Avon SuperShock tégelyes tus – shimmering sapphire

Már az avon is előrukkolt tégelyes tussal, méghozzá két színben. Fekete és kék kapható, én pedig azonnal lecsaptam a kékre, hiszen a Coastal Scents kék nagyon nem vált be, viszont szerettem volna egy jó kis kék tust. Borzasztó kíváncsi voltam már rá és alig vártam, hogy a kezem közé vehessem:)

Nagyon egyszerű kis fekete kupakos üveg tégelyben érkezik, minőségi érzés kézbe venni, örülök, hogy maga a tégely nem műanyagból készült. A dobozom az összetevőket lehet megtalálni, az üveg alján pedig a nevét és az egyéb információkat.

Kinyitva egy gyönyörű kék szín fogadott, ami a benne lévő királykék mikro csillámoknak köszönhető. Gyönyörű:) Az állaga egyik meglévő tusomra sem hasonlít, az Essence-hez képest jóval keményebb, de nekem jobban is tetszik. Lehet vele szép egyenletes vonalat húzni, nincs gond a pigmentáltsággal. Most lehet kapni ferde ecsetet is, és azt is ajánlom, a minták azzal készültek. Nagyon jól kézre esik és könnyű vele szépen dolgozni. El tudom képzelni alapnak is, mert nagyon szép szín!! Esti sminkekhez csodás lehet!
természetes fényben:
vakuval:
Hogy tetszik nektek?:)
Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .