NYX The runway collection- Casting Call

Ezer éve bekészítettem még ezt a bejegyzést, és azt hittem, hogy beütemeztem, viszont most ahogy visszalapoztam láttam meg, hogy még mindig a piszkozatok között van, úgyhogy most itt a pótlás:)
A Versus palettával együtt a Casting Call nevűt is beszereztem, mert talán kicsit hiányban szenvedek a sötét színeket illetően. Ez a probléma most megoldódott, mert mind a 10 szín elég sötét, nem igazán van közte olyan, amire aztmondanám, hogy világos árnyalat.

Az első benyomásom, mikor kinyitottam az volt, hogy hu de nagyon sötét, biztos kell ez nekem? De jobban megvizsgálva azért vannak benne kissé világosabb szürkék is..persze összességében ez nem sokat változtat a helyzeten:D Viszont mivel pont erre volt szükségem végülis örülök neki:) Sokat vaciláltam egy másik füstös szemeket ígérő palettán, de végülis örülök, hogy ezt vettem, a másikban ugyanis szájfények is vannak, azt pedig már kifejtettem mennyire nem kedvelem:D
Matt, selyemfényű és csillogó színek is vannak a palettában, úgyhogy maximálisan kielégít minden ilyen igényt szerintem:)

Nekem az utóbbi időben nem nagyon tartozik a repertoáromba a szürke-fekete nagyon sötét „füstös” szemfestés, egyrészt, mert nem járok mostanában olyan helyre, ahol megállná a helyét, másrészt sokkal jobban megszerettem a valamilyen színnel elkészített verziókat:) De ez nem jelenti azt, hogy nem térek vissza rá néha, úgyhogy majd lehetséges, hogy érkezik vele smink, de addig itt vannak a minták:

(balról jobbra, föntről lefelé – természetes fényben)
Nekem az a tapasztalatom, hogy az 5. szín kivételével mindegyik elég pigmentált és elég volt egyszer átmenni rajta, hogy ezt az erősséget kapjam, az valamiért kicsit nehezebb dió, és kétszer mentem át rajta..
A kedvencem az első (lilafényű), második (zöldfényű) és a hatodik (barnás) szín. Ezek igazán különlegessé tehetik a sötét sminkeket is:)

Ár: 8 dollár cherryculture.com
Ajánlom azoknak, akik sok sötét színt szeretnének a készletükbe, mert ettől garantáltan megkapjátok:)
Ti mennyire hordjátok a „füstös szem” sminket nappal?

Follow:
Oszd meg:

4 Comments

  1. Kole
    június 11, 2011 / 17:29

    Én megrendeltem a kék szeműeknek valót:) Lassan érkezik. Ebből a kollekcióból nem tudtam választani, hogy igazán melyiket használnám ki, szóval elnapoltam a rendelést.

  2. Maggie
    június 12, 2011 / 12:14

    Jaj dejó:) Remélem neked is nagyon fog tetszeni, majd számolj be!:)

  3. Bikira
    június 12, 2011 / 21:13

    Nagyon szép ez a paletta, tök jó hogy így össze van válogatva. Minden színből van sötét árnyalat, amivel lehet füstös sminket készíteni.

  4. Baboo
    június 15, 2011 / 16:54

    Nekem több 10-es NYX palettám is van, és már elég sokat láttam, kipróbáltam belőlük, mert általában csoportosan rendelünk ebay-ről. 😀 Nagyon szeretem őket, NYX jumbo cerkával pedig iszonyat szépen előjönnek a színek. Nekem sima szemhéjalapozóval nem jött be, de a Milk nevezetű (fehér) jumbo ceruzára felvive tényleg nagyon intenzívek és pigmentáltak a színek. Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert ár/érték arányban szerintem az egyik legjobb.

    Kole: Remélem neked is tetszeni fog a kék szeműeknek való, nekem az egyik kedvencem, szinte mindennap azt használom. Van benne egy gyönyörű barnás árnyalat, annyira szolid és elegáns egyszerre.

Hozzászólás a(z) Kole bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .