IKEA Sárga bevásárlótáskás akció

Biztosan sokan hallottatok már erről az akcióról, tele van a város a plakátokkal és a rádiókban is megy a reklám ezerrel. Mi tegnap elmentünk, hogy kihasználjuk, mert most pont elég jól jön a dolog, hiszen kb. 3 héten belül költözöm, és egy háztartás felépítésénél 20% nagyon sokat számít. Most egy kicsit megfordítottuk a dolgokat és az apróságokat vesszük meg először, hogy a visszajáró összeget majd a bútorok vásárlásakor váltsuk be, de nem is bánom, imádok a piactéren nézelődni!

A tapasztalataim miatt születik meg ez a bejegyzés, mert szerintem elég félrevezető az összes reklám és a leírások is. Én mindig szeretem a legapróbb betűkig elolvasni az összes leírást és mindent, hogy véletlenül se érjen kellemetlen meglepetés, de akkor sem tűnt úgy, hogy így működik a dolog, még egy külön játékot is telepítettek az IKEA honlapra, amiben gyakorolhatod a pakolást… na mindegy.

Tehát, nem csak arra vonatkozik az akció, amit belepakolsz a sárga táskába és összesen belefér, hanem egyesével a darabok férjenek bele! Szóval akár 10 táskát is vihetsz, nem az számít ki pakol ügyesen, hanem hogy az adott darab ne legyen nagyobb, mint a táska űrtartalma. Ja és értelemszerűen a rendeléses, külső raktárból való cuccokra sem, de azt egyébként sem tudnád beletenni a zsákba. Ennyi! 🙂

Én sem gondoltam, hogy így van a pénztáros mondta el, úgyhogy én május 8-ig még biztosan visszatérek, mert bőven van még olyan, amit most otthagytunk emiatt a tévedés miatt! Plusz ami még kérdéses a számomra azok a fürdőszoba szekrénykék/ tükrök, mert azok szerintem lapra szerelve simán elférnek benne, és a piactéren ki is vannak állítva..azt hiszem bepróbálkozom! 🙂

Ti ki használtátok/ fogjátok az akciót? Ugye szerintetek is elég félrevezető az összes tájékoztató?

Follow:
Oszd meg:

8 Comments

  1. Anyecccc
    április 27, 2013 / 12:41

    Hová költözöl?

  2. Mau
    április 27, 2013 / 13:13

    Épp én is ezt akartam kérdezni! 🙂

    Amúgy néztem az akciót én is, de számolgatás után rájöttem, hogy annyira ez most nem éri meg nekünk. Főként nagyobb dolgokra van szükségünk és ha táskába beleférős apróságok árának a 20%-át kapjuk vissza, az nem lenne több néhány száz forintnál (max. egy ezres).

    De ha valakinek eleve egy halom dolog kell (mint anno nekünk is a fészekrakáskor), az most baromira jól jár!

  3. miazanna
    április 27, 2013 / 17:53

    Ha túllóg a táskán, az már nem ér?

    Én irodai szék vásárlásán gondolkodom, dobozostul nagyjából kétszer olyan magas, de széltében beleférne a táskába. Ahogy néztem a teherbírását sem lépné túl. Szerinted azt még elfogadnák?

    Gratulálok a költözéshez!:)

  4. zizitim
    április 27, 2013 / 21:17

    Mi nappali bútorra vettünk 2 szekrényajtót és a csaj megadta a kedvezményt 🙂 mi is úgy voltunk vele, hogy bepróbálkozunk és bejött… 😉

  5. Maggie
    április 28, 2013 / 21:15

    A barátommal költözünk össze. 🙂

  6. Maggie
    április 28, 2013 / 21:17

    Huuu ez nagyon jó hír, remélem nekünk is bejön! 😀

  7. Maggie
    április 28, 2013 / 21:17

    Igen, csak akkor éri meg, ha tényleg kell sok minden, plusz utána 3 hónapon belül van is mire levásárolni!

  8. Maggie
    április 28, 2013 / 21:17

    Nem tudom, ki fogom próbálni holnap és majd megírom! Nekem is kellene szék is, meg tükrös szekrényt szeretnék a fürdőbe..kíváncsi leszek!:)

    Köszönöm szépen!:)

Hozzászólás a(z) zizitim bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .