Tom Dixon Copper Shade

Kicsit szokatlan bejegyzés lesz ez, és nagyon sokat vaciláltam, hogy megszülessen-e, hiszen valóban merőben más, mint az eddig megszokottak. Annak idején mikor elkezdtem a blogot valami olyasmi céllal született meg, hogy olyan dolgokról írjak, amik számomra kedvesek, úgyhogy mégis amellett döntöttem, hogy belevágok ebbe is, hátha szeretni fogjátok! 🙂

Sokan tudjátok már, hogy hamarosan lediplomázom és építész leszek. Most az utolsó félévben elég jól összejöttek a dolgok, a tervezési tárgyam is javarészt belsőépítészet, és éppen lakásfelújításban vagyunk, ami szintén az én gondolataim gyümölcse lesz, úgyhogy mostanában jól belemerültem a témába. 🙂 A napjaimat a szaniterek, lámpák, burkolatok, és természetesen sok-sok gép előtt görnyedős rajzolás és gyűjtögetés teszik ki.

Ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül, az pedig ez a lámpa, amit most találtam,miközben a féléves tervemhez böngésztem a lámpakínálatot, és az biztos, hogy én addig nem nyugszom, amíg nem lóg egy ilyen lámpa-csoport az étkező asztalom felett! 😀 Talán ez még nagyon nem most lesz aktuális, de akkor is!

Tom Dixon lámpáival már könnyen lehet, hogy találkoztatok. Egyszerűek, mégis van bennük valami csavar, amitől különlegesek lesznek, és amitől kiemelkednek a többi közül. Itthon is van olyan étterem pl. ahol az ő lámpáik lógnak. Ha nem ismeritek őket, akkor érdemes egy picit bogarászni a honlapjukat, szerintem inspirációforrásnak sem utolsó. 🙂 http://www.tomdixon.net

 Én egyébként sosem voltam különösebben oda a lámpákért, viszont rá kellett jönnöm, hogy nagyon is sokat számít, hiszen annyit lehet játszani a fényekkel-formákkal! Sajnos elég drágák is a szép darabok, mi most tartunk annál a fázisnál a költözésnél is, hogy lámpákat vadászok össze, és nem egyszerű pénztárca kímélő és a mi ízlésünknek megfelelő modern lámpákat találni, nagyon nem.

A legkülönbözőbb belső terekben találtam példákat az alkalmazására, és szerintem nagyon jól mutat önmagában is, és akár csoportosan is. Legyen szó étteremről, irodáról, fodrászatról, vagy akár az otthonunkról valahogy mindegyikbe tud illeszkedni és visz bele egy olyan pluszt, amiért talán megéri kimozdulni a szokásos bútor és barkácsáruházak kínálatából és beruházni egy-egy különlegesebb darabra.  A honlapon persze nem tüntettek fel árat, de iszonyú kíváncsi voltam és diszkrét 350 fontos áron találtam rá ITT, ami sajnos elég távoli a számomra, de azért felkerült a képzeletbeli végtelen kívánságlistámra . 🙂 c296887f611024c42e74a3d87c3e4484.jpg c1787502febf18f504b2ebcbb2039787.jpg 33c6696cab99fd586656c2702714ae4e.jpg 0ab48b7549d9dd6cdfe5f3eaeda2ed6b.jpg 0c5f0fe68d25f77f0f61938d0303bdbf.jpg 645c7f702a61a259f46af49a6932b4e2.jpg 3fe3007ae106d7187e51677449945c98.jpg 4c9ce96719791f3095fef0fa009dbc76.jpg af2648ce0d35847cfc5124087a042df0.jpg

A belső terekről pinteresten gyűjtögettem a képeket, itt találtok még többet:
http://pinterest.com/charmmy_maggie/tom-dixon/

Follow:
Oszd meg:

10 Comments

  1. Topánkablog.hu
    április 29, 2013 / 10:01

    Nincs új a nap alatt :))) Pont ilyen lámpák lógtak a nyolcvanas években az étkezőben, csak menő retrónarancsban.

  2. tubi_ca
    április 29, 2013 / 11:08

    A divat és a lakberendezés szerintem nem áll túl távol egymástól. Én úgy vettem észre, hogy akit érdekel az egyik, az a másikra is igen nyitott. Én speciel örülök neki, hogy az ilyen irányú érdeklődésedet is megosztod velünk. Nekem mondjuk a székek a gyengéim, de természetesen én is mindig a legelérhetetlenebbekbe szerelmesedek bele. A fél karomat oda adnám például egy Philippe Starck Ghostjáér vagy Jacobsen Eggjéért 🙂

  3. eszter
    április 29, 2013 / 17:33

    Nagyon jó bejegyzés! Én is egyfolytában átalakítom a lakást, most nekem is a szürkés, letisztult, loftos hangulat tetszik, és ami bekkattan, azt ha nem is óriási költségvetésből , de mindig úgy érzem, meg kell valósítanom, egyébként addig zakatol a fejemben…:)

    Biztos ismered a www. vakumdesign.hu-t , igaz, hogy replikák, de „EAMES” széket is tőlük vettem, és lámpák között is vannak jók..

  4. Réka Réka P.
    április 29, 2013 / 20:21

    Nagyon szépek ezek a lámpák, na meg a helységek is, ahol lógnak (sóhaj)

  5. Boapinta
    április 29, 2013 / 21:22

    Köszi ezt a posztot, örülök, hogy ilyesmiről is írsz. Nekünk kevés bútorunk van, viszont van néhány nagyon tuti dizájn lámpánk, különlegessé teszik az összhatást.

  6. Maggie
    április 30, 2013 / 22:26

    Hehe, van benne valami:)

  7. Maggie
    április 30, 2013 / 22:28

    Nagyon örülök, ha szívesen olvasol/nézegetsz ilyesmit is, biztos, hogy lesz még ilyen témájú bejegyzésem:)

    És a székeket ne is mondd..imádom azokat is:D

  8. Maggie
    április 30, 2013 / 22:29

    Szerintem az a legjobb, ha mindig tud az ember valamit alakítani, csinosítani a lakásán! 🙂 Különben olyan uncsi lenne behuppanni egy készbe..és utána mi van? 🙁

  9. Maggie
    április 30, 2013 / 22:30

    csorog a nyálam:)

  10. Maggie
    április 30, 2013 / 22:30

    Nagyon jól csináljátok szerintem! A kevesebb több:)

Hozzászólás a(z) tubi_ca bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .