A leírását, használati javaslatokat és az összetevők listáját magyar nyelven a fólián megtaláljuk, de a krémen magán már (nyilván) nem lesz rajta magyarul. Úgyhogy, akit ez később is érdekel, az tegye el a papírt, vagy nézze meg itt -katt a képre és megjelenik nagyobban- töltsétek le nyugodtan, ha szükség lenne rá:)
Az alap elképzelésem az volt, hogy egy nyári, könnyű max közepes fedésű, fényvédős krémet szeretnék, ami jó lesz az én kombinált, nyáron zsírosodásra hajlamos bőrömre. Nekem a legszimpatikusabb ez a krém volt, az aloe tartalmának köszönhetően. Érzékeny bőrűek is nyugodtan tudják használni ezt a krémet, és mivel az én bőröm is hajlamos érzékenykedni ez máris egy jó pont volt.
Andi elmondta, hogy ebben nincs fehérítő és ránctalanító összetevő, de ez nem zavar, mert nincs is kifejezetten szükségem ilyesmire (még).
A krém állaga egy kicsit sűrűbb gél-szerű, ha csak simán a megtisztított arcbőrre viszem fel, akkor nehézkes az eldolgozása, úgyhogy jó alá tenni egy sima arckrémet, hogy megkönnyítse a felvitelt.
Én kézzel használom és így masszírozom be az arcbőrömbe, ecsettel nem kaptam olyan szép természetes hatást, amilyet én szerettem volna és mindig csíkos maradt, tehát kézzel muszáj volt rásegítenem, úgyhogy maradtam is a csak kéznél.
A #2 árnyalatot választottam, mert ez nyárra jobbnak tűnt a bőrömhöz. Egyébként nagyon szépen igazodik a saját színemhez. Nem hiszem, hogy sok gond lenne, ha barnulnék vagy fehérednék kicsit, ennyi játék belefér az árnyalatba, mivel nem egy erős fedésről van szó.
Ha már a fedésnél tartunk, szépen kiegyenlíti a bőrszínem, eltünteti a kisebb-nagyobb pirosságokat. A szeplőimet nem tünteti el (hála az égnek) és a csúnyább pattanásokkal sem tud mit kezdeni, de ezt nem is várom tőle, erre való a korrektor. Építhető egyébként a fedése úgy vettem észre, tehát, ha valahol kevésnek érezzük akkor nyugodtan át lehet menni azon a területen még egy kicsit.
Én átlátszó púderrel szeretem fixálni, de egyébként egy „színes” púderrel korrigálható az esetleges tónuskülönbség.
Egész nap kitart nekem, akkoris, ha borzasztó párás meleg van. Napi kétszer mattítólap+púderezek ilyenkor újra és így simán bírja az ilyen nehéz időszakokat is. Amikor nincs olyan vészes meleg, akkor pedig max egyszer kell újrapúdereznem vagy mattító lapoznom, és kész.
SPF 20 és PA védelemmel ellátott, úgyhogy nyáron is jól használható krém ez is. Bár nem olyan magas a faktorszáma, mint például a Missha-é, de szerintem egy normál hétköznapi használatnál ez is bőven rendben van:)
Készítettem előtte – utána képeket, hogy lássátok az eredményeket:
Szerintem a képeken is látjátok, hogy elég szép alapot biztosít. Nekem teljesen bevált, amióta megvan én nem nyúltam alapozóhoz, és egyébként a bőrömön is érzek javulást:)
50 g kiszerelés 3690 Ft-ba kerül, ami megéri minden egyes fillérjét:)
Tudom, hogy sokan vártátok már ezt a bejegyzést, de mostmár, hogy lassan két hónapja használom napi szinten a krémet, úgyérzem sokkal objektívebb véleményt tudok mondani róla, mint eddig és ennyi idő alatt már ki lehet tapasztalni egy krém hatását, szóval remélem nektek is megérte várni kicsit 🙂
Itt megtaláljátok, ha esetleg megvennétek:
http://bbkrem.hu/bb-kremek/kevert-b/skinfood-aloe-sunscreen-bb-cream-2-natural-skin-spf20-pa.html
Ha vásárláskor beírjátok a MAGGIE kódot, akkor -5% engedményt kaptok a végösszegből! 🙂
Ti használtok valamilyen BB krémet vagy tervezitek, hogy vesztek valamilyet? 🙂
én is az aloét szeretném, de nem tudom, melyik árnyalatot. eddig azt hittem, nekem az 1-es fog kelleni, de most, hogy látom rajtad a 2-est, elbizonytalanodtam (: néztem képeket róla, de nem túl meggyőző, Andinál az 1-est is kipróbáltad? ha igen, mennyire világos?
Én azt már nagyon világosnak tartottam..esetleg a téli színemhez tudom elképzelni.
Te nem tudsz esetleg elmenni kipróbálni?:)
igen, én is elég hókának láttam azokon a lányokon, akik kipróbálták, szóval úgy tűnik, a kettes fog kelleni. meg ahogy írod, púderrel lehet korrigálni, akkor csak nem lesz olyan gáz… az én púderem Rimmel Stay Matte 003 peach glow árnyalatban, ha jól emlékszem, neked is ez volt valamikor, szóval annyira mellé nem lőhetek ((:
sajnos nem biztos, hogy mostanában el tudok menni, de egyre inkább meggyőzöl, hogy ez jó lesz nekem próba nélkül is, köszi (:
Ugyanez van meg nekem is, és csupa hasonló tapasztalatom van. 🙂
Én a Hot Pinket nézegetem már egy ideje. Kár, hogy nem tudok elmenni kipróbálni, így nem nagyon merek belevágni. Túl sok kérdés és hibalehetőség motoszkál bennem 🙁
Szami, kérdezz, segítek 🙂 Illetve a Hot Pinkből szerencsére van 5ml-es próbakiszerelés is 🙂
Óh, az a próba jól hangzik 🙂 Megügyezzük majd mindenképpen 🙂
na, végülis találkoztam Andival, és az 1-es jött velem haza (: alig próbáltam ki, de már imádom, szóval köszi, hogy írtál róla, gyakorlatilag te győztél meg végleg, hogy ez kell nekem. (:
Szia! Azt szeretném kérdezni, h a feltüntetett dátum gyártási idő vagy lejárati? Egy barátnőmtől kaptam most ilyen krémet és a dátum (mert ez gondolom az, a hátulján, felül) 110627. 🙁
Köszönöm a segítséged! Petra
Szia!
Megkérdeztem neked a forgalmazót, és ennyiből nem tudta megmondani, mert minden márka mást tüntet fel, ráadásul változtattak is, volt amikor még lejáratit írtak van amikor már gyártásit, hogy a hamisítókat zavarják. Ha leírod melyikről van szó pontosan, akkor szívesen rákérdezek neked újra:) Esetleg írj e-mailt ezzel kapcsolatban BB Andinak: andi@bbkrem.hu
Én is szeretnék már egy BB krémet kipróbálni, valószínűleg a Garnier olajmentes változatát fogom megvenni.
[…] Aztán egyre csak szaporodtak a bejegyzések a krémek hatékonyságáról, olyan emberektől is, akinek abszolút adok a véleményére (például két jóbarátom, Púderfelhő Andi posztja itt és Magdié itt). […]
[…] arcomra a mini skin79 hot pink bb-t viszem (aztán lehet holnap még a nagy őrületben bedobom az skinfood aloe-t is a biztonság kedvéért:D), a MAC Studio Sculpt korrektort és a MAC Careblend púdert. […]