FOTD – Urban Flowers

Most mindenképpen egy halvány zölddel szerettem volna sminkelni, mert nem igazán nyúlok ezután a szín után. Sosem szerettem a zöld színt egyébként, sem ruhában sem sminkben, de mostanában valami miatt kezdek megbarátkozni vele (zöld blézer pl). Már egyszer készítettem egy zöldes sminket, de most egy kicsit más a koncepció:) 
 
A mostani sminkhez az arcomat nagyon egyszerűen intéztem, bb krém, púder és egy kis pirosító. A szememre és a számra fordítottam nagyobb figyelmet. A szememen egy halvány zöldet használtam a mozgószemhéjon, ezt a belső szemzug felé egy halványrózsaszínnel dolgoztam el, a mélyítő vonalban pedig egy kis középbarnával, és egy világosbarnával. Így nem ordított annyira a zöld, de nem is vesztette el az intenzitását, szerintem teljesen hordható lett a végeredmény:) Egy tusvonallal még azért feldobtam, és spiráloztam. A szemöldökömön is átfutottam ceruzával, hogy egy kicsit most hangsúlyosabb legyen.
A számra egy egészen pinkes szájfény került, nekem nagyon megtetszett az összhatás:)
ARC
  • BB krém – Skin food aloe #2
  • MAC careblend púder – light plus
  • MAC mineralize blush – warmth of coral

SZEM
  • Anew krémes szemhéjfesték – Luminescence
  • Rimmel négyes szemhéjfesték – 016 Urban Flower
  • Avon extralasting filces szemhéjtus – black
  • Rimmel Lash accelerator – black
  • Avon szemöldökceruza – blonde

SZÁJ

  • NYC kissgloss (tubusos szájfény) – 536 Murray Hill Melon

Hogy tetszik nektek?:)
Follow:
Oszd meg:

5 Comments

  1. Maya
    augusztus 2, 2011 / 08:47

    Ez a szín jobban feldobja az arcod, mint bármi! Nagyon tetszik:) Én is kerülöm valamiért a zöldet, pedig zöld a szemem, lehet hogy ki kellene próbálnom, hátha nálam is ilyen jól sül el?:)

  2. Maya
    augusztus 2, 2011 / 08:49

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

  3. Meli
    augusztus 2, 2011 / 10:09

    A szád és a szemöldököd is sokkal jobban tetszik így, karakteresebb lesz az arcod tőle! Én a helyedben mindig így hordanám 🙂

  4. Sargabogre
    augusztus 2, 2011 / 11:24

    Annyira jókat hallok mostanság a BB krémekről, és én is erősen gondolkodom, csak annyi félefajta van, hogy fogalmam nincs melyik lenne jó nekem, kb mindenhol másikat dícsérik… Neked mindig ez volt vagy próbáltál már többet is? 🙂

  5. Maggie
    augusztus 3, 2011 / 14:14

    köszi lányok:))

    Maya, szerintem feltétlenül próbáld ki, én nem hiszek az ilyen szabélyokban:)

    Sargabogre, nem próbáltam másikat, illetve megvenni nem vettem meg, csak személyes találkozó keretein belül kipróbáltam mindet és végülis emellett döntöttem:) Neked is ezt tudom tanácsolni, hogy próbáld ki te is:) andi@bbkrem.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .