Találkozás a szülőkkel? – smink/ruha

Biztosan sokan izgultok, amikor a fiú, akivel együtt vagytok bemutat titeket a szüleinek. Mi ezen az első alkalmon már jó régen túlvagyunk, de én a mai napig teljes lázban készülök, és agyalok, hogy mégis mit vehetnék fel, hogy nézzek ki, amikor találkozom velük. Szombat is egy ilyen nap volt, ezért úgy gondoltam megmutatom nektek, hogy végül hogyan döntöttem és írok erről egy kicsit, hátha megkönnyíthetem valakinek a dolgát:)

Nálam elsősorban ilyenkor az dominál, hogy minél enyhébb sminket szeretnék viselni és csinos, de kényelmes ruhát, hogy ne feszengjek. Mivel egy nyári jó meleg napról van szó ráadásul és egy kerti partiról, így nyilvánvaló volt, hogy a sminkem szolid kell, hogy legyen, már csak azért is, mert semmi kedvem ezt igazgatni állandó jelleggel. Rózsaszínes sminket szerettem volna, hogy kicsit “üde arcom” legyen. Mivel én még július ellenére nem szedtem össze semmilyen barnaságot, ezt most jobbnak éreztem:)

ARC

SZEM
A barack szín ment belülre, a lazac rózsaszín a külsőrészre és a smoked rubit egy kicsit a szempillák tövébe nyomkodtam.
SZÁJ
  • NYX megashine lipgloss – Beige
Ez pedig egy vakus kép, hogy lássátok a highlightert is akció közben:)
A ruha elég nehéz szülés volt..nagyonnagyon meleg volt, szóval semmiképp nem jöhetett szóba hosszú alsórész. A nagyon rövid nacik illetve miniszoknyák szerintem kizártak egy ilyen családi programon, egyszerűen nem illik és kész. Én az új szerzeményem mellett döntöttem, a színes virágos szoknya mellett és egy fekete csőtop-ot vettem fel hozzá. Mindenki azt hitte egyébként, hogy egyben van a kettő:) Szuperül éreztem magam benne, úgyhogy jó választásnak bizonyult:)
Hogy tetszik nektek? 🙂
Follow:
Oszd meg:

8 Comments

  1. KaMii
    július 19, 2011 / 11:04

    én a “leendő” srác szüleivel a fiú együttesének koncertjén találkoztam talpig feketében tegnap este :DD
    de beszélgettünk, még ha nem is lesz belőle semmi 🙁 mert nagyon így néz ki.

  2. Tamara
    július 19, 2011 / 12:44

    Nagyon csinos együtt a szoknya és a top!
    (Te hogy vészeled át a haj-lenövesztős korszakot? Nekem is kb ugyanez a helyzet, egy éve nem festem, alapból hamvas sötétszőke, ahol meg festett volt olyan világos mint neked. A fodrászom szerint most nagyon menő vagyok, mert a fentről-lefelé fokozatosan világosodó haj a menő, de én néha megőrülök tőle. 😀 Pár hónapja befestettem vele csak az alsó “részeket”, hogy olyan legyen, mint a már lenőtt, eredeti hajam, de kb 3 hétig tartott, aztán ledobta, meg kiszívta a nap. 🙁 Ősszel még megcsináltatom, hogy egyszínű legyen, hátha akkor tovább tart majd. Ja és nemrég kipróbáltam a John Frieda hamvasító sampont, balzsamot és hajhabot: szuperek! 😉 Drágább, mint a Swiss O Par, de nekem szebb tőle a hajam, és nincs annyi “frizz” se. Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredtem, csak gondoltam leírom, tudom, hogy te is szereted a hamvasítókat. 🙂
    Jó nyaralást!

  3. Bikira
    július 19, 2011 / 14:04

    Tök egyetértek. Abszolút szolid smink kell ilyenkor és mini alsók kizárva.:D Csinos voltál, biztos nagyon tetszettél a családnak.:)

  4. SophiEl
    július 19, 2011 / 14:07

    Nagyon csinos. 🙂 Nekem még a barátom szüleiig se kell elmennem, a nagypapám a legközelebbi, aki nagyon kritikus velem. Ha nem mond semmit, és nem “dícsér” meg, az a jó. 😀

  5. hótündérkirálylány
    július 20, 2011 / 09:42

    a smink is és a ruha is nagyon jó választás volt, kerti partyra mást nem is nagyon tudnék elképzelni! az ilyen (első) találkozásokkal én is mindig gondban vagyok. 🙂

  6. Rami
    július 20, 2011 / 13:20

    nagyon csinos vagy, imádom a szoknyád:)

  7. Noémi
    július 27, 2011 / 15:49

    Szia! Megkérdezhetem, hogy mi alapján választottad ezt a BB krémet, és hogy hol vetted/rendelted? tudom, hogy ígértél róla posztot, de nekem most aktuális (esküvőre megyek majd), gondoltam hátha röviden írnál róla egy kicsit előzetesben 🙂

  8. Maggie
    július 27, 2011 / 23:40

    Köszi lányok:)

    Tamara, elég rosszul meg kell, hogy mondjam:D nekem a melír vált be, így nem olyan elviselhetetlen, de persze ettől is nehéz lesz megválni..lehet, hogy ősszel levágatom vagy ilyesmi…
    megnézem egyébként a hamvasítót köszii:)

    Noémi, Találkoztam a BB krémeket árusító Andival, kipróbáltam mindet, beszélgettem vele és végülis úgy döntöttem, hogy most ez lesz a nekem való, bőrtipus alapján és a textúrája/tudása alapján is:) Tőle is vettem meg, szóval, ha téged is érdekel ilyen személyes dolog, akkor írj neki bátran: andi@bbkrem.hu
    illetve itt találsz egy táblázatot, ami segíthet:
    http://m.blog.hu/bb/bbkrem/image/110726_kremvalaszto_post.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..