Gliss Kur Asia Straight hajegyenesítő krém – teszt

Sokan kértétek a hajápolós bejegyzéseket, és ennek egy kis előszeleként arra gondoltam, hogy megmutatom nektek ezt a hajegyenesítő krémet, amit nem rég fedeztem fel újra magamnak:)

 Azért újra, mert ezt elég régen vettem már, de akkor nem jött be. Most úgy gondoltam teszek egy újabb próbát vele, viszont már jóval óvatosabb voltam, és így viszont tökéletesen bevált:)
Az összetevőit megtaláljátok itt, ha kinagyítjátok a képet:

Az én hajam, ha megmosom, akkor alapból enyhén hullámos, ezért ha hagyom csakúgy megszáradni, akkor kicsit borzas lesz a hatás (lásd. előző videóim:D). Nyilván ettől a krémtől nem fog szög egyenesen állni a hajunk, de nagyban megkönnyítheti a dolgunkat. 
Hogy használom?
Hajmosás után, törölközővel megtörölgetem a hajam, majd egy minimális mennyiséget (tényleg keveset) szétoszlatok a hajamon ahogy csak tudok, főleg a hajvégekre koncentrálok (a hajtövekre ne tegyetek ti se, mert könnyebben zsírosodik a haj). Ezután átfésülöm a hajam, hagyom picit hatni a cuccot, addig fogatmosok vagy ilyesmi:D Ezután pedig megszárítom a hajam szokás szerint. Én egy nagy kefével szoktam egyébként közben is fésülgetni a hajam, vagy minimum az ujjaimmal.
Az eredmény pedig könnyen fésülhető, egyenes, nem bozontos és van esése a hajamnak. És! Borzasztóan puha:)
Az a véleményem, hogy nem helyettesíti a hajvasalót, de ha nektek sincs időtök mindig csodásan hajatformázni, akkor lehet, hogy érdemes kipróbálni ezt. 
Ha vasalás előtt használjátok, akkor pedig sokkal gyorsabban megy a folyamat és tartósabb is az eredmény. Én úgy vettem észre, hogy nem göndörögik vissza annyira pára hatására a hajam!
A kulcsa a dolognak tényleg az, hogy keveset kell belőle használni. Én ezt elsőre jól elbaltáztam, mert azt gondoltam, hogy több hajra több produktum kell, de ez nincs így! Csak elnehezítette és bezsírosította, amikor többet tettem rá, szóval ne essetek az én hibámba, csak óvatosan:) (ez egyébként is igaz lehet bármelyik hajformázóra)
Ti próbáltatok már valamilyen hajegyenesítő krémet? Hogy vált be?:)

Follow:
Oszd meg:

4 Comments

  1. Kole
    június 1, 2011 / 13:47

    Én a sampont vettem meg ebből az illata miatt. Az is nagyon jó!:)

  2. Ayesha
    június 1, 2011 / 15:54

    én hajvasalás előtt használtam:) az illata tényleg finom, meg segített egyenesíteni a hajam. De most egy sprayt használok, trend it up a márkája.

  3. Maggie
    június 1, 2011 / 23:37

    Kole, a samponon is gondolkodtam, lehet kipróbálom majd:)

    Ayesha, hol lehet ezt a sprayt kapni?:)

  4. Szami
    június 8, 2011 / 19:32

    Én L'Oreal tükörfény sampont és balzsamot használok, plusz Studio Silk&Gloss hővédős-egyenesítős sprayt. Csodásan bevált 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .