OUTFIT – Waiting For A Train

IMGP2985_2.jpg

Ezek a képek még szerdán készültek, a H&M Showroomba mentünk megnézni a tavaszi kollekciót (bejegyzés érkezik), illetve sulis rohanós napom volt. Nem tudom emlékszik-e valaki, de ezt a hasított bőr kabátot a Promodban sikerült vennem utolsó utáni leárazáson 5ezer ft-ért, sokáig csak rakosgattam a szekrényben, mert vagy túl meleg vagy túl hideg volt hozzá, aztán felvettem egyszer, és rájöttem, hogy iszonyú meleg valamiért! Azóta pedig hordom, amikor csak tudom, még a hóesés előtt!:) Még egyszer sem köszönt vissza az utcán, úgyhogy örülök nagyon. A többi darabbal tulajdonképpen már találkozhattatok a blogon valamilyen formában, a szoknya nyári Zara leárazás, és imádom. Már akkor tudtam, hogy fogom ősszel is sokat hordani, így is lett, vastagabb az anyaga, úgyhogy bőven belefér! Egy basic méregzöld garbót választottam hozzá, és egy csillogó nyakláncot. A fotózás helyszíne számomra nagyon kedves, imádok itt sétálgatni télen-nyáron, mindig csodálatos a hangulata!

A  blog is új fejlécet kapott, ezt az első képet választottam, hogy picit télies hangulatúvá tegyem a külsőt így december elsejével!:) Remélem tetszik nektek is!

IMGP3041_2.jpgIMGP3081_2.jpgIMGP3010_2.jpgIMGP3068_2.jpgIMGP3032_2.jpgIMGP3076_2.jpgIMGP2996_2.jpgIMGP2989_2.jpgIMGP3029_2.jpgIMGP3050_2.jpg

Néhány benti kép is született:IMGP3414_2.jpgIMGP3331_2.jpgIMGP3325_2.jpg

Follow:
Oszd meg:

23 Comments

  1. Csibe
    december 1, 2012 / 18:10

    A közeli kinti kép, amin a hajadnál van a kezed annyira de annyira csodaszép, totál Magdis, egyszerre sikkes és cuki!

  2. Mimozagirl
    december 1, 2012 / 18:14

    Az ilyen kabátok és szoknyák csak az olyan magas lányoknak állnak jól, mint te! Irigykedek 🙂 Nagyon 🙂

  3. Lívia Szabó
    december 1, 2012 / 19:37

    Imádom ezt a fejlécet! Gyönyörűséges! :))) Minden tetszik együtt, de leginkább a karórádba vagyok beleszerelmesedve!

  4. Annamária Prépost
    december 1, 2012 / 20:58

    Nagyon jó az új fejléc!
    Aranyos a kesztyű, és a kabát-szoknya is tetszik, csini voltál! 🙂

  5. Szami
    december 1, 2012 / 21:12

    Sikkes 🙂

  6. SzNiki
    december 2, 2012 / 13:16

    Nagyon tetszenek a képek, azt pedig imádom, ahogy a masni a kesztyűn különlegessé teszi az egész megjelenésed.:)

  7. Ágnes Körösfői
    december 2, 2012 / 13:39

    Nagyon jól mutat az új fejléc is!A kedvencem a kesztyű és a kabát!:)

  8. Renáta Polonyi
    december 2, 2012 / 15:32

    Annyira elegáns vagy, nagyon tetszik az outfit! 🙂 Olyan világpolgáros a jó értelemben! 🙂
    Pusza: Reni

  9. Malloryka
    december 2, 2012 / 15:52

    Nekem a kabát olyan furi így kinézetre, de rajtad valami eszméletlenül jól áll. Tudni kell viselni 🙂 Többi pedig csillagos 5-ös, főleg a szoknya! 😀

  10. Pocahontas
    december 2, 2012 / 19:41

    Kicsit bántja a szememet a világos színű szoknya, de ettől függetlenül nagyon elegáns a szerelésed! 🙂

  11. Mau
    december 3, 2012 / 18:06

    A korlátos kép tetszik a legjobban 🙂
    Jól besötétedett a hajad, nem?

  12. Maggie
    december 3, 2012 / 23:46

    De:( Ilyen ez a tél, már alig várom, hogy kitavaszodjon és picit megszívja a nap:)

  13. Maggie
    december 3, 2012 / 23:47

    Ne tudd meg mennyit agyaltam ezen..de aztán úgy voltam vele, hogy nem lehet minden sötét, ki kellett próbálni!:D

  14. Maggie
    december 3, 2012 / 23:47

    Köszönöm szépen, aranyos vagy!:)

  15. Maggie
    december 3, 2012 / 23:48

    Köszi Reni:)

  16. Maggie
    december 3, 2012 / 23:49

    Örülök, hogy tetszik!:) A kesztyűt én is imádom, remélem sosem megy tönkre, abba belehalnék:D

  17. Maggie
    december 3, 2012 / 23:49

    Köszi Niki!

  18. Maggie
    december 3, 2012 / 23:49

    aww 🙂

  19. Maggie
    december 3, 2012 / 23:49

    Köszi szépen!:)

  20. Maggie
    december 3, 2012 / 23:50

    Ó köszönöm! Az óra semmi extra, Avonos óra, szerintem lehet még éppen most is kapni!:)

  21. Maggie
    december 3, 2012 / 23:50

    Köszönöm <3

  22. Maggie
    december 3, 2012 / 23:51

    Köszi:)

  23. Marcsi
    december 5, 2012 / 10:03

    A kesztyűért „ölni” tudnék ! :-))) Gyönyörű !
    Csinos vagy, mint mindig, a világos szoknya meghökkentő egy kicsit, Te viszont tudod viselni így is, és mindig ez a lényeg.
    Még így, a képeken keresztül, ismeretlenül is árad belőled a harmónia és a szerénység, és ez rendkívül szimpatikus számomra.
    Üdv: Marcsi

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .