Arcápolási kedvencek – július, augusztus, szeptember

IMG_4743_2.jpg

Az arcom egy jó ideje háborús területnek minősül, ez elég sok dolognak köszönhető, amire most nem térnék ki, de az biztos, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy visszaálljon a régi normális rend, és ne kelljen a bőröm állapota miatt aggódnom 0-24. Nyár elején kezdtem úgy érezni, hogy a bőrömnek valami nem megfelelő, amit használok, és hiába kísérletezgettem, végül amellett döntöttem egy szép reggelen, hogy kompletten cserére szorul a rutin, mert valami nem oké. Azóta egészen jól beállt megint a napi rutin, most ezeket mutatom meg nektek is. A későbbiekben, ha szeretnétek, akkor azokról a dolgokról is írok, amiket kiegészítésként használgatok mellettük, vagy amit kipróbáltam, de mégsem győztek meg.

IMG_4747_2.jpg

A válogatásnál segítségemre volt a Müller, mert épp jó kis akció volt a Clinique 3 lépéses szettre (valamilyen nyári szettet szórhattak ki, volt hozzá mini kiszerelés, neszeszer ésatöbbi), tehát úgy voltam vele eljött az ideje, hogy kipróbáljam ezt a kategóriát is, hátha segít. Segített. A bőröm nagyon gyorsan állt vissza a megszokottra, oké, nem bababőr kategória, de nem is az a rémület, amivel már jó régen küzdök. Alkalmanként (nyilván a fontos alkalmak előtt) jön ki egy-két durva dolog, de egyébként teljesen kezelhető lett a bőröm. Szóval a Clinique nálam nagyon jól vizsgázott.

Görcsösen figyelek rá, hogy minden este és reggel elvégezzem ezt a kis procedúrát, mert tényleg annyit segített, hogy semmi kedvem a lustaság miatt újra szenvedni. Nagyon kiadós kiszerelés egyébként mindegyik, 3 hónapja használom őket, és egyik sem fogyott ki még félig sem, pedig tényleg minden reggel és este ezeket használom! Ha odafigyelek a kuponos akciókra, akkor az utánpótlás sem lesz rettentően fájdalmas, de szerencsére ez még nem aktuális. 🙂

IMG_4744_2.jpg

Az új barátomról már írtam nektek külön is, ez a micellás lemosó, és most személy szerint a L’Oréal verzió a kedvencem a költséghatékonysága miatt. Nem tudok többet írni, sokkal tisztábbnak érzem a bőröm tőle, és abszolút gyengéd, nem irritál. Minden este illetve sminklemosásnál használom a Clinique 3 lépés előtt.

IMG_4746_2.jpg

Szintén az előbb említett poszt alatt többen is írtátok a Bourjois szemfestéklemosóját, hogy jók a tapasztalatotok vele. Nos én is próbáltam már több dolgot tőlük, és teljesen meg vagyok elégedve. A legutóbbi alkalommal, augusztus közepén kb, amikor új radírt kerestem, akkor figyeltem fel erre. A The Body Shop teafás arcradírját használtam, de annak egyszerűen olyan nagyok a szemcséi, hogy nekem karcolta az arcom, és minden sokkal rosszabb lett tőle, mint volt…szóval kellett valami más. Ennek is érezni a szemcséit, de teljesen más kategória, sokkal finomabb és gyengédebb darab, mégis nagyon jól végzi a dolgát. Az illata is nagyon jó, és valóban picit élettel telibbnek, frissebbnek látom az arcom használat után. Heti egyszer vagy kétszer használom, attól függően, hogy mennyire látom szükségét, és elég egy fél mogyorónyit eloszlatni az arcomon, úgyhogy nem fogy túl gyorsan, pedig az elején tartottam a viszonylag kis kiszerelésétől. 1500 ft körül volt az ára, és a legjobban elköltött ebédpénzem volt ez. 🙂

IMG_4759_2.jpg

Az Eucerin mattító fényvédőjét használtam nyáron az arcomra, és még így az első őszi hónapokra, ami maradt belőle. Szerettem, kellemes illata és állaga van, nem ütötte ki a bőröm, és nem is égett le az amúgy meglehetősen fehér arcom a durva napsütésben sem, és simán tudtam rá sminkelni is. Most már elhagyom teljesen, mert bőven elég az alapozókban lévő fényvédelem, de nyáron szerintem újra be fogok szerezni valami ilyesmit.

Egy másik kedvenc a Marionnaud saját terméke, ezek az arctisztítókendők. Nagyon jó a csomagolása, jól vissza lehet zárni, így nem száradnak ki a kendők. 790 ft egy csomag, és teljesen jól használható. Én SOS sminklemosásra, ecset beletörlésre ilyesmire használom..tökéletesen bevált! 🙂

Nektek melyik termékek váltak be? Ezek közül használtok valamit? Előfordult már veletek is, hogy amit eddig szerettetek, az már nem működött úgy a bőrötökön és váltani kellett?

Follow:
Oszd meg:

20 Comments

  1. Apolka
    október 6, 2013 / 18:35

    nálam a Neutrogena a nagy kedvenc arcápolás téren, imádom a grapefruitos lemosót és a narancs kupakos tonikot. arckrémnek Nivea mattítót használok, sminklemosásra Balea kendőt, meg van egy elég jó radírom is… nekem igazából a legkomolyabb „rutin” az arcápolásomban a másfél havonta kozmetikusnál tett látogatás, ami tényleg nagyon hasznos! otthon úgyis sokszor lusta vagyok maszkokkal szórakozni.=D
    Mannaszappanokról mit gondolsz? az egyik barátnőm elég pozitívan nyilatkozott a problémás bőrre való szappancsomagról, gondolkozom, hogy kipróbálom, bár tartok tőle, hogy nekem nem lenne elég… egyébként nemsokára én is végre eljutok TBS-be ahol mindenképp körülnézek, a teafás családból gondoltam venni valamit.=)

  2. SophiEl
    október 6, 2013 / 19:12

    Jajj, olyan jó hogy írtál erről, az én bőröm is teljesen odavan most pedig (lekopogom) sose voltam az a problémás fajta. Égető szükségem van valamiféle bőrápolási rutinra, mert össze-vissza használok mindenfélét, ami nem feltétlenül segít. Indul a vadászat. 🙂

  3. Judit
    október 6, 2013 / 19:50

    Korábban többször írtad, h a BB krém termékeit használod te is, tesód is. Ezek végül nem váltak be? Most rendeltem egy csomó mindent, egy hete érkeztek meg a termékek. Most nagyon megijedtem, hogy írtad, h valami nem stimmelt a bőröddel, nem akarom, hogy kipattogjak….

  4. Maggie
    október 6, 2013 / 20:01

    Nekem hormonális és ételérzékenység problémáim lettek, ne félj ettől, most is használok BB krémeket, és pl a csokis pakolást is, ha épp nem vagyok lusta akkor felkenem. Nem váltam meg teljesen tőlük 🙂
    Itt most inkább a mindennapi, alapvető arcápolási dolgaimat mutattam meg.

  5. Judit
    október 6, 2013 / 21:09

    Épp amiatt ijedtem meg, mert sajnos nekem meg inzulinrezisztencia miatt volt nagyon ronda a bőröm, diétázom már 2 éve, kb mostanra lett normális a bőröm (na nem babapopsi :-), de én a jelenlegi állapotnak már örülök…), ezért is ijedtem meg.

  6. Maggie
    október 6, 2013 / 21:45

    Majd írd meg, hogy mire jutottál, kíváncsi vagyok mi válik be!:)

  7. Maggie
    október 6, 2013 / 21:47

    Mannát még nem mertem kipróbálni, elég sok rosszat olvastam róluk krémmánián 🙁
    A Neutrogéna grapefruitos lemosót én is ki akartam próbálni már egy ideje, arról tényleg csupa jót lehet hallani, lehet még azzal fogok tenni egy próbát!:)

  8. Judit
    október 6, 2013 / 22:47

    Milyen ételérzékenységed lett?

  9. Odil
    október 6, 2013 / 23:12

    A Bourjois radír nekem is nagyon tetszik, szintén kicsit üdébbnek látom az arcom tőle. A Neutrogena lett volna a másik amit megemlítettem volna illetve a La Roche Posay is barátja a problémás bőrnek. Nekem a Clinique DDML+ nagyon nem szimpi, semmi sem tetszik benne. Ez a gél ha jól látom?

  10. Hobby Bloggerina
    október 7, 2013 / 07:09

    Sziasztok! Csak szeretném megkérdezni, ha nem túl indiszkrét, hogy Ti honnan tudjátok hogy étel miatt van, illetve hormonális gond, és tudjátok-e mit lehet tenni ellene? Sajnos nekem is makacs bajaim vannak, de nem nagyon tudom merre induljak, vagy mit tehetnék, mert az egy dolog, hogy jártam orvosokhoz, de nem szűnt meg a probléma ( hosszú történtem megírtam nem offolnék itt vele ) Érdekelne nektek mi hozott javulást, ami nem külsőleges kence, ha volt ilyen 🙂 Az a baj, nem állíthatok oda a dokihoz, hogy csókolom szerintem én talán pco-s vagyok, mert az orvosok ezt utálják, de elegem van már hogy eddig csak vártam és vártam a csodára….

  11. Maggie
    október 7, 2013 / 08:39

    Szia!
    Szerintem ezt a legegyszerűbben úgy tudod megállapítani, ha kísérletezel és figyeled a tested. Hogyan reagál bizonyos ételekre..meglepő, amikor rájössz, hogy egy-egy dologra mennyire rosszul tud reagálni a szervezeted. (Persze ez nincs mindenkinél így, félre ne értsetek, most nem azt akarom mondani ezzel, hogy pl mindenki laktózérzékeny csak nem tud róla blabla)
    Ha rájöttél, hogy mik azok az ételcsoportok, amiktől előjönnek bizonyos tünetek, akkor amit tehetsz az az, hogy nem fogyasztod őket. Ennyi. Az orvos is tulajdonképpen ennyit fog mondani, erre nincs gyógyszer vagy ilyesmi 🙂
    A hormonális problémákra van vizsgálat és kezelés is, ebben az esetben szakemberhez kell fordulni! Nekem nem ilyen szintű a bajom szerencsére, csak szimplán a fogamzásgátló használat borította fel az egyensúlyt, meg kell várni, amíg kiürül teljesen, addig pedig várom a megváltást és próbálom kezelgetni a hatását ahogy csak tudom. 🙂

    Egyébként ezzel szerintem ne foglalkozz, hogy az orvos mit szól..hát ez a munkája! Ha úgy érzed baj van, akkor inkább szólj, magadnak könnyíted meg a továbbiakat, ha tényleg igazad volt! 🙂

  12. Maggie
    október 7, 2013 / 08:42

    Miket rendeltél? Hátha pont ismerem és tudok róluk valami megnyugtató tapasztalatot mondani, hogy ne izgulj tovább:)

    Egyébként valami peeling cuccot be kellene szereznem nekem is most onnan, nem tudom még, hogy a barackos vagy a suiskin aha/bha lesz-e a befutó..ezek sokat segítettek annó a bőrkép javulásban, csak hát jól elfogytak 🙁

  13. Maggie
    október 7, 2013 / 08:47

    Igen, nekem a gél van, a 3-as bőrtípusra való csomagot szereztem be és abban ez van! Én ha az arcomra tennék a DDML+-ból nem is tudom mi történne, az én bőröm minden csak nem száraz:D
    Amikor elkezdtem ezt a szettet használni, akkor úgy voltam vele, hogy ha ez sem válik be, akkor a LRP-től nézek ki valamit, nem kizárt, ha ez elfogy, akkor bepróbálkozom azért velük. Nagyon sok jó tapasztalatot olvastam róluk! Te használsz tőlük valamit, ami kifejezetten bevált?

  14. Hobby Bloggerina
    október 7, 2013 / 09:22

    Aháám, köszi! Én erősen gondolkodom egy vérvételes teszten is mostmár, végülis glutént mindig fogyasztok, és annyira „divatos” betegség lett glutén vagy tejérzékenynek lenni. Nyilván itt arra gondolok, hogy nem divatból beteg valaki, hanem civilizációs ártalom, régen nem volt ennyi problémás bőrű ember….:) Kíváncsi voltam minden estre, köszönöm! Épp ma megyek orvoshoz, tiszta gyomoridegem van mi lesz ezúttal…És még egyszer köszi ^^

  15. Eszter
    október 8, 2013 / 18:09

    Nekem a Mannától a teafaolajos szappan jött be, igaz, jelenleg (kopp-kopp-kopp) csak mitesszerekre használom. Viszont tény, hogy szárít és brutál drága. A sheavajuk is remek, a többi kipróbált termékükkel viszont én sem jártam sikerrel.:(

  16. Odil
    október 8, 2013 / 23:01

    Érzékeny a bőröm és hajajj ha feldühítem! Ebben az időben már inkább száraz, ezért gondoltam jó lesz a DDML+ de igazán semmi tetszett benne.

    A LRP nagy kedvencem, mert eddig semmivel sem fogtam mellé. A termálvíz spray például nagyon jót tesz, a Cicaplast segít regenerálni, de amiért nagyon odavoltam az a Hydreane Legere, ami kombinált bőrre is jó. Azt talán nem éreznéd soknak, könnyű kis hidratáló krém, szépen rendbe hozta a bőrömet. Jah habzó arclemosó! Hirtelen ennyi jutott eszembe 🙂

  17. BOMB Cosmetics barackos arctisztító | BEAUTY JUNKIE
    február 4, 2014 / 19:21

    […] a legutóbb használt arctisztítóm, és úgy döntöttem, hogy másik után nézek. Ez a barackos arclemosó nagyjából két hónapja […]

  18. Arcápolási kedvencek – ősz,tél | BEAUTY JUNKIE
    február 24, 2014 / 21:57

    […] a legutóbb így összeszedtem egy időszak arcápolási kedvenceit, akkor eldöntöttem magamban, hogy ezt folytatni fogom a jövőben is! Elég sok terméket […]

  19. Anett
    július 29, 2014 / 21:28

    Sziasztok lányok! Szégyen szemre csak most jutottam el a blogodra. 🙁 A Bourjois termékeket honnan szerzitek be? 🙂

  20. Maggie
    július 31, 2014 / 16:50

    Szia! Örülök, hogy itt vagy 🙂
    Én a Müllerben vettem eddig mindig! 🙂

Hozzászólás a(z) Hobby Bloggerina bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .