Újra felfedeztem: Max Factor Xperience alapozó

xperience.JPG

A bb krémeknek köszönhetően már jó régen nem alapoztam le az arcom, de nem rég úgy éreztem az alkalom megkívánja a lehető legtökéletesebb bőrt, ezért kutatni kezdtem a fiókban. A kezem közé keveredett ez a Max Factor alapozó, amire úgy emlékeztem, hogy egészen szerettem, de nem voltam maradéktalanul elégedett vele. Úgy döntöttem érdemes egy próbát tenni vele, addig sem csak áll a fiókban.

Ezúttal az alapozáshoz sem a jól megszokott, bevált ecseteket vettem elő, hanem ha már lúd legyen kövér alapon, egy kevésbé szeretett lapos alapozó ecsetet. Ezer éve egy lány a MAC-ben ilyennel alapozta le az arcom és annyira gyönyörű lett az eredmény, amilyet nekem sosem sikerült valamiért reprodukálni.. kivéve most, mert valamiért működött. Lehet kicsit másképp fogtam vagy nem tudom mi számít, de végre természetes lett az eredmény, viszont nagyon jó fedéssel. Magával az alapozóval is nagyon meg voltam elégedve, mert szépen elfedett mindent, az ecsettel jól fel tudtam építgetni ott, ahol kellett, és nagyon sokáig bírta. Emlékszem, hogy régen az átfényesedéssel voltak problémáim, viszont most nem tapasztaltam ilyesmit. Lehetséges, hogy a bőröm változott volna, és most már működnek együtt? Fene tudja, viszont tény, hogy én most vissza fogom venni őt a repertoárba, és ha olyan helyre megyek, akkor bátran fogok újra alapozózni. 🙂

Nem készült előtte utána kép, mert nem készültem rá, hogy bejegyzés készül a műveletről, de ha legközelebb használni fogom, akkor szerintem csinálok egy ilyet is. 🙂

Nektek volt mostanában valami, amit újra felfedeztetek magatoknak a saját készletetekből?:)

Follow:
Oszd meg:

4 Comments

  1. SophiEl
    szeptember 24, 2012 / 17:26

    Nekem gyakorlatilag az egész sminkes dobozom egy újrafelfedezés mostanság, a nyár utolsó hónapjában gyakorlatilag teljesen leszoktam a sminkelésről, ahogy beköszöntött a hűvösebb idő, úgy jött meg hozzá a kedvem újra. 🙂

  2. Mimozagirl
    szeptember 24, 2012 / 19:05

    Nekem pozitívak a tapasztalataim ezzel az alapozóval, bár sajnos egy olyan árnyalatot sikerült vennem, ami az év nagy részében túl sötét, így kb nyár közepétől tudom csak használni egy darabig…
    Nemrég a Catrice szemhéjpúder monoim között találtam rég elfeledett színt, de általában azért egész jól használom amiket megvettem.

  3. Zsuzsi Horváth
    szeptember 27, 2012 / 22:21

    hát igen ez az ecset típus nehéz eset…énis sokáig próbálgattam mire rájöttem hogy kell használni..a legjobb módszer hogy függőleges irányú mozdulatokkal kened el

  4. adryenka
    szeptember 30, 2012 / 15:22

    Kedvet kaptam én is ahhoz, hogy újra elővegyek néhány elfeledett, nem használt terméket … 🙂

Hozzászólás a(z) adryenka bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .