Folytatom az Avon négyes palettáinak tesztelését, kicsit elmaradtam velük és jól fel is gyűlt megint néhány. Ez a mostani egy bronzos-barnás paletta és a Cocoa Dreams névre hallgat. Tudjátok, hogy imádom a natúr árnyalatokat, úgyhogy ezt a palettát is örömmel vettem kézbe.
Csomagolása a szokásos, mindent megtalálunk a papír- illetve műanyagdobozon. Most nincsen semmi limitált kiadást jelző díszítés se, egyszerűen egy új palettáról van szó.
A színek tekintetében sikerült azt elérniük, hogy ezt a palettát ne akarjam szétszedni és beletenni a nagy palettámba, ugyanis annyira tetszik a kombináció, hogy lehet ez lesz az új utazós palettám:) Egy bőrszín, kéken fénylő tejeskávé, egy óarany és egy bronz került bele. A lusta napjaim 90%-ban ilyen színek után nyúlok, úgyhogy most nagyon jó, hogy így együtt vannak, megkönnyíti a reggeli készülődést.
Textúrában és pigmentáltságban is elégedett vagyok vele, de természetesen alapot mindig használok hozzá!
Természetes fényben és vakuval is készítettem képet:
Nagyon ajánlom igazából bárkinek a palettát, mert szép, minden nap is jól használható színek vannak benne, szerintem ezt a kompaktot most nagyon eltalálták!
Én mostanában ezt és a Hollywood nevű palettát nyúzom a legtöbbet:)
https://www.beautyjunkie.hu/2011/09/avon-negyes-szemhejpuder-paletta.html
Én mostanában ezt és a Hollywood nevű palettát nyúzom a legtöbbet:)
https://www.beautyjunkie.hu/2011/09/avon-negyes-szemhejpuder-paletta.html
Valaki próbálta már? Hogy tetszik?:)