GOODIES

Már említettem, hogy karácsony óta az új fényképezőmmel játszok, és emiatt született néhány olyan fotó, amiknek önmagukban nem szánnék egy külön bejegyzést, viszont most, hogy újra megtaláltam őket, eszembe jutott, hogy fűznék néhány gondolatot hozzájuk!

A fenti virág húsvétkor volt az asztalunkon, imádom, hogy itt a tavasz és mindig lehet valamilyen szép színes csokorral díszíteni! 🙂 Apropó, hétvégén Anyák napja, ugye nem felejtettetek el virágról gondoskodni Ti sem?:)

Az F&F körömlakkokról sem meséltem, pedig zseniálisak! Még az előző showroom látogatásom alkalmával kaptam őket, mert annyira megtetszett két szín (abban a bejegyzésben ezek vannak a kezemben:) ), hogy megkaptam ajándékba. 🙂 Ez a barack szín azóta az egyik kedvencemmé nőtte ki magát, nem gondoltam volna, hogy őszinte legyek, hogy ennyire szeretni fogom! Isteni a textúrája, nagyon könnyű vele lakkozni, és a színe valami mesés! Én sajnos még nem találkoztam vele üzletben azóta sem, de nincs a közelemben nagyobb Tesco áruház. 🙁

A másik kattanásom, ami mostanra remekül kinőtte magát, az a fülbevaló. Lógós, nagy, fényes, csillogó..azonnal le tudnak venni a lábamról. 🙂 A képen az egyik kedvencem, szinte mindenhez megy!

 

Ahogy eljön a jó idő, valamiért észrevétlenül váltom le a szokásosan használt szájfényeimet tubusos verziókra.. Ez a Lancome Juicy Tubes az egyik kedvencem. Színtelen, tele van csillámmal, fincsi illata van..szóval minden adott, hogy egy nap kismilliószor előkapjam és kenegessem a számat! 😀 Valamiért egyébként a nyaralásokhoz kötöm a tubusos szájfényeket, talán ezért szeretem annyira, mert előcsalogatja az emlékeket. 🙂

Télen kicsit hanyagoltam ezeket a Sal Y Limon karpereceket a színük miatt, valahogy nem esett jól ez a menta a őszi-téli borongós időhöz és a ruháimhoz. Most újra eljött az idejük, és amióta kicsit is jó idő van, le sem szakadnak rólam! Külön-külön, együtt, csomó másik karkötővel kombinálva..tényleg imádom őket! Iszonyúan sajnálom, hogy itthon nem lehet kapni, mert a választékuk valami elképesztő, viszont eltökélt szándékom a nyaralásról egy újabb adaggal hazajönni! 🙂

Ezeket a Bomb Cosmetics finomságokat is nagyon megszerettem. A TBS vaníliás testvajam már igen csak a végét járja, úgyhogy ezzel váltottam most fel. A szappanról pedig szerintem már a kép is ordítja, hogy mennyire isteni illata van! 🙂Ebből a képből született végülis a fejléc a blogra, A Müller outletnek köszönhetően sikerült egy újabb Guerlain Rouge G-re lecsapni pofátlanul olcsón, és nem csalódtam, abszolút kedvenc lett azóta is. Ezek a valaha volt legjobb rúzsok, komolyan mondom! A fülbevaló pedig egy karácsonyi ajándék a legjobb barátnőmtől, outfitben is szerepelt már, nagy kedvenc. 🙂Ahogy láttátok, az arcom nem épp a fénykorát éli, úgyhogy mindent bevetem, hogy a stressz undok nyomatit visszaszorítsam. Továbbra is a Zamian csokis maszk az egyik leghatékonyabb fegyverem, és mellé isteni az illata is. Többször újra vásároltam már, biztosan megint újra fogom, ha ez elfogyott!

Follow:
Oszd meg:

3 Comments

  1. chinadoll
    május 3, 2013 / 16:43

    Nagyon tetszenek a képek. Hol lehet kapni Európában ezeket az álomszép karpereceket? Rendelési lehetőség nincs? :(((

  2. Natalka
    május 4, 2013 / 22:28

    Az utóbbi posztjaidban többször is említetted, h vmi tönkretette a bőrödet… :/
    Lehet tudni, h mi volt az?

    Csak mert mostanában annyi új krémet dobtak piacra, netán próbáltál vmi újdonságot? Csak azért érdeklődöm, mert már alig igazodom ki a krémek tengerében, és nehogy beválasszak vmi pocsékat… Ha vmit nem ajánlasz, akkor az tuti nem is jó.

  3. Janet
    június 7, 2013 / 17:21

    a fülbevaló is f&f? gyönyörű 🙂

Hozzászólás a(z) Natalka bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .