November 2012

nov.jpg

Az egyik kedvencem ez a „rovat”, mert nagyon mókás visszanézni egy hónap képtermését, el is felejtem komolyan, hogy mi minden történt egyetlen hónap alatt!

Zh-s hajrá töltötte ki főleg a novembert, úgyhogy rengeteget tanultam, általában a barátnőimmel a nekünk csak Csodaország nevű királylány bázisunkon:D A menüm általában jázminos zöldtea mézzel, tejeskávé, croissant, cézársaláta tetszőleges kombója 1-8órán át tartó intervallumban, akár napi kétszer is.. ez a napi boldogságom az utóbbi időszakban az biztos.

Végre eljutottam megint színházba (outfit), és több rendezvényen is jártam, ezek közül a Csalár Bence féle Fashion Eve különösen tetszett, mert amellett, hogy végre kimozdultam a kis világomból, megint találkoztam a blogger társakkal és nagyon érdekes témákról is szó esett az este folyamán. A H&M tavaszi kollekció ugyan nem nyűgözött le, de arról is megemlékeztem egy bejegyzésben, plusz szerintem megszületett Dáviddal a legjobb közös képünk ennek köszönhetően! 🙂

Nekem most elég húzós időszakom van, december 17-ig le kell adnom mindent, úgyhogy most ezerrel rajzolok számolok és konzultálom a tervemet, és pár vizsgát is meg kell csináljak addig, szóval telnek a napok rendesen.. az utolsó decemberi vizsgám után pedig elutazunk a barátommal pár napra, hogy kicsit kipihenjük magunkat és a karácsonyra hangolódjunk, ez  éltet most, és motivál, hogy mindent megcsináljak időben!
A facebookon igyekszem veletek tartani a kapcsolatot és instagramra is tudok mini képes helyzetjelentéseket tölteni, így ha ezek érdekelnek titeket, akkor kövessetek nyugodtan. 🙂 Jó néhány bejegyzésnyi kép adag áll itt már bekészítve, de egyszerűen szövegezni nincs időm őket. Rengeteg teszt és még két outfit is bent ragadt, és ugyan már leesett az első hó, remélem nem bánjátok, ha azért megmutatom őket, ha az időm engedi. 🙂

Sokan kérdeztek a blog sale-ről, most annyit tudok mondani, hogy Dávid nagyon sokat segített és leválogatta velem a ruhákat és be is fotóztunk sok mindent, de bőven van még vele dolog. Apránként haladok azzal is (főleg éjjel, amikor már agyhalott vagyok:D), remélem karácsony előtt sikerül elindítani még a dolgot. 🙂 Addig is, ha bármi kérdésetek van ezzel kapcsolatban, akkor a blogsale@beautyjunkie.hu e-mail címre tudtok írni ezzel kapcsolatban! Ezt a címet mentsétek is el akár, mert valószínűleg ezen keresztül csaphattok majd le a cuccokra!:)

Remélem nektek kevesebb őrülettel telik ez a pár hét karácsonyig, de ha mégsem, akkor kitartást és egy utolsó nagy hajrát kívánok mindenkinek decemberre!:)

Follow:
Oszd meg:

3 Comments

  1. Skye
    december 7, 2012 / 10:28

    Nagyon jó képek 😀 Hajrá a vizsgáiddal! És ha már itt tartunk, eltakarodok én is tanulni az enyéimre…

  2. Maggie
    december 7, 2012 / 10:44

    :DD Hajráá!

  3. Malloryka
    december 7, 2012 / 16:10

    Sok sikert a vizsgáidhoz és beadandóidhoz is, kitartás!!! Szupi a képkavalkád 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .