Depotting Project – step by step

Facebookon már írtam egy ideje, hogy végre rászántam magam és nekiálltam az Avon négyes palettáimat összefésülni egy nagyba. Akkor írtátok, hogy titeket is érdekel, úgyhogy most képekben megmutatom mi is ennek a műveletnek a menete:)

Először is kezdem a gondolatmenettel, ami idáig vezetett. Nagyon egyszerű és praktikus oka van annak, hogy úgy döntöttem szét szedem a négyes palettákat, méghozzá az, hogy így jóval kisebb helyen elférnek, és előttem van az összes szín. Nagyon sok volt már ezekből a palettákból, és borzasztó bosszantó volt reggel kutatni a sok ugyanolyan kis fekete 4es között, mert én kitaláltam, hogy melyik szín kell..ezért aztán inkább csak simán nem használtam őket. Ez viszont nagy butaság, szóval úgy döntöttem valami megoldás kell és ez lett belőle:)

Mi kell hozzá?
Üres mágneses paletta
Nekem ez elég sok fejtörést okozott, de végülis a MAC 15ös paletta mellett döntöttem, mert egyébként az összes alternatíva vagy ugyanennyire, vagy többre jött volna ki és még várni is kell a szállításra.. Felmerült bennem az Uni, a Z-paletta és a Coastal Scents üres palettái is, sőt ebayen is nézegettem..de végülis ez bizonyult a legjobbnak, arról nem is beszélve, hogy bármikor meg tudom vásárolni és azonnal nálam is van.

Gyertya
Ettől fog megolvadni a ragasztó.

Kés vagy valamilyen hegyes vékony élű eszköz
Ezzel be tudunk nyúlni és ki tudjuk emelni a pan-t.

Mágnes
Én nem öntapadósat vettem, hanem sima mágnes csíkot, ezt a Pantonban lehetett kapni és én egy 10cm X 1m-es darabot vettem kb 200 FT-ért.

Matrica
Én szerettem volna tudni később is, hogy melyik szín melyik palttába tartozik és erre ráírom, ráragasztom az aljára és már rendben is van:)

Ragasztó
Ez akkoris kell, ha nem öntapadós szalagot vesztek, mert pl. a MAC paletta alján a mágnes lap nem fix, tehát azt be kell ragasztani mielőtt belepakolnánk! Én ezzel ragasztoittam egyébként a mágnes korongokat is a pan aljára.

Első körben a sniccer és a gyertya kell. (Ha MAC palettát választjátok, akkor először szedjétek ki a rácsot és ragasszátok be a mágneslapot az aljára! Így meg is szárad a végére)
A palettát a láng fölé tartom, azt a színt amelyiket szeretném éppen kivenni, melegítem egy darabig, hogy a ragasztó megolvadjon:
Ezután, ha türelmesek voltunk és a ragasztó is úgy akarja, a kés hegyével be lehet nyúlni a pan és a foglalat közé és ki lehet emelni a színt:
A matricák és a mágnes kell ezután:
Én ráírtam a nevét egy matricára, ezután ezt a mágnes lapra ragasztottam és körbevágtam, így kerek kis mágneskorongot kaptam, ezt pedig a pan aljára ragasztottam. (Előtte tisztítsátok meg a pan alját, az ott maradt ragasztó zavaró lehet!) 
Most valahogy így állunk:
Ezután,  ha eljátszottuk ezt annyiszor ahányszor szükség volt rá, szépen berendezhetjük a palettába a színeket:) Nekem most csak egy palettányi van kész, de ha mindegyikkel végzek, akkor lesz egy natúr és egy színes palettám a tervek szerint:)
Néha nem voltam túl türelmes, és beleszaladt a kés a színbe, vagy csak simán megrepedt, ahogy mozgattam a pant, úgyhogy egy kis alkohol segítségével meggyógyítgattam párat. Semmi mást nem csináltam csak rácseppentettem egy kis alkoholt és megnyomkodtam ott ahol kellett. Ezután az alkohol elpárolog és újra a régi a szemhéjpúder:)

Örülök, hogy belevágtam, mert már most sokkal nagyobb kedvvel használom ezeket a színeket is és nem szomorkodnak a fiók mélyén! Csak azt sajnálom, hogy apránként tudom csak csinálni. Nagyon szeretnék már végezni mindegyikkel és szépen berendezkedni a palettákba:)

Egy palettát egyébként meghagyok, mert őt nagyon szeretem hurcolni is magammal és így kényelmesebb, ő pedig nem más, mint a Mocha Latte.

Mi a véleményetek? Ti is kipróbálnátok?:)

Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. rosa. ♠
    december 28, 2012 / 00:27

    Megpróbáltam, de sehogy nem sikerült. Egy avon kettes palettát öt percig melegítettem, de beletört a kés, és iszonyatosan büdös lett a szobában. Te meddig melegítetted?

  2. Maggie
    december 28, 2012 / 12:35

    Nekem nagyon hamar átmelegedett a ragasztó, 5 percig biztosan nem tartott:(

Hozzászólás a(z) rosa. ♠ bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .