Maybelline – 2011 ősz

A Maybelline őszi trendjei a 70-es 80-as évek diszkó láz jegyében születtek. Első körben a hivatalos promó képeket mutatom meg nektek és az új termékekről írok kicsit, és amint megkapom a képeket a tegnapi napról, érkezik bejegyzés a hazai Maybelline sminkesek által megálmodott munkákról is:)
Ez a márka alapvetően egy fiatalosabb vonalat képvisel, így nem meglepő, hogy nagyon friss, élénk sminkeket láthatunk a promó képeken is. Nekem személy szerint ez a kedvencem, elképesztően szép az a türkiz vonal az alsó szemhéjon!
A fotó az új spirálhoz kapcsolódik, ami a Volume Express egyik új változata, a The One by One. Ennek a lényege, hogy 300 sörtét tartalmaz a keféje, így minden egyes szempillánkra jut 3, amivel elvileg közre tudja fogni a pillát és így festi be és simítja ki. Ezzel a módzserrel tulajdonképpen egy tökéletesen szétválasztott, dús szempillasort kellene kapnunk, amire én borzasztóan kíváncsi vagyok, mert semmit sem utálok jobban a vastag pókláb pilláknál. Egyébként a formulát a hajápoló szerek inspirálták és C vitamint valamint AHA gyümölcssavakat tartalmaz, ezek segítenek csökkenteni a töredezettséget és simítják ki a szempilláinkat. 
Ajánlott fogyasztói ár: 2.399 Ft
Új négyes szemhéjpúderekkel találkozhatunk, amiknek a formulája is teljesen új. Elvileg nem morzsolódik, nem nyomódik szét, és egy igazán puha, finom textúrája van, amivel jó dolgozni. Mindegyik szín gyémánthatásúan csillog, természetesen ezt is a diszkó inspirálta. 6 féle kombinációban lesz kapható.
Ajánlott fogyasztói ár: 2.699 Ft

Alapból nem az én világom annyira ez a színes kavalkád. Még nem tudom, hogyan tudnám ezt az én ízlésemnek megfelelően kamatoztatni az idei őszi időszakban, de az biztos, hogy elég merész és inspiráló a Maybelline-ősz:)

Hogy tetszik nektek?

Follow:
Oszd meg:

17 Comments

  1. Sasha
    augusztus 26, 2011 / 08:30

    Szia szuper a bejegyzés! Azt szeretném kérdezni, hogy ezek a termékek mikor lesznek kaphatóak?? Köszönöm előre is! 🙂

  2. makeupcakes
    augusztus 26, 2011 / 08:35

    A képek nagyon tetszenek, a színek viszont nem nagyon a sajátjaim.

  3. Eme
    augusztus 26, 2011 / 08:52

    Ha számít a véleményem a rózsaszín paletta színei szerintem tök jól állnának neked. Nem túl hivalkodó, viszont nagyon baba! =)

    Azon agyaltam viszont, hogy miért csak akkor van hiperméretű szempillája a modellnek amikor szempillaspirált reklámoz? =S

  4. Barbye's World Make-up and Hair
    augusztus 26, 2011 / 09:18

    Nagyon kíváncsi vagyok a szempillaspirálra 🙂

  5. StílusNapló
    augusztus 26, 2011 / 09:29

    Nekem a kék paletta nagyon tetszik 🙂 Erre szívesen beneveznék, ha valóban hozza a reklámban ígért textúrát.

  6. Bikira
    augusztus 26, 2011 / 12:02

    Nekem is tetszenek a termékek, tényleg nagyon fiatalos és vidám. Reméljük tényleg ilyen jó lesz a spirál és a paletták is. AZ első kampánykép tényleg szuper.
    (Andi)

  7. Brigitta
    augusztus 26, 2011 / 13:22

    Mindegyik kép nagyon tetszik!:)Kíváncsi vagyok milyenek lesznek élőben a szemhéjpúderek:)

  8. Belle
    augusztus 26, 2011 / 14:05

    A paletták tetszenek, csak… kicsit félek, mert a korábbi négyesük nekem nagyon nem vált be.:/
    A spiráljaikat viszont általában szeretem.:)

  9. Bernu
    augusztus 26, 2011 / 14:37

    A szempillaspirálra nagyon kíváncsi vagyok. Az első kép pedig tényleg szupi 🙂

  10. B.Krisztina
    augusztus 26, 2011 / 14:52

    Engem is a spirál érdekel, viszont kíváncsi leszek milyenek ezek a paletták az igazi gyakorlatban…

  11. Mau
    augusztus 26, 2011 / 15:02

    Szia, ma leltem rá a blogodra és nagyon tetszik! Igazán igényes és kielégíti mindenféle sminkes igényem! 🙂
    Rendszeresen fogom ezentúl olvasni!

  12. Fanni
    augusztus 26, 2011 / 15:06

    mindkettő már régóta érdekel, mert már sok amerikai videóban láttam őket. szóval várom már őket nagyon 😀

  13. Maggie
    augusztus 26, 2011 / 15:14

    A palettákból a kéket kaptam meg tesztelésre, úgyhogy arról mindenképpen be tudok majd számolni, hogy milyen, szerintem a jövőhéten csinálok valami vad kék sminket a teszt mellé, belenyúlkáltam és úgy meggyőző, de azért sminkben kipróbálni az igazi:)

    A spirálom pedig lassan elfogy, úgyhogy ezt fogom legközelebb elővenni, borzasztóan érdekel, hogy milyen, a műszempillás képek nem vesznek le a lábamról:D

    Azt, hogy mikortól kaphatóak még nem tudom, de rákérdeztem a dologra és, ha lesz válasz, megírom:) Bár szerintem simán lehet, hogy már kapható vagy szeptembertől kapható lesz:)

    Mau, köszönöm, örülök, hogy rámtaláltál és tetszik, amit csinálok:) Remélem ezután is szívesen nézelődsz majd nálam:)

  14. barbi
    augusztus 26, 2011 / 19:47

    na végre, hogy ezek a dolgok is bekerülnek hozzánk, mindig sopánkodtam, amikor láttam a youtube-guruknál ezeket a dolgokat, bár alapvetően a spirálra vagyok rápörögve :]

  15. Catwalk_bitch
    augusztus 26, 2011 / 22:12

    a szempillaspirált nagyon várom, még régebben láttam trumblr képen ezt a spirált, és mivel a kedvenc szempillaspirálom maybelline (falsies) tudtam,hogy az nekem kell:D áá már nagyon várom:)

  16. sunnysideup
    augusztus 26, 2011 / 22:38

    A rózsaszínes-szürkés paletta reklámfotóján nagyon szép az a smink:)

  17. Ruby
    augusztus 28, 2011 / 19:39

    Nekem van ilyen spirálom, májusban vettem Rómában. Nekem személy szerint kicsit kevés, de az én szempillámnak kell hosszítás is meg dúsítás is, szóval extrák az igényeim (A Max Factor Masterpiece Max a kedvenem) 🙂 A nagy közkedvenc :)Max Factor False Lash Effectsnél ez a Maybelline szerintem azért jobb, szóval ajánlom kipróbálásra és szép jövőt jósolok neki 🙂

Hozzászólás a(z) sunnysideup bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .