OUTFIT – Rumor Has It

2012_10_17 (20)2.jpg

Ma délelőtt a Body Shop karácsonyi termékek sajtótájékoztatójára voltam hivatalos, úgyhogy fel is avattam két új szerzeményemet, a burgundi kötött pulcsit és a fekete bőrdzsekimet. Az utóbbit a Promodban sikerült megcsípni, utolsó méret, pont az enyém és iszonyú jó áron! Egyébként is kerestem feketét, ez nagyon megtetszett, mert igazán különleges darab, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy megveszem!:) A burgundi pedig már a csapból is folyik, én pedig rájöttem, hogy pulcsiból is hiányom van, nemhogy az idei ősz-tél ikonikus színéből..úgyhogy ez ilyen két legyet egy csapásra vétel volt. A H&M-ből van egyébként, és most viszonylag nagy akció van a kötött cuccokra, érdemes benézni!

Smink terén maradtam a natúrabb vonalnál, egy kis tusvonallal és az egyik kedvenc „szép szájszínű” rúzsommal. Ennél többre reggel nem is lett volna időm, mert a hajam ma nem akart viselkedni, hiába vasalgattam mindig előbukkant itt-ott pár hullám, úgyhogy egy idő után hagytam is a fenébe, legyen úgy, ahogy Ő akarja!:)

Egyébként azt meg kell említsem, hogy ma több bloggerrel is sikerült találkozni, Krémmánia Évivel, Made In Beauty Nikivel és Sminkkel Vikivel nagyon jót beszélgettünk (megint), imádom ezeket az alkalmakat! Innen is puszi Lányok!:)

Nektek milyen napotok volt, mit vettetek ma fel?:)

2012_10_17 (43)2.jpg2012_10_17 (4)2.jpg2012_10_17 (29)2.jpg2012_10_17 (28)2.jpg2012_10_17 (25)2.jpg2012_10_17 (93)2.jpg2012_10_17 (86)2.jpg2012_10_17 (24)2.jpg

Follow:
Oszd meg:

25 Comments

  1. Mau
    október 17, 2012 / 17:27

    A kabát nagyon tetszik, viszont furcsa rajtad ez a sötét összeállítás. Szívemre teszem a kezem, 5-ből négyszer én is monokróm színeket viselek, tehát nem kioktatni akartalak 🙂 De szerintem a vidám, élénkebb színek jobban illenek hozzád.

    Kötött pulcsi témához annyit tennék hozzá, hogy lehet, nekem vannak extra elvárásaim a pulcsikkal kapcsolatban, de gyalázatos az idei felhozatal… ami kicsit is megmozgatná a fantáziám az 8000-nél mozog, és sima kevert műszál… sehol egy frappáns fazon, anyag… ó, és a legjobb! – ezek a semmilyen hosszúságú, kinőtt hatású, elöl rövid, hátul hosszabb valamik… és borzasztó merev anyagokból. Amúgy még tényleg a H&M, ahol láttam pár jobb darabot, de hanyatt nem estem tőlük.
    Asszem, kötni kéne… 😀

  2. Maggie
    október 17, 2012 / 17:36

    Az egyik képen még a macska is fekete a háttérben, ezt most vettem észre!:DD
    Ősszel nagyon bele tudok merülni a sötét színekbe, ilyenkor jönnek a jó kis sötétlilák, zöldek mmm:D

    Egyébként a kínálattal kapcsolatos véleményeddel teljesen egyetértek..az anyag készít ki a legjobban, mert egyre drágább minden, viszont a minőség egyre gyatrább:( Tényleg én sem láttam idén semmi extrább fazont, inkább basic cuccok vannak..nincs mese, nekünk kell kombinálni, vagy úgy ahogy mondod, kötögetni:)

  3. katus
    október 17, 2012 / 17:43

    a hajvasalásodról mesélhetnél majd! nekem is ilyen fazonú, és pont ilyen kisebb hullámok vannak benne, de vasalni nem vasalom (féltem…). használsz hővédőt, vagy ilyesmit?

  4. Bius
    október 17, 2012 / 17:50

    Jó az új frizura!:)

  5. wishes
    október 17, 2012 / 17:52

    :*
    A macska meg nagyon édes! 🙂

  6. Apolka
    október 17, 2012 / 18:51

    amúgy a kötögetés nem rossz ötlet, csak ugye kinek van rá ideje… én múlt héten nyúltam le anyukámtól három pulcsit meg egy kötött ruhát, és egyedibbek, mint amiket a boltokban lehet kapni. ezért Glamour-napokon nem is vettem pulcsit.=) a szett amúgy tetszik, én egy sima felsővel szálltam be a burgundi mániába.=)

  7. anna
    október 17, 2012 / 20:44

    Nekem tetszik ez az összeállítás, feldobja a kabát mintázata. Ez bőr vagy műbőr? Mennyi volt?:P
    A táska is nagyon tetszik. Honnan van? Mikor vetted?

    A pulóverekkel kapcsolatban osztom az egybehangzó véleményt. Sztem is kritikán aluliak. A Promodban bíztam még régebben, mert talán három éve vettem ott egy nagyon jó gyapjú kardigánt, minőségileg és külsőleg is remek darab. 3000! volt leértékelve. Tudom, hogy az egy alkalmi vásár volt, de még drágábban sem találtam hasonlót náluk. Tavaly tetszett ott egy csavart mintás pulcsi, de sztem még szezon végén is max 8-ra értékelték le.
    Én is szívesen kötögetnék, már csak próbaképp, de sajnos nem ismerek olyat, akitől tanulhatnék.:)

  8. Korinna Horváth
    október 17, 2012 / 22:00

    Ugyanezt a dzsekit vettem még én is a hétvégén! Ha az Alleeban vetted, akkor én vittem el az utolsó előttit! :DD
    Pulcsit is nagyon szerettem volna venni, de csatlakozom az előttem szólókhoz, iszonyú drágán kínálják a silány minőséget!

  9. Emese Virágh
    október 17, 2012 / 22:55

    Sokkal jobban áll ez a haj 🙂

  10. Szandóó
    október 18, 2012 / 10:08

    Nagyon tetszik ez az összeállítás! Magamon egyedül a kabátot nem tudom elképzelni, de csak azért mert nem bírom elviselni, ha ilyen rövid egy kabátka:)) Én most a c&a-ba vettem egy kötött pulcsit. Hétfőn kinéztem még az Árkádban egyet, de persze a Westendes c&a-ba nem volt pont az.. pedig itt nagyobb volt a választék 😀 Egyébként nagyon jó áron voltak érdemes körülnézni ott is:)

  11. ester
    október 18, 2012 / 15:18

    Azért a Stradivariusban sztem lehet érdekesebb pulcsikat találni… Máshol én sem láttam jujj de szupikat! eszter

  12. ester
    október 18, 2012 / 15:20

    Az előbb lemaradt, hogy a hajad nagyon jó, és a dzseki is! eszter

  13. adryenka
    október 18, 2012 / 21:48

    A cicus hogy pózol a háttérben. 😀
    Egy valamit bánok rendesen, hogy nem látszik rendesen a lábbelid a fűben.
    A pulcsi és a dzseki is nagyon tetszik 🙂

  14. Maggie
    október 18, 2012 / 22:52

    Ó a téli posztokban annyit szerepelt, hogy nem tartottam olyan fontosnak a csizmát:) De majd legközelebb!:)

  15. Maggie
    október 18, 2012 / 22:52

    Köszi!:)

  16. Maggie
    október 18, 2012 / 22:52

    Igen ott vannak talán érdekesebb fazonok, de az ár-érték arány engem náluk is bosszant..olyan hamar szétmennek:(

  17. Maggie
    október 18, 2012 / 22:54

    Fuu ne is mondd…örültem, hogy végre egy ilyen hosszúságút találtam..rajtam kb mindegyik bőrkabi bolerónak néz ki:D Én is néztem pulcsikat a C&A-ban, de ami tetszett persze, abból méret nem volt sajnos:(

  18. Maggie
    október 18, 2012 / 22:54

    Köszönöm szépen:)

  19. Maggie
    október 18, 2012 / 22:55

    Igen ott!:) Egyenkabát:)

  20. Maggie
    október 18, 2012 / 22:55

    🙂

  21. Maggie
    október 18, 2012 / 22:55

    Köszi Bius!:)

  22. Maggie
    október 18, 2012 / 22:55

    Már többen is kértétek, úgyhogy fogok ennek szentelni egy posztot, nem is hittem, hogy ez ennyire izgi lehet:)

  23. Maggie
    október 18, 2012 / 22:57

    Nekem is a mintázata tetszik, csak műbőr egyébként:) A táska pedig kb 5 éves Zara! Viszont iszonyú jól bírja a strapát, nekem ez laptoptáska is egyben:D

  24. Cecilia Andersen
    október 19, 2012 / 10:05

    Imádok télen kötögetni 🙂

  25. Malloryka
    október 20, 2012 / 17:42

    Csinik az új szerzemények 🙂 A táska még mindig hatalmas LOVE 😛 A csizmire és a hajas posztra én is vevő lennék 😀

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .