PHOTO DIARY – DAY3 / Córdoba, Sevilla

IMG_00001 (3)_2.jpg

Kicsit lemaradtam a fotókkal, a harmadik napi kb. 5 óra alvás után este másra sem vágytam, csak hogy bezuhanjak az ágyba és a lábaim regenerálódjanak a következő napi rohanásra. 🙂 

Ezen a napon Córdobát jártuk be, keresztbe-hosszába. Isteni kis város! Szörnyen meleg volt már itt is, de teljesen más mint itthon, a minimális páratartalom miatt számomra sokkal elviselhetőbb! Spanyolországra egyébként, a történelme miatt, rengeteg kultúra hatással volt, ez az építészetében is nagyon jól látszik, érdemes ilyen szemmel végigjárni, mert nagyon érdekes dolgok vannak itt, amikkel sehol máshol nem találkozhatunk. Izgalmasan keverednek a stílusok, és ahogyan fejlődött az egész..nekem a kedvencem a keleti hatások megjelenése, egyszerűen csodálatos paloták születtek!

Estére már Sevillában voltunk, ahol gyorsan megvacsoráztunk egy igazi turistamentes, spanyolokkal tömött tapas bar-ban, ezerféle isteni dolgot ettünk.. azt mondják azok a legjobb helyek, ahol a helyiek is esznek, bátran állíthatom, hogy az egész utunk során itt ettük a legfinomabbat! 🙂

Remélem tetszenek a képek!:)

IMG_00001 (11)_2.jpg IMG_00001 (15)_2.jpg IMG_0031_2.jpg IMG_0023_2.jpg IMG_0105_2.jpg IMG_0050_2.jpg IMG_0057_2.jpg IMG_0067_2.jpg IMG_0076_2.jpg IMG_0073_2.jpg IMG_0106_2.jpg IMG_0082_2.jpg IMG_0080_2.jpg IMG_0121_2.jpg IMG_0127_2.jpg IMG_0137_2.jpg IMG_0129_2.jpg IMG_0145_2.jpg IMG_0142_2.jpg IMG_0141_2.jpg IMG_0151_2.jpg IMG_0170_2.jpg IMG_0175_2.jpg IMG_0177_2.jpg IMG_0260_2.jpg IMG_0183_2.jpg IMG_0215_2.jpg IMG_0246_2.jpg IMG_0243_2.jpg IMG_0242_2.jpg IMG_0263_222.jpg IMG_0261_2.jpg IMG_0266_2.jpg IMG_0274_2.jpg IMG_0276_2.jpg IMG_0278_2.jpg IMG_0280_2.jpg

Follow:
Oszd meg:

7 Comments

  1. SophiEl
    július 18, 2013 / 19:38

    De csinos vagy! 🙂
    Jó viszontlátni ezeket az ismerős helyeket, Sevilla és Cordoba is bűbájos városok, főleg ilyen szép időben,.

  2. Dávid
    július 19, 2013 / 08:07

    Eddig ez a sorozat a kedvencem, annyira gyönyörűek a fotók!

  3. - gale -
    július 21, 2013 / 07:03

    Kedves Magdi!
    Bocs, hogy itt teszem fel a kérdést, chicnova rendelés során kb. mennyi idő alatt érkezett meg neked a küldemény? És a magyarországi kiszállítás ajánlott küldeményként jön?
    Azt látom, hogy az én holmim már egy hete belépett az országba (Location: Hungary – Activity: Arrived at destination sort facility), de onnantól semmi infó, hogy épp mi történik vele.
    Köszönöm, ha válaszolsz!

  4. Maggie
    július 24, 2013 / 10:30

    Szia!
    Fu sajnálom, de ezer éve volt már és nem emlékszem 🙁 Rendben megjött, tudom, hogy sok idő volt, de nem volt gond..ha már az országban van a csomag, akkor nagy baj nem lehet:) A posta honlapján is tudod nézni a csomagot a szám alapján, illetve őket is fel tudod hívni, hogy miújság vele! 🙂

  5. Maggie
    július 24, 2013 / 10:31

    Köszi Dávid ! 🙂

  6. Maggie
    július 24, 2013 / 10:31

    Köszi szépen! 🙂

  7. gale
    július 25, 2013 / 15:56

    Köszi, akkor még próbálok türelmes lenni pár napig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .