Photo Diary – Fülbevaló mánia

IMG_2925.JPG

Régen nem volt már Photo Diary bejegyzésem, de most egy napi smink fotóm láttán eszembe jutott, hogy ugyan smink bejegyzésnek kevés volt, viszont mesélhetek nektek ennek kapcsán a legújabb addikciómról! Jó ideje a statement nyakláncok hódították meg mindenki szívét, én is beszereztem jó párat, vagy felújítottam néhány régi darabomat. Egy pár hónapja viszont elkezdett vonzani a sok-sok csillogós, hatalmas, fülbevaló. Nem mondom, hogy a külföldi blogok nem gyakoroltak rám nagy hatást, de ez főleg azóta nőtte ki magát, mióta rövidebb lett a hajam. Valamiért úgy érzem sokkal jobban érvényesülnek a fülbevalók, és szívesebben hordom őket. Én megmondom őszintén, utoljára szerintem valahol 16-18 éves korom között hordtam utoljára ilyen nagyobb fülbevalókat, és a képeket visszanézve nem volt a legjobb választás. 😀 Azért akadtak közöttük kincsek is, szóval előtúrtam tehát jó néhány régi darabomat és természetesen csaptam hozzájuk néhány újat is a biztonság kedvéért, és most teljes a boldogság! 🙂

Volt egy időszakom, amikor szinte csak apró bedugós fülbevalót választottam, aztán kezdtem kacsintgatni a bedugós, de jóval feltűnőbb darabok felé, aztán itt kötöttem ki..

Ti hogy álltok a hangsúlyos fülbevalókkal? Szeretitek őket?:)

Most épp ő a legújabb darab a gyűjteményben:

Már nincs készleten, de szerintem most is vannak szépek: http://www.romwe.com/jewelry-earring-c-39_41.html?dh vagy pedig az ebayt tudom ajánlani, hemzsegnek a szebbnél szebb darabok ott is!:)

Follow:
Oszd meg:

11 Comments

  1. Renáta Polonyi
    október 30, 2012 / 07:35

    Az én fülem 21 éves koromig nem lett kilyukasztva, ezután azonban a naaaagy és hosszú-lógós fülbevalók töltötték meg az életemet, az utóbbi időben adom alább abban a tekintetben, hogy az eddigieknél rövidebb/kisebb, de ugyanakkor jóval mutatósabb darabokat szerzem be.
    Pusza: Reni

  2. Dávid
    október 30, 2012 / 08:51

    Gyönyörű mind! 🙂

  3. Mimozagirl
    október 30, 2012 / 10:08

    Én abszolút fülbevaló mániás vagyok, minden egyszínű cuccot fel lehet velük dobni. Azt a kéket én is nézegettem a H&M-ben. 🙂

  4. Zsofia Koncz
    október 30, 2012 / 10:14

    de nem túl nehezek? én még asosról rendeltem 1 éve egy szépséges darabot, de a fülem 10 percig bírja őket, utána szó szerint megfájdul a rá nehezedő súlyoktól. :(((

  5. Maggie
    október 30, 2012 / 13:14

    Akkor jó döntés volt kilyukasztatni:))

  6. Maggie
    október 30, 2012 / 13:14

    Az a kék annyira szerelem <3

  7. Maggie
    október 30, 2012 / 13:15

    Én sem olyan napokon szoktam hordani, amikor 0-24 rohangálok, de egyébként fél napokat simán kibírok bennük:) Megszokás kérdése szerintem! 🙂

  8. Miju
    október 30, 2012 / 20:40

    Imádom a fülbevalókat, de ezek a műanyag kövesek az én szememben gagyik, nem szépek, mint amit 50 Ft-ért lehet tekerni az utcai automatából. Oké, tudom, hogy ez most divat, meg mi nők (sokszor) szeretjük a csillogást… de.. én valahogy nem bírom (és nem is akarom) rávenni magamat erre a hóbortra.

  9. Mau
    október 30, 2012 / 20:42

    Na igen, a rohangálás ezekben a darabokban elég kellemetlen tud lenni, én legalábbis nem szeretem, amikor verdesi az arcom, a nyakam a fülbevaló… 🙂
    Szépek nagyon a fülbevalók, és valóban, rövidebb hajnál jobban érvényesülnek! Szépen keretezi az arcod.

    Én pár napja klipszeket próbáltam (a Love Bug Vintage-ben, hihi), de sokkolt… iszonyúan meglepődtem, hogy milyen erővel cuppant a kis tehetetlen fülcimpácskámra a klipsz csatja… mint valami éhes hüllő, brrr… öröm volt megszabadulni tőle! Sajnáltam amúgy, mert csodás darabokat találtam pedig… 🙁

  10. detty_w
    október 31, 2012 / 14:27

    Nagyon jól áll neked ez az új haj, nagyon tetszik!(: Én is szeretem a nagy fülbevalókat, bár leginkább csak akkor, ha fel van kötve a hajam, mert csak akkor dominál.(:

Hozzászólás a(z) Miju bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .