Smaragdzöld smink

Lancome_smaragd zöld (8)_2.jpgNem rég kicsit kimozdultunk egy barátnőmmel, és erre az alkalomra úgy döntöttem felavatom az egyik smaragdzöld szemhéjpúderem. Amikor a pulton megláttam a Müller outletben, akkor tudtam, hogy kell nekem ez a szín, de azóta őszintén szólva nem adódott igazán alkalom, ahová szívesen sminkeltem volna vele. A zöld egyébként nem olyan népszerű nálam, hamarabb nyúlok bármelyik másik szín után, de mostantól többször próbálkozom majd vele, mert egyébként nagyon jó kis nyári színnek tartom!

Az utóbbi hetekben picit eltűntem, de mindennek meg van az oka, most a suli volt az első! Végülis meglett a gyümölcse, mert minden vizsgám, szigorlatom, tantárgyam kész van, és jöhet a diploma! Iszonyatosan féltem, hogy nem sikerül valami, és akkor egy tantárgy miatt eltölthetek még egy félévet…de szerencsére minden a legnagyobb rendben van, és már csak egy hajszál választ el az építészmérnökségtől!:)

A nagy csendben sikerült elsiklani a blog szülinapja (és a sajátom) felett, de ami késik nem múlik, sok szuper nyereménnyel készülök nektek mostanában. 🙂 Rengeteg piszkozat van már bekészítve, ami csak arra várt, hogy legyen időm rendesen foglalkozni velük és befejezni, úgyhogy ne felejtsetek el visszanézni majd! 🙂IMG_8988_2.jpg

A már szokásosnak mondható Max Factor alapozót tettem az arcomra, szintén Max Factor korrektorral kiegészítve, amit szép csendben el is használok, úgyhogy újra fogom venni, mert egyébként nagyon megszerettem, és drogériás korrektorok közül ez vált be a legjobban!IMG_8993_2.jpg

Pirosítónak a zöld szemek mellé egy piszkos mályvás rózsaszínt választottam, eddig a barackokért nyúltam szinte minden reggel, most jól esett valami mást használni. Ez egy régebbi limitált szín, a MAC mineral pirosító vonalról, a Pet Me árnyalat, amit sokan a Dainty-hez hasonlítottak. Pl Temptalia is ezt írta: http://www.temptalia.com/mac-fabulous-felines-comparisons-dupes

Lancome_smaragd zöld (4)_2.jpg IMG_8995_2.jpg A szokásos kedvenc ecseteimen felül egy ceruza ecsetet használtam (Sigma E30), ezzel vittem föl a smaragdzöldet. IMG_9005_2.jpgA szemöldökömre egy barátnőm javaslatára a Catrice legvilágosabb ceruzáját használom, és zseniális! Nagyon bevált, remélem nem szüntetik be (ez szokott történni, ha valamilyen drogériás cuccot megszeretek)!

A számra egy világos csillámmentes szájfényt választottam az Avontól, ez most a legújabb tipusú glazewear szájfény, a Vitaluscious Vita Pink színben.

Plusz egy hatalmas csillogó fülbevaló. 🙂

Lancome_smaragd zöld (85)_2.jpg

Follow:
Share:
  • Katie

    Gyönyörűséges ez a zöld szemhéjpúder, ahogy te és a smink is. 🙂 Még több ilyet! 🙂

  • Titatrilla

    Gyönyörű ez a smink, nekem is hasonló színű a szemem mint a tied, lehet én is próbálkozok majd hasonló szemhéjpúderrel, mert szerintem neked nagyon jól áll, de eddig eléggé idegenkedtem a zöldes színektől… Az utóbbi időben nagyon rákattantam a blogodra, mert mostanában én is sokkal szolidabban sminkelek, visszanéztem a régebbi posztjaidat nagyon jó olvasmány volt 🙂 Azt hiszem én is beszerzek majd pár MAC pirosítót, megnézem majd te milyeneket használtál… Vagy ha nem nagy kérés esetleg készíthetnél egy “milyen pirosítóim vannak”-posztot, swatchokkal, és leírásokkal, ha majd lesz egy kis időd, és kedved!

  • Maggie

    Köszi Katie!:) Ígérem lesz még!:)

  • Maggie

    De jó ötlet! Egyébként sem ártana összeszedni, hogy mik vannak, és akkor már szívesen le is fotózom őket!:)
    Örülök, hogy találtál hasznosat a régi posztok között is 🙂
    Én is idegenkedtem a zöldtől egyébként, nem tudom miért..valahogy ez ilyen rossz beidegződés..nálam a lila is ilyen, nagyon ritkán nyúlok érte valamiért 🙁

  • Mesi

    Ma reggel én is pont a Pet me után nyúltam, mert besokalltam a barackos pirosítókból. 🙂

  • Mimozagirl

    Most irigykedek, mert jártam többször a Müller outletben, de Lancome termékeket nem sikerült szereznem. Nagyon szép ez a zöld, jól áll neked, én is szeretem.

    A pirosítós poszt ötletét én is támogatom!

  • Mau

    Nahát, végre poszt!!! 🙂 Vacak nap végén így most jól esett ezt olvasni.
    Gratulálok a vizsgáidhoz.
    A smink nagyon szépen sikerült, jól áll ez a szín. De volt már zöld szemhéjpúderes sminked, az is nagyon telitalálat volt, nem is értem, miért nem mered sűrűbben használni a zöldet. 🙂

  • Klaudia Orbán

    Gyönyörű :]

  • Maggie

    Köszi Klaudia!:)

  • Maggie

    Köszönömm:)
    Fu nem tudom egyébként..tényleg csak egy régi rossz beidegződés lehet, de ígérem többször fogok zöldért nyúlni!:)

  • Maggie

    Köszi! A Lancome mindig a pénztárnál volt egy külön dobozban, én legalábbis ott túrtam ki a legjobb dolgokat:)

  • Maggie

    Nem is értem eddig miért hanyagoltam, annyira szép pedig <3

  • Titatrilla

    Juj képzeld, hétvégén voltam a MAC-ben és vettem (vagyis kaptam évfordulóra) pár dolgot. Először a Melba pirosítót szerettem volna, de elcsábultam és végül egy csillámos jött velem, a Springsheen. De minden nap eszembe jut a Melba, biztos ő lesz a következő! Kaptam még rúzst, szájkontúrceruzát, még egy pirosítót (kontúrozásra) illetve egy ecsetet is. Hát annyira imádom őket! De azért várom a posztodat, kiváncsi vagyok – főleg a MAC pirosítókra.. 🙂

  • Maggie

    Ó dejó!:) A springsheen nekem kívánságlistás <3 a Melbát is tuti imádni fogod, ha meglesz!:)