NOTD – Hypnotic Poison

Ezt a lakkot használtam a hét második felében, mert valami jó kis bordót szerettem volna és rájöttem, hogy ezt még ki sem próbáltam! A valóságban a színe egy kicsit mélyebb, lilásabb, itt nagyon erősen sütött rá a nap. Pont ez tetszik benne egyébként, hogy nagyon kijön ez a lilás szín és ettől nem csak egy szimpla bordó. 
Viszont sajnos nem tudom, hogy miért, de a körmöm végein nagyon kopik, pedig ugyanúgy használtam alap és fedőlakkot, ahogy mindig, mégis elég megviseltnek tűnt már az első reggelen. Ez a kép sem frissen lakkozás után készült, hanem lakkozás utáni reggel és már látszik is pici kopás. 🙁
A lábaimat is ezzel festettem most ki, és ott sokkal jobban is tetszik, de meglepő módon nem is kopik annyira.
Nem kifejezetten nyári szín, de én ilyenkor is szívesen nyúlok a sötétebb lakkok után, lábon főleg!
Nektek megvan ez a lakk? 
Használtok nyáron is sötétet a körmeitekre?

Follow:
Share:
  • E. V.

    Nekem is megvan, és nekem is ugyanígy néz ki a körmeim végén elég hamar. Pedig imádom, nagyon szépséges…bár sajnos kivonták már a forgalomból, szóval sajna nem lesz utánpótlás belőle. 🙁

  • E. V.

    Magdi, nem tudod hogy hogy kell a nevem megváltoztatni? Nem ezen a néven szeretnék írni, hanem a blognevemen, de nem találok ilyen beállítást… 🙁

  • Lora S.

    ez a gmailben vagy g+-ban megadott nevedet teszi közzé, ott a beállításoknál tudod módosítani (bár nem Magdi vagyok :$)