Bronzosítsunk! – Mivel, hogyan?

(balról jobbra, óramutatóval ellentétesen: MAC – Avon gyöngyök I. – Avon gyöngyök II. – Avon kompakt – essence)

Amióta ilyen szép nyári idő van, én egyszerűen belebolondultam a bronzosítókba! Eddig is szerettem, de most valahogy a pirosítás is elmarad mellett, annyira élvezem azt a napsütötte hatást, amit egy jó kis bronzosítóval el lehet érni. arra gondoltam megmutatom nektek, hogy én miket szoktam erre használni, mivel viszem fel és kb. hova. Természetesen ezt senki ne vegye készpénznek, attól mert én így szeretem és így csinálom még nem kötelező mindenkinek ezt követni. Fontos, hogy mindenki kikísérletezze, hogy a saját arc fomájához mi illik, mi áll jól és mi az, amit szerettek is magatokon. 🙂
Öt bronzosítóm van, ezek közül mindegyiket másért szeretem tulajdonképpen, de az árnyalataik is mások.
MAC:Ez egy limitált kollekció MSF-e volt, abból is a világosabb változat, mert az én világos bőrömhöz úgy éreztem, ez jobb választás lesz. Így is lett, és nem bántam meg, hogy nem vettem meg a sötétebbet, mert ezt imádom! Teljesen matt, a többivel egybe keverve lesz csak csillámos, de elég nagy ez a kompakt ahhoz, hogy simán bele tudok nyúlni ecsettel csak a bronzosítóba. Kontúrozáshoz ezt szeretem a legjobban használni pont a mattsága miatt.
Avon gyöngyök I.: Ez egy régebbi változat, Szerintem számtalanszor leírtam már, hogy mennyire szeretem ezeket a gyöngyöket. Nagyon szép színük van, és hatalmas ecsettel szeretem felvinni pirosító helyett vagy a hajvonalra. Ez egy kicsit világosabb, sárgásabb tónus összességében. Enyhe fénye van, de ez inkább csak vakunál és napsütésben jön ki.
Avon gyöngyök II.: Megújult a csomagolása is a gyöngyöknek és kicsit a színe is szerintem, mert én ezt vörösesebbnek látom, ettől függetlenül ugyanúgy használom, mint a korábbi társát.
Avon kompakt: Végre kompakt kiszerelésben is készített az Avon bronzosítót, ebben apró arany csillámok is vannak. Nagyon megszerettem, mostanában gyakran nyúlok utána.
essence: Ezt még egy korábbi kiárusításon szereztem be. a pirosító része kritikán aluli még az én fehér börömön is, viszont a bronzosító része isteni! Nagyon hasonlít a MAC-re egyébként, matt is. Viszont ezzel kapcsolatban annyi negatívum van, hogy nem valami tartós, úgyhogy ügyelni kell rá napközben, bár én épp ezért inkább rövidebb napokon használom csak.
Ecsetek tekintetében, már említettem a nagy kerek ecsetet, de emellett még a kisebb kúpos fejűvel is szeretek pl. kontúrozni! elég precíz és nagyon szépen lehet vele eldolgozni, hogy azért mégse legyen olyan harsány.
Néhány erősebb színminta, alap nélkül
(természetesen ennél jóval eldolgozottabban kerül fel, de hogy a valós színét lássátok ezért így készítettem)
természetes fényben:
(MAC – Avon gyöngyök I. – Avon gyöngyök II. – Avon kompakt – essence)
 
 vakuval:
(MAC – Avon gyöngyök I. – Avon gyöngyök II. – Avon kompakt – essence)
Néhány példa, hogy hová szoktam felvinni őket, és ez hogy mutat összehatását tekintve:
Almácskákra és a halántékra:
Arccsont alá picit, pirosítóval kiegészítve és összemosva:
Igazi markáns kontúrként:
Nektek milyen a viszonyotok a bronzosítókkal? Hogyan szoktátok használni?
Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. Adryenka
    június 19, 2012 / 07:47

    Az új Avon gyöngyöknek szebb a színe, pedig a  golyók alapján nem így tűnik. Én egyébként kisebb dobozkába csináltam olyan, hogy összekevertem a pirosítóból és a bronzosítóból a gyöngyöket, azt szeretem a legjobban 🙂

  2. Maggie
    június 19, 2012 / 07:58

    Jaj az nagyon szép lehet, majd lehet én is kipróbálom:)

Hozzászólás a(z) Adryenka bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .