High-end vs. drugstore? – arcra

Rengeteg helyen felmerül ez a téma, hogy vajon egy-egy smink cuccra valóban megéri kiadni azt a sokkal több pénzt, vagy összeségében nem is járunk jobban egy magas árkategóriás termékkel? Meg sem próbálom erre megadni a választ, hiszen mindneki tudja, hogy mi az, ami neki belefér és mi az, ami már csapkodja a biztosítékot, de az eddigi tapasztalatok alapján igyekszem összeszedni a gondolataimat a terméktipusokról, illetve leírom az én véleményemet a dologról, hogy én mégis mi az, amire jobb szívvel áldozok és mi az, amiben aztán baromira nem számít semmi, csak, hogy lehetőleg minél olcsóbb legyen:)
Első körben az arcra használatos sminktermékeket szedtem össze:
PRIMER
Egy átlag nőnek, véleményem szerint nem sok szüksége van egy primerre, én legalábbis csak extra alkalmakra tudom elképzelni magamon. Éppen ezért nem is veszek ebből drágát, mivel esélyem nincs elhasználni sem, illetve egy olcsóbb termékkel is elérhetünk sokkal jobb hatást és a laikusok számára biztosan nem fog feltűnni a különbség. Az extra szuper primereket, szerintem hagyjuk meg a sminkeseknek:)
ALAPOZÓ/KORREKTOR
Az alapozó és a korrektor már más tészta. Ebből én kifejezetten bíztatok mindenkit arra, hogy legalább egy parfümériába menjetek be, próbáljatok ki többféle alapozót, kérjetek mintát. Én a mac alapozóit jó szívvel tudom ajánlani, és abszolút azt gondolom, hogy minden fillért megérnek. Az már csak hab a tortán, hogy nem kell a dm-es biztonsági őrök pásztázó szemei előtt görnyedni az állvány előtt és a (jobb esetben) teszterek közül válogatni, hogy éppen melyik lehet a megfelelő. Bementek a Mac-be, azonnal a bőrtipusotoknak megfelelő alapozót fogják ajánlani és a színt is segítenek kiválasztani. Felteszik neked, akár több félét is kipróbálhatsz, eldöntheted, hogy tetszik-e vagy sem. Szerintem ez az egyszeri beruházás sokkal jobb, mint a megannyi elrontott színű alapozó a fiók mélyén, vagy a 2óra után lefolyt smink..
A korrektorokra is tulajdonképpen ez vonatkozik, létezhet a drogériás termékek között is jó fedésű korrektor, de kidobhatunk sokkal több pénzt is a keresgélés során, mint egy jó minőségű korrektor vásárlása esetén.
Ár különbség egyébként talán az alapozóknál a legkisebb drogériás és high-end termékek esetében, már ha a minőséget vesszük figyelembe (és akár a mennyiséget is, pl Mac face&body)
Kipróbálni viszont semmibe nem kerül, úgyhogy nézzétek meg ti magatok a különbséget!:)
PÚDER
A púder érdekes kérdés, mert én abszolút azthittem, hogy ez aztán az a termék, amiben tökmindegy milyet veszel. Rá kellett jönnöm, hogy nem így van, igenis sokat számíthat, de azért szerintem a drogériás termékek között is vannak szuper jó púderek! Esetleg kicsit gyakrabban kell újrapúderezni, mert hamarabb fényesedik a bőrünk, de azért ezt ki lehet bírni:)
Ár különbség elég nagy is lehet, Rimmel púdert pl találtok 1500- ft-ért is kb, high-end terméket pedig jó esetben 6000+ ft körül találtok.
PIROSÍTÓ/BRONZOSÍTÓ/HIGHLIGHTER
Ezeket most egy kalap alá veszem, mert ugyanaz a véleményem róluk. Szerintem gyönyörűen pigmentált és szép darabokat lehet találni az olcsóbb márkák között is, nem kell feltétlenül a drágák közül válogatni. Ez inkább egyéni ízlés/pénztárca kérdése. Ha valaki egy különlegesebb darabra vágyik, akkor azt a high-end között fog találni biztosan és elvétve az olcsóbbak között. Én az utóbbi egy évben teljesen rápörögtem a pirosítókra/bronzosítókra, úgyhogy nekem például ez olyan, amire szívesen költök, de egy highlighterből nem szívesen vennék drágát, úgysem használnám ki. Úgyhogy ez tényleg eléggé egyén függő.

SMINK FIXÁLÓK
Én bevallom, sosem éreztem szükségét a csodaszerű arcpermeteknek vagy fixáló spray-nek, mivel egyszerűen úgy gondolom, hogy ez is ugyanaz a kategória, mint a primer..azért el lehet lenni nélküle és inkább fujkájják a sminkesek, annyival nem lesz tőle jobb egy áltagos ember átlagos napi sminkje, viszont a pénztárcát nagyon meg tudja terhelni..ezek helyett inkább egy minőségi alapozóra szavazok:)

Hogy tetszik nektek ez a sorozat? Érdekelnének esetleg konkrét termék összehasonlítások is titeket? Legyen folytatás?:)

Follow:
Oszd meg:

34 Comments

  1. Alice
    július 5, 2011 / 07:41

    Legyen, jó kis post volt Magdi. 🙂

  2. Mííí
    július 5, 2011 / 08:09

    Ez tök hasznos volt! Várom a folytatását!

  3. Vick
    július 5, 2011 / 08:39

    Nagyon jó! Legyen folyt.köv!! :))

  4. Anika
    július 5, 2011 / 08:49

    Nagyon tetszett ez a bejegyzés!
    Primert, fixálót én sem használok, hisz így is kitart a smink egész nap!
    Ami nálam is fontos, hogy jó minőség legyen, az az alapozó. Két Max Factor alapozót használok, ezeket sokáig nem kedveltem,d e amióta van a Sigma F80, ez megváltozott!
    Ami még nálam fontos, az a szemceruza, ha már fekete, tényleg fekete legyen és maradjon is. Erre a célra nálam a PUPA és régen az Estée Lauder szemceruza vált be.
    Púder nálam essence, teljesen meg vagyok vele elégedve, bronzosítót, highlightert csak ritkán használok.
    Várom a folytatást 🙂

  5. zsannu
    július 5, 2011 / 09:44

    Én vettem artdeco sminkfixálót, gondoltam azért nem a mac-kel kezdem, de legyen márkás. És jó nagy csalódás ért. Büdös, fröcsköl és nem igazán látom, hogy annyira fixálna.=(

  6. Katie
    július 5, 2011 / 09:48

    Hiperszuper jó ez a poszt Magdi, nagyon jókor jött, örülök, hogy megírtad! Várom a folytatást! 🙂

  7. Csillu
    július 5, 2011 / 09:55

    Legyeeeen!!!!
    És konkrét termékösszehasonlítás is:)
    Köszi!!!

  8. Brigi
    július 5, 2011 / 10:46

    Jó lett, simán írhatsz még ilyet.

    Nektek bevált a Loreal matte morphose? Habos alapozó, de nem szárítja a bőrömet! Más alapozó ellentétben (pl a púderes) igen… Hiába kenek alá éjszakai, száraz bőrre való krémet. Ha meg folyékony alapozót használok, arra is kell púder, mert csillog az arcom miatta. Amúgy ennél a Loreal-os alapozónál olyan a teszter a dm-emben, hogy tubusból kell kinyomni, tehát akár arcra is kenhetitek. Én vettem egyet, de most kell egy sötétebb árnyalat is. Az is drága, 4000 ft. De inkább egyszer ruházzatok be, mint vesztek 6 féle olcsót mondjuk 800 ft-ért, és ott landol a fiókban…

    Púderem amúgy LA makeup-os van, nekem bevált, csak most barnább már a bőröm hozzá. Ott oké, hogy néz az eladó, az árkádos üzlet kicsi, legalább látja, hogy tényleg nem rakok el semmit. 🙂 De a rossmann-ban (@árkád) volt olyan, hogy annyi cuccot néztem ki, hogy haza akartam menni a pontjaimért, hogy beváltsam. Be se sípolt, meg semmi, erre ott átnézte a biztonsági őr a táskámat. Volt benne biztosan essence is, nem mindig veszem ki a 2es szemhéjpúdereket, mert nagy táskával mászkálok. Megalázó volt, utána aznap elmentem, rögtön azzal kezdtem, hogy vagy a sminkestáskámba MINDENT átmatricáznak, hogy beviszem, de engem még egyszer nem néznek át. Persze azóta az a biztonsági őr megjegyzett, már köszön is, de ne kezeljenek úgy ok nélkül, mint aki lopni akart. Oda már nem is járok szívesen…

    Nekem amúgy extraszáraz bőröm van, attól is függ, de ha valaki találkozott a Loreal matte morphose-val, írja le, neki bevált-e. Nekem teljesen jó.

    Azt még hozzátenném a cikkhez, hogy pirosítónál nagyon fontos a nagy ecset! Amit kapunk hozzá, azzal maximum harci bemutatóra húzhatúnk csíkokat. XD

  9. Roni
    július 5, 2011 / 10:55

    Nekem is pont kapóra jött a cikk,úgyhogy nagyon várom a folytatást!:)

  10. Manuéla
    július 5, 2011 / 11:08

    Nekem is nagyon tetszik ez a poszt:) Egyébként nálam a high-end kozmutikumokba vetett hitem a Chanel Double Perfection Fluide alapozónál rendült meg. Karácsonyra kaptam és nekem nagyon nagy csalódás volt. Egyrészt ez az öntögetős adagolás nem jön be, az illata, szerintem már szinte szag, gyógynövényekre emlékeztet, ahogy felkenem az állaga nagyon furcsa lesz, nehezen kenhető. A töredékéért kapható Maybelline Affinitone Mineral jól bevált alapozóm simán kenterbe veri….
    Az általad említett dm-es biztonsági őrök-ről épp tegnapelőtt írtam egy posztot, annyira kiborítottak… Ha esetleg valakit érdekel: http://womenspractices.blogspot.com/ Szép napot 🙂

  11. Brigi
    július 5, 2011 / 13:30

    @Manuéla: hogy lehet nálad kommentelni? Nem engedi valamiért :/

  12. Baywatchgirl
    július 5, 2011 / 13:43

    Teljesen egyetértek Veled, bizonyos dolgokból tényleg érdemes a drágábbat venni, de van, aminél viszont teljesen felesleges. Nekem a színezett hidratálóm Clinique, már másodszor vásároltam újra, alapozó helyett használnom, annyira jó. Míg negatív tapasztalatom is van high-end termékkel, igaz, hogy imádom a színét a MAC rúzsomnak, de semmivel sem tartósabb és jobb, mint egy Maybelline.
    Egyébként érdekelnének az összehasonlításaid! 🙂

  13. citromhab
    július 5, 2011 / 13:49

    Nagyon jó sorozat, várom a folytatást. 🙂

  14. Manuéla
    július 5, 2011 / 13:57

    Brigi: nem tudom, nem lehet?:O 🙁 Még új vagyok köztetek,ha van ötlet hogy mi az oka segítsetek légyszi!

  15. Szami
    július 5, 2011 / 15:10

    Szuper poszt, nagyon jó ötlet! Várom a folytatást is! 🙂

    Nekem sajnos még nem volt lehetőségem igazi high-end termékeket beszerezni, csak a drogériásokat, bár ugye ott is elég nagy az árbeli szórás. Érdekes, hogy sokatok írta az alapozót. Nekem legjobban az elég kedvező árú Maybelline Affinitone vált be, ez passzol nagyjából a bőrtípusomhoz. Elég sokfélét kipróbáltam már, de hiába, egyszerűen „ledobja” a bőröm ezen kívül mindegyiket. Sajnos ezt is kezdi megunni, lassan keresnem kell mást 🙁 Én inkább púderből próbálnék ki egy igazi, minőségi darabot. És ami szerintem a legfontosabb: az ecsetek!

  16. Sophie
    július 5, 2011 / 15:16

    wow, ez nagyon tetszik! jöhet minden ami még eszedbe jut 🙂

  17. Meli
    július 5, 2011 / 15:46

    Nem akarom átvinni teljesen a témát, de muszáj reagálnom Brigi&Manuéla-nak! Én a dm-ben jártam így, hogy kb. negyed óráig nézelődtem egy válltáskával és egy reklámszatyorral a kezemben, mire úgy döntöttem nem kell semmi. Már a küszöbön voltam, mire hallottam egy hangot „Ne haragudj, megnézhetném a táskádat?” Rögtön belenézett a táskámba, kotorászott benne, aztán mint jól végezte dolgát, elment. –> azért mert nem veszek semmit, és mert van nálam egy plusz táska már tolvaj vagyok??? Hát megmondom nektek, azóta se jártam ott, ez egy jó fél éve volt.
    Hogy vmennyire témánál legyünk, rossmannban meg alapozó-válogatás közben lépett hozzám az őr, és olyanokat kezdett mondani, hogy képzeljem el, most volt itt a főnökség, hogy leellenőrizzék,működik-e a bejáratnál a csipogó. Én meg: Aha, örülök neki!…. (WTF????)
    Bocsánat az off-topicért, a post nagyon jó volt Magdi!!:))

  18. Dorina
    július 5, 2011 / 17:14

    Ez nagyon tetszik, szívesen olvasnék még termék összehasonlításokat:)

  19. StílusNapló
    július 5, 2011 / 17:24

    Nagyon jó ez a bejegyzés 🙂 primernek sosem láttam értelmét a hétköznapi életben, mert egy jó minőségű alapozónak 10 órát ki kell bírnia, szerintem. A púdernél is egyre inkább azt veszem észre, hogy a drágább jobb. Arra is megéri áldozni, mert egy jobb minőségűből kevesebb kell használni, tovább kitart. Nálam a legfőbb szempont, hogy ne szárítson a púder.

  20. Heli
    július 5, 2011 / 18:51

    Nagyon tetszett ez a bejegyzés és naná, hogy legyen még folytatása!:)
    amúgy itt kaposváron a dm-ben szintén ugyanilyenek a biztonsági őrök….pont ezért nem nagyon járok oda én sem!!!

  21. Maggie
    július 5, 2011 / 19:57

    Annyira örülök, hogy így tetszett nektek! Lesz folytatása, már a következő részt félig meg is írtam:)

    Nagyon jó, hogy leírtátok a saját tapasztalataitokat, szeretem, amikor egymással is tudtok beszélgetni a postok alatt, ez is nagyon-nagyon hasznos:))

    A biztonsági őrök ellen meg mostmár lassan indíthatunk valami petíciót..hihetetlen, hogy mindig csak a rendesen nézelődőket szúrják ki..nekem még hálistennek nem kutatták át a cuccaim, azthiszem az lenne az utolsó csepp a pohárban..

  22. Anna
    július 5, 2011 / 21:15

    Engem érdekelne néhány konkrét összehasonlítás is! Eddig igyekeztem minden félét kipróbálni – amennyire tehettem, de pl. nekem a Clinique termékek jöttek nagyon be, ami azért árban a drogéria és a high-end között van, és egy alapozó nagyon sokáig elég. Az eddigi legjobb pirosítóm Catrice illetve Astor. Születésnapomra kaptam például egy Chanel alapozót-Vitalumiere Aqua- és az például nagy csalódás volt számomra, 1 óra múlva tök fényes lesz…

  23. Kremy
    július 5, 2011 / 21:48

    Olcsóbból is van jó,drágábból is van rossz (Clinique alapozó,bleh,soha többet), én a bevált termékeknél maradtam évek óta,ezek között a legdrágább az alapozó,ami kb 5000.Kísérletezgetni nem nagyon szoktam. Úgy gondolom,megfelel és nem kell órákat sminkelnem minden nap,így felesleges ennél többet kiadni rá.
    Másrészt néha bicskanyitogatóak azok a hozzászólások,megjegyzések (Formspringen sok ilyennel találkoztam),melyek szerint a drogériákban csak olcsó,gagyi termékek vannak és a Macnél kezdődik a smink…Például a Loreal vagy a Max factor se nem olcsó,se nem gagyi szvsz.

  24. Maggie
    július 5, 2011 / 22:33

    Hu írtátok páran, hogy az ajándékba kapott drága alapozó csalódás volt. Most kifejezetten Annának írom, hogy pl a chanel vitalumiere aqua nem mattító alapozó, tehát ha neked alapból is fényesedésre hajlamos a bőröd, akkor ez nem kérdés, hogy nem lesz jó:(
    Ha tehetitek és nem ajándékról van szó, akkor mindenképpen menjetek el kiválasztani az alapozót és akkor nem fordulhat elő ilyen!:)

    Kremy, ez így van! Egyetértek azokkal, amiket írsz a loreal és a max factor már egyáltalán nem olcsó kategória. De szerintem amúgy pont ez az a kategória, amifelé ha már nyit az ember, akkor lehet, hogy egy idő után megteszi azt a kis ugrást még..fene tudja:)
    Nekem ezer évig a Loreal infallible alapozó volt a kedvencem egyébként:) (Most kicsit soknak/nehéznek találom már:( )

    Egyébként tényleg az a legjobb, ha megvannak a bevált dolgok..remélem mostmár megtalálom én is a kedvenceket:)

  25. Kremy
    július 5, 2011 / 23:06

    Persze,ezt csak arra írtam,hogy sokaknak nagyon más az értékrendje,mint a többségnek,akinek nem a legfontosabb tényező a smink,annak felesleges a 10ezres púder. Saját magamból indulok ki,ha van mondjuk 20ezer elkölthető forintom,eszem ágában sincs két púderre elkölteni:D
    Ugyanakkor nekem pl a Max Factor arcra való cuccai az a középkategória,amire szívesen kiadok annyit és minőséginek gondolom.Az arcomra soha nem kennék például gyanúsan olcsó alapozót,még Essence-t se.

  26. gigi
    július 5, 2011 / 23:23

    Szerintem ez örök kérdés marad, minden attól függ szerintem kinek mi válik be, illetve meddig van lehetősége elmenni árban. Egyébként igaz, a Chanel Vitalumiére Aqua nem egy mattító alapozó, viszont az én zsíros bőrömön nem fényesedik ki hamar és én nagyon szeretem. Ebből is látszik, hogy különbözőek vagyunk…

  27. Christy
    július 6, 2011 / 10:53

    Várom a folytatást, ez nagyon jó ötlet volt 🙂

  28. Anna
    július 6, 2011 / 12:17

    Köszi 🙂 Igen tudom, meg előtte is tudtam. Igazából nyáron fényesebb télen meg iszonyat száraz a bőröm. Még reménykedek, hogy egy párásabb klímájú helyen esetleg működni fog nyáron is, de legalább télen.

  29. Mimozagirl
    július 6, 2011 / 12:46

    Tök jó poszt, máskor is szívesen olvasok hasonló témáról.

  30. Brigi
    július 6, 2011 / 19:59

    A MAC-ben van a lorealhoz hasonló (matte fundation), habos, mattosító, de mégse szárító hab állagú-félig krémes alapozó? Mert végre nem szárította a bőrömet, és mégse kellett rá púder, mint a sima folyékonynál. (nagyon száraz bőr…) Ilyesmi van MAC-ban is, megérné esetleg beruházni? Most nem az összeg számít, a loeralból csak 1 árnyalattal sötétebb kellene, én nem sajnálom az alapozóra a pénzt, szerintem sokkal fontosabb, mint a szemhéjpúderek száma.

  31. Brigi
    július 6, 2011 / 20:02

    *matte morphose, bocsánat elírtam. Ennek érdekelne egy mac-féle változata, ami nem nagy fedésű, száraz bőrre is jó, de mégsem csillog… Meg milyen árban lehet…

  32. Howell-Jolly
    július 6, 2011 / 20:11

    Nagyon jó poszt.A Chanel Vitalumiére Aqua alapozója az én t-zónában zsíros, egyébként érzékeny bőrömön fantasztikusan mutat.Szívesen olvasok hasonló témákról.

  33. Brigi
    július 6, 2011 / 20:38

    Magdi, te hány cm is vagy? 🙂 Tali után be tudom lőni a saját magasságom, mert fogalmam sincs már 😀 (igen, engem nem ismertél meg 😉 )

  34. Maggie
    július 7, 2011 / 20:51

    Brigi, nem tudom, nem vagyok azért képben a mac teljes kínálatával, menj be és tuti tudnak segíteni vagy ajánlani valamit:)

    én kb 178-9 cm vagyok egyébként:)

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .