MAC Preview beszámoló – 2012 ősz

 Nem nagyon mozgatott meg mostanában a MAC, egyszerűen semmi olyan kollekció nem jött ki, amit igazán a magaménak éreztem volna. Alig várom már az őszi időt, egyrészt jobban, változatosabban lehet öltözködni, de természetesen a kicsit erősebb sminkek is hiányoznak már. A kollekciókból most is inkább már az ősziesebb színek ragadtak magukkal, nem annyira a rágógumi rózsaszínek, mondjuk azok sosem izgattak igazán. 🙂
Régebben mindig sokkal jobban utána néztem, hogy mik érkeznek, miket fogok megcsodálni. Most ez a lépés nálam teljesen kimaradt, úgyhogy kíváncsian vártam minden. Tegnap Krisztiánra maradt az a nemes feladat, hogy felvilágosítson, bennünket, hogy mi micsoda. Imádom, hogy ilyenkor elmondják az új termékek bemutatásán felül a saját tapasztalatukat, megmutatnak egy sminket, és ezzel együtt, hogy hogyan is tudod a maximumot kihozni azokból a dolgokból, amikre eddig talán csak a nyálad csorgattad. 

A legnagyobb fő kollekcióban találhatunk körömlakkokat, amik engem kicsit sem mozgatnak meg, fluid line-okat, amikre már kicsit ráharaptam volna, főleg a korábbi jó tapasztalatok miatt, de igazából semmi extra színnel nem találkoztam. Szájfényeket és rúzsokat, csodálatos színekben, amikre igazán megéri vetni egy pillantást. Az én kedvencem is ezek közül a rúzsok közül került ki, méghozzá a Fashion Nomad névre hallgató csodás matt narancs!
A pirosítók közül a középső szerintem iszonyú szép, de a tégla színt is szívesen hazahoztam volna!
Viszont a kollekció egyértelmű csalódása számomra a duo szemhéjpúderekminősége.. hoztam mintát, igaz alap és minden nélkül, de a sötét matt szín pigmentáltsága kritikán aluli, főleg egy ilyen árkategóriában..ennél többet vár az ember.

WTF??
 A Face&Body alapozók sosem mozgattak meg, de most akkora lelkesedéssel mesélt róluk Krisztián, hogy lehet elmegyek és kipróbálom magamon, nagyon kíváncsivá tett!
Ezen felül érkeztek még új ecsetek, amik engem nem fogtak meg, kétlem, hogy ki tudnám használni. Viszont A krémes cuccok annál inkább izgattak..kontúr és highlight színek vannak közöttük, mind mind azért, hogy minél előnyösebb arcformát tudjunk magunknak alkotni az árnyékok és fények segítségével. Jól hangzik nem?:D Tényleg látványos volt a modellen egyébként, és kíváncsi lennék belőlem mit lehetne kihozni. 🙂
Ezek az eldobható szilikon cuccok és beauty blender is újdonság, amik a magam részéről már a feledés homályába is merültek, még jó, hogy lefotóztam, különben nem is emlékeznék rájuk:D
 Pro Longwear pirosítók, csodás mesés árnyalatokban…nem titok, hogy rajongok a pirosítókért, azért szívesen befogadnék egy két darabot a készletembe, főleg a pinket! Az valami gyönyörű volt!
 A szemhéjpúderek szájfények nem hoztak lázba, szépek-szépek, de nem az a húha kategória, plusz ami tetszett az állandó szín, úgyhogy ennyit erről. 🙂

Ezek a rúzsok és szájfények is nagyon kis szépek, de most valami ütősebbre vágytam, ha már itt az ősz. Nekem ez kicsit elkésett tavasz-nyár színű kollekció:

Pro Longwear szemhéjpúderek:
 rúzsok:
 És végül pár kép a bemutatott sminkről:
 Imádtam, mikor felkerült a modellre a kedvenc színű rúzsom, teljesen más karaktere lett az arcának!
Nekem is ki kellett próbálni!:)
Nagyon megragadt a fejemben Krisztián egyik mondata, miszerint azért bámulják meg az élénk rúzst az utcán, mert csak ritkán látják az emberek. Persze, hogy szokatlan. De ez ellen csak mi tehetünk, méghozzá úgy, hogy bátran viseljük! Ámen!:)
Szemeztek valamivel a kollekcióból?:)

Follow:
Oszd meg:

9 Comments

  1. E73
    augusztus 31, 2012 / 00:02

    Hozzád hasonlóan engem sem kápráztatott el egyik kollekció sem, külföldi blogokon már láttam  a kollekciókat.
    De nagyon jó beszámolót készítettél és bizonyára a hangulat is jó volt 🙂

    Idén ősszel  a Dior kollkciói és Shiseido amit várok…
     

  2. orchidea8627
    augusztus 31, 2012 / 00:31

    Én ma voltam nekem nagyon tetszettek az újdonságok, leginkább a pirosítók!

  3. Judit Szabó
    augusztus 31, 2012 / 07:41

    Szerintem ez az egyik legjobban megírt posztod, nagyon velős, őszinte és vicces. Feldobta a reggelem 🙂 Köszi!

  4. Zsurmi19
    augusztus 31, 2012 / 08:13

     A MAC nyárra a tengerész kollekciót hozta, vörös rúzsokkal, ez az őszi tényleg tavaszi rózsaszín-pink. A divat a sötét rúzsokra megy. Lekem is inkább Shiseido. A Dior barna. Nem mutat.

  5. ythus
    augusztus 31, 2012 / 08:43

    Jó k8is összefoglaló, örülök, hoyg megírtad 🙂

  6. Dávid
    augusztus 31, 2012 / 08:56

    Tényleg ez az egyik legjobb posztod, informatív, sallangoktól mentes, nagyon jó! 🙂 

  7. Marcsi Kincsesládikája
    augusztus 31, 2012 / 09:28

    Osztom Dávid véleményét 🙂

  8. Maggie
    augusztus 31, 2012 / 12:12

    De aranyosak vagytok, örülök, hogy tetszik:) Sokkal több ilyenre lehet számítani a jövőben 😉

  9. newzsoland
    szeptember 2, 2012 / 03:18

    Imádom Krisztiánt, a legjobb fodrász EVEER! 🙂 

Hozzászólás a(z) Dávid bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .