Miket használok a rövid hajamra?

hajápolók (1).JPG

Több alkalommal is felmerült már, hogy most, hogy rövid a hajam, miket használok a formázáshoz, ápoláshoz. Ami azt illeti ilyenkor olyan nehéz mit mondani, ugyanis semmivel sem ápolom másképp a hajam mint eddig, és mondjuk eddig sem vittem túlzásba szerintem.

Teljesen random samponokat használok, ami épp megtetszik, főleg az Avonos és drogériás samponok szoktak nálam rotálódni, és általában illat alapján döntök. Professzionális terméket még nem  próbáltam, nekem azaz igazság, hogy túl drágák ezek a termékek, és a szimplákkal is teljesen elégedett vagyok. Balzsamot ritkán veszek, egyrészt mert nem szeretem a kimosós balzsamokat, másrészt pedig mert a pakolásokkal szeretem ezt is inkább megoldani, és tök felesleges, hogy álljon itthon ennyi cucc. A pakolásokat hatékonyabbnak is gondolom, de nyilván nem mindig van idő erre, ilyenkor a Gliss Kur fújós hajonhagyós megoldást szoktam választani vagy az egyébként is hajamra kerülő egyéb olajok és sprayk megoldják ezt a feladatot is. Most fogyott el egyébként egy bödön tejes pakolás, nem tudom, hogy újra azt vegyem-e vagy kísérletezzek picit, nektek van valami tippetek?:)

Az a 3 dolog, amit nagyon szeretek és amik viszont mostanában elég fixek maradtak, az a száraz sampon, a hővédő, és a hajvégápoló olaj. A száraz samponok közül jó párat kipróbáltam, de itthoni viszonylatban a Balea vált be a legjobban, baráti az ára és teljesen jól működik. Nála jobbat Londonban találtam, ahová nem vittem magammal és ott vettem ilyen mini kiszerelést, pont mázlim volt mert két csaj beszélgetett előttem a pénztárban, hogy mennyire szuper ez a száraz sampon, és mellettünk oldalt ki volt pakolva, hogy most van ilyen mini verzió, több sem kellett vettem is pár illatban. Nekem ez jött be a legjobban, nem vagyok benne biztos, de mintha mostanában a Müllerben láttam volna..de ha mégsincs, akkor legközelebb is tuti hogy venni fogok! Rövid hajnál úgy érzem sokkal több értelmet nyer a száraz sampon, mert így ki tudom vele húzni a hajmosást még pár napig. Hosszú hajnál nem szerettem igazán, nem éreztem jobbnak az eredményt egyszerűen.

A hővédők terén nem sok jó tapasztalatom volt eddig, valahogy semmi sem vált be igazán, vagy csak az én elvárásaim voltak nagyok. Keresgéltem a neten és a Lee Stafford cuccokról sok pozitív véleményt találtam, gondoltam kipróbálom. Nekem bejött, akár már hajszárítás előtt fújok a hajamra belőle, nem csak akkor ha vasalom. Az egyedüli dolog, ami zavar benne, az a baromi erős szaga. Apu jegyezte meg, hogy milyen férfiparfüm szag maradt utána a fürdőben és tényleg..elég furcsa, mert máshol meg azt olvastam, hogy mindenki oda van érte..ízlések és pofonok:) Mindenesetre a dolgát teszi, fényes és puha a hajam tőle (emellé max olajat teszek a hajvégekre), szóval az illattal meg vagy megbarátkozom, vagy következő alkalommal megint keresek mást!

Amit még nagyon szeretek és érzem is a jótékony hatását, az a hajvégápoló olajok. Több félét is próbáltam már, nekem az Avonosak teljesen beváltak, úgyhogy ebből mindig van itthon. Ezzel szoktam bekenni a hajvégeimet hajmosás után, illetve néha vasalás után is egy keveset belemasszírozok, ha picit száraznak érzem. Ezzel egészségesebb és fényesebb is a hajam, nagyon szeretem. Szerintem már több mint 15 üveggel elhasználtam, ami nagy szó, mert nem szoktam ragaszkodni az ilyen dolgokhoz, annál kísérletezőbb tipus vagyok! 😀

Ezek közül használtok valamit ti is? Hogy váltak be? Ajánlanátok még valamit, amit ti nagyon szerettek és érdemes kipróbálni?:)

 

Follow:
Oszd meg:

4 Comments

  1. Maggie
    november 24, 2012 / 13:01

    Szia!
    Jaj nagyon örülök, hogy ezt megírtad, nekem eszembe sem jutott ott megnézni!:D Ingyenes szállítással ráadásul a hülyének is megéri inkább ezt venni!:) Köszii

  2. Dóra Széll
    november 24, 2012 / 16:04

    A rövid hajon jobban működik a száraz sampon résszel abszolút egyetértek:)

  3. Flóra
    október 14, 2013 / 16:30

    A samponokat én is állandóan váltogatom, szintén az olcsóbb kategóriából. Nálam csak annyi a lényeg, hogy jó illata legyen, olcsó legyen, és tisztítson. Az Avon hajvégápoló olajaiért én is teljesen odavagyok! Egy régebbi hajas posztban írtad, hogy szerinted neked ettől nőtt meg a hajad. Nos, jelentem, nekem is! 🙂 Kapcsolatunk töretlen, pedig én is olyan vagyok, hogy állandóan váltogatok mindent, de ezek annyira jók, hogy szinte nem merek kipróbálni mást, mert attól félek, megbüntet érte a hajam. 🙂 Durván egy év alatt 15-20 centit nőtt a hajam, és nem töredezik(!), ami, mielőtt még nem fedeztem fel ezeket a kis csodaszereket, nálam lehetetlen számba ment. Én sem szeretem különösebben a kimosós balzsamokat, tejes pakolás párti vagyok. Valamikor ezt is balzsamként használom, hamar leöblítem, de azért egy héten egyszer legalább rajtahagyom legalább 10 percet. Nem mondom, hogy csodát tesz a hajammal, de jó illatú és fényes lesz tőle. Szerintem, ha neked is bevált, akkor vedd újra, mert a hajnál saját tapasztalat alapján érvényes a mondás, hogy bevált csapaton ne változtass! 🙂

Hozzászólás a(z) Dora Neurohr bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .