Napi smink – kánikula

 Most már eljutottam a nyári nem sminkelésnek azon fokozatára, hogy már BB krémet sem teszek fel, mert azt sem tudom elviselni az arcomon egyszerűen. Minimál korrektor és púder kombóval vészelem át az ilyen dög meleg napokat, mint ez a mai is. 
Főszerepben most a Catrice Oh Juicy! rúzs, ami tényleg bátran állíthatom, hogy az egyik kedvencem lett ezen a nyáron, és nagyon örülök, hogy annak idején ki mertem próbálni. 🙂
Egyébként remélem nagyon odafigyeltek a megfelelő folyadékbevitelre és a fényvédelemre! Ilyen brutális időben, mint ami most van, ezekkel muszáj foglalkozni! Nálam mindig akkora táska van, hogy egy másfél liteles víz is gond nélkül belefér, de egy fél liter valami tuti van nálam. Én sajnos ilyen időben könnyen ájulok, úgyhogy nem viccelek már az ilyesmivel, nagyon jól tud jönni az a felmelegedett korty víz is. 🙂
Vigyázzatok magatokra! 🙂

 A hajammal nem tudok egyszerűen mit kezdeni ilyenkor, mert borzalmasan meleg, tehát csak az jöeht szóva, hogy feltűzöm. Most épp így, még kicsit vizesen, mert a hajszárító közelébe sem tudok menni:
Follow:
Oszd meg:

8 Comments

  1. Angib
    augusztus 6, 2012 / 19:02

    Nagyon szép a bőröd alapozó nélkül is! Irigyellek érte.:(

  2. Korinna Horváth
    augusztus 6, 2012 / 19:17

    Szerintem is nagyon szép a bőröd alapozó nélkül, szerencsés vagy! Nagyon jól mutat a rúzs a karkötővel együtt! 🙂
     

  3. Mau
    augusztus 6, 2012 / 21:44

    Szuper! Röviden és tömören csak ennyi! 🙂

  4. Vendég
    augusztus 6, 2012 / 22:01

    Annyira szép színe van ennek a rúzsnak! Nekem is van egy hasonló színű, csak másik márkától, és én is nagyon szeretem. Figyelemfelhívó, de nem hivalkodó – mesés!:)

  5. Maggie
    augusztus 6, 2012 / 22:02

    A bőröm nem volt mindig ilyen szép ám! Érik is egy arcápolós bejegyzés szerintem!:)

  6. katica
    augusztus 7, 2012 / 14:03

    a hajam nekem is nagyon sok és vastag, nagyon unom, hogy egész nyáron csak a lófarok-konty variácóval működik….:/ a rúzs szenzációs! 🙂

  7. Miou
    augusztus 7, 2012 / 14:40

    Nem troll vagyok, csak szeretném leírni a véleményemet 😀 Az egy dolog , hogy meleg van, de ha jól tudom ez egy style/smink blog, ami arról szólna, hogy sminkeket mutatsz, ehhez képest május óta olyan meleg van hogy semmi sminket nem mutatsz, csak felteszel egy rúzst. hát ezzel meg ki vagyunk segítve.  Lehet támadni.

Hozzászólás a(z) katica bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .