GOODIES – Heti kedvencek

A költözés egyik legpokolibb része a pakolás, illetve pontosabban a kipakolás..én is próbáltam mindenféle praktikával megkönnyíteni a saját dolgom, címkéztem, jelöltem, a megfelelő szobába rakosgattam a dobozokat, zsákokat, de azért még nem teljes a rend, és elég nehéz átlátni a káoszt.

Előrelátóan összepakoltam magamnak egy kis túlélő smink szettet, amiért utólag nagyon hálás vagyok magamnak, mert a reggeli készülődésnél csak előkapom a mini neszeszert és teljesen jól el tudok készülni belőle, amíg a többi szépség nem keveredik elő a dobozokból. 🙂

Ma reggel arra gondoltam, lefotózom nektek, tulajdonképpen ezek a heti kedvenceim! 🙂

Újra rákaptam az alapozókra, tudjátok a bőröm mostanában nem a legszebb (köszi stressz), úgyhogy gyakran kevésnek bizonyult a BB krém, egyszer pedig eszembe jutott a Max Factor rettentő hosszú nevű új alapozója, és azóta gyakorlatilag minden egyes nap ez van rajtam! Imádom a textúráját, a fedésével elégedett vagyok, és nem kell púdereznem sem, mert nem fényesedik úgy, mint a többi alapozó. Ha kb. kétszer átmegyek a kritikus területeken mattító lapocskákkal, akkor egy 12 órás kemény napon is teljesen jól bírja.

Mondanom sem kell szerintem, hogy a barnás, bronzos árnyalatok a kedvenceim, ezekkel szeretek variálni, ha időm és kedvem sincs a kísérletezéshez. Jelen esetben pedig valami mindennap jól használhatót szerettem volna a neszeszerbe dobni, amivel sokféle sminket tudok elkészíteni. A választásom a nem is túl régi Müller outletes szerzeményeimre esett, egy Lancome Color Design Mono Platinum Brown árnyalatban és egy Estée Lauder duo, ami a Pink Dust nevet kapta. Most a lilás-szürkés piszkos barnákra vagyok rákattanva, imádom őket! 🙂

Ecsetek közül 3 szemre valót választottam ki, ezek már a kialakult személyes kedvenceim és nem tudok nélkülük létezni! Mindegyik a Sigmától van, egy lapos ecset (E55), egy pufi (E35), és egy kicsit lazább pufi ecset (E40).  

Az Avon gél állagú szemceruzái nagy kedvenceim, az összes szín megvan, és ha látom, hogy van új, első dolgom megvenni, mert tényleg isteniek! Tökéletes az állaguk, intenzívek, jól satírozható..szóval tényleg minden, amit én elvárok egy ceruzától, és ráadásul nem is horror az ára! Most a 24K kollekció Smokey Purple nevű darabja lett a kiválasztott, jól illik a fent említett piszkos szín mániámba! Az YSL barna szemhéjtus tollát is bedobtam, iszonyú könnyű vele bánni, nagyon szeretem, csak félek, hogy kifogy majd hamar, annyira kis könnyű, fogalmam sincs mennyi lehet vajon benne. 🙁
Végezetül pedig egy basic átlátszó szájfényt tettem még be, azaz igazság, hogy a táskáimban mindig gurul 5-6 rúzs/szájfény, viszont most egy picit meguntam őket, csak egy egyszerű szájfényre vágytam, semmi extrára. 🙂

Follow:
Oszd meg:

4 Comments

  1. Szami
    június 6, 2013 / 16:47

    Ez az Estée Lauder duó nagyon szép 🙂
    Én is most költöztem, szóval friss még a horrorélmény. A könyveim még így is dobozokban vannak… Kitartás! 🙂

  2. Mia
    június 6, 2013 / 19:37

    Maggie,
    a DIY szandált meg is kaptátok a rendezvényen? 🙂

  3. Maggie
    június 7, 2013 / 16:07

    Igen, megkaptuk! 🙂 De majd úgyis írok róla szerintem. 🙂

  4. Maggie
    június 7, 2013 / 16:09

    Huha akkor van még azért hátra..kitartást hozzá neked is!:)

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .