megfogott. Így őszre-télre szuper!

A testvajat azért vettem meg, mert momentán egy kézkrémemmel sem voltam maradéktalanul elégedett, úgy döntöttem végülis elég kicsi, ezt fogom a táskámba dobni. Mikor az üzletben kipróbáltam elég gyorsan beszívódott, nem hagyott ragacsos érzést és az illata valami mesés. A véleményem nem változott, annyi kiegészítés tartozik hozzá, hogy hosszú órákon át érezni ezt a mézes finom illatot, és remekül hidratálja is a kezeimet! A teljes méretet nem hinném, hogy megveszem, ennyi pont el is fog fogyni szerintem így a hideg időben.

<p ” style=”text-align: justify;”>A test- és úgy általában bármilyen radírokkal mindig bajban vagyok..ebből azért kértem csak mintát, mivel jobbnak láttam kipróbálni. Nagyon nem szeretem, ha éles kis darabok karistolják szét a bőröm, és valamiért mostanában elég sok ilyenbe futottam. Vagy a bőröm érzékenyebb. Mindegy is, szeretném a finom puha bőr érzését kevésbé drasztikus dolgokkal elérni, gondoltam teszek egy próbát. Bevált, ebben elég aprók a szemcsék az én ízlésemnek, és nagyon kellemes a használata!

Én a Glamour napokon a TBS -20% kuponnal valószínűleg megveszem ezt a radírt, úgy nem olyan vad.

Próbáltatok már valamit ebből a mézes családból? Van valami amire lecsapnátok így 20%-al olcsóbban? 🙂

Follow:
Oszd meg:

4 Comments

  1. djkatybeauty.blogspot.com
    október 9, 2013 / 20:42

    Hm, biztató teszt, én is éppen ajakápolót keresek 🙂

  2. SophiEl
    október 9, 2013 / 21:32

    Ezt a kis méretű testvajat èn is megvettem h leteszteljem az illatát a Glamour-napok előtt.
    Kellemes, lágy illat de nekem túl virágos. Ez a pici tégely el fog fogyni, de nagyban nem veszem meg. Inkább újraveszem a satsuma-t, az az én TBS-illatom. 🙂

  3. Maggie
    október 9, 2013 / 21:58

    Remélem beválik neked is! 🙂

  4. Maggie
    október 9, 2013 / 21:59

    Furcsa, mert én is picit másra számítottam, ha már méz..de tetszett végül 🙂 Én is így vagyok egyébként vele, hogy ekkorában pont elég! A nagyot szerintem nem tudnám elhasználni már..
    A satsumát még nem is próbáltam szerintem, megszaglászom majd 🙂

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .