Mozi élmény- Taken 2

Nem szokásom ilyen jellegű bejegyzéseket írni, mert vannak nálam sokkal profibb erre „szakosodott” oldalak, de ezt most nem tudom megállni szó nélkül. Pici spoiler is lehet benne, szóval aki szeretné még megnézni, az ne olvassa el feltétlenül, bár szerintem semmi fontosat nem lövök le. 🙂

Egyszerűen a Taken, annak idején, teljesen magával ragadott. Csak ültem a moziban, és azt éreztem, hogy végre egy olyan film, aminek van egy picike realitása. Tehát, ha eltekintek a masszív akciótól, akkor marad egy olyan történet, amit teljesen át lehet élni. Nem tudom ki hogy van vele, de én azért elég félős vagyok, és teljesen bele tudtam élni magam a sztoriba, tulajdonképpen teljesen magával ragadott ez az elrablós dolog. Ennek megfelelően kíváncsi voltam, hogy a második rész ugyan mi a fenéről fog szólni, hiszen másodszor már csak nem viszik el megint a lányt.

Már az előzetesek alapján is sejtettem, hogy ez nem azt fogja nyújtani, mint az első rész, de hogy ennyire.. számomra borzasztó keveset mondott ez a rész. Az albánok mérgesek, bosszút akarnak állni, van egy kis autósüldözés, verekedés, irreális gránát dobálás, kb ennyiben el is mondtam mindent, amiről a film szól.
Mindenesetre a baromi unalmas és hosszú felvezetés után,(ahol kiderül, hogy Kim éppen autót vezetni tanul és titokban pasija van (öö kit érdekel mikor az egésznek annyi a végkifejlete, hogy elmennek együtt egy milkshakere a végén??)), gyorsan lezavarják, ahogy Bryan megment mindenkit, mert a zoknija szárára csiptetett egy mini telefont, amit persze senki se vett észre, mertmiért is kutatták volna át ugye azt, akit elraboltak, és köztudottan egy gyilkológép? Najó…

A gyors és totál értelmetlen akció után, egy mézédes jelenettel zárul a film, mindenki szuperboldog, hogy apu újra megmentett mindenkit.

Hát, nekem ez teljesen kiábrándító volt, főleg az első rész után, ami iszonyatosan tetszett. Liam Neeson most is badass, de nem tudom miért kellett ezt az új bőrt lerántani a sztoriról. Mindenesetre kétlem, hogy akkora kasszasiker lenne..

Itt találtok róla magyar leírást és az előzetest: http://www.port.hu/elrabolva_2._taken_2/pls/fi/films.film_page?i_film_id=124021
Itt pedig egy kis külföldi véleményt és értékelést: http://www.rottentomatoes.com/m/taken_2_2012/

 

Ti megnéztétek? Mi a véleményetek róla?

Follow:
Oszd meg:

4 Comments

  1. blook
    október 25, 2012 / 15:46

    Egyet értek. Én is megnéztem. Az első nagy kedvenc volt, de ez… az előzetese is túl akciódúsra sikeredett, ezzel utalva arra, hogy inkább a látványra mennek rá. Ami be is igazolódott.
    Amikor a filmben Liam Neeson telefonon mondja a lányának, hogy… (mindenki tudja, aki legalább az egyet látta, csak ugye itt fordított a helyzet) finoman szólva is erőltetett volt.
    Az első rész sikere után azonban kénytelen vagyok a második részt is felhúzni. Ha nem is szeretem, de azért leköt na, vártam, egy filmnek elmegy. 🙂

  2. anna
    október 25, 2012 / 16:04

    Én a hétvégén néztem meg az első részt. Az sem szólt többről. Lehet, hogy akkoriban, amikor először láttad, még jobban magával tudott ragadni téged a film, a széles vászon miatt, és mert fiatalabb voltál még.
    *SPOILER* Az első résznél annyira röhejes volt, hogy a szeleburdi, röhögcsélő, futkározó (állandóan futott vhova:D) 16 éves lányból a végére se lett több. Bedrogozták, majdnem prostitúcióra kényszerítették, a barátnője meghalt, ő meg hazamegy, és mintha mi sem történt volna. *SPOILER*
    Szóval egyszerű akciófilm volt az is, ami az akciójeleneteken kívül másban nem tudott tartalmas lenni.
    A másodikat még nem láttam, de moziba biztos nem megyek miatta, majd esetleg letöltöm egy unalmas estén.:)

    anna

  3. Timi
    október 25, 2012 / 18:02

    én is egyetértek. szintén nagyon szerettem az elsőt, még a szokásos elcsépelt akciós részek ellenére is, de ez a rész egyszerűen szánalmasan kiszámítható és egyszerű volt. még egyszer nem nézném meg, az biztos…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .