Blogger találkozó – beszámoló

A Primőr Kozmetikai kft. egy újabb blogger találkozót szervezett nekünk, ami nagyon jól sikerült megint:) Nem tudtam túl sok képet készíteni most, mert a lányok túl gyorsak voltak és borzasztó hamar lefosztottak mindent:))
Nagyon sok érdekes dolgot hallottunk, ez most nem csak a Max Factorról szólt, hanem volt itt La Praire, Essence, Catrice, Greenland..

Max Factorral indult a nap, sok új infó kiderült magáról a márkáról, illetve, hogy mennyi sok fantasztikus dolgot köszönhetünk Max Factornak, ti tudtátok például, hogy a szempillaspirál és a szájfény az ő agyából pattant ki?:)
Adrival a vezető sminkesükkel is találkozhattunk, mostmár nem csak forgatás közben figyelhettük, hogy hogyan dolgozik, hanem kérdésekkel bombázhattuk őt. Nagyon szimpatikus volt egyébként, hogy ő nem az a magától elszállt sminkes, hanem borzasztó kedvesen válaszolt bármelyik kérdésünkre:) Nagyon kíváncsivá tett, mikor a „melyik a kedvenc terméked?” kérdésre az ajakfilcet válaszolta, és eldöntöttem, hogy akkor mostmár én is kipróbálom, pedig nagyon óvakodtam tőle:) 
Kaptunk természetesen kis ajándékokat, illetve a „turci” sem maradhatott el:) Ebből én most kicsit kimaradtam, mert a többiek elöl ültek, fürgébbek voltak, és sajnos pont azokból nem jutott amikre kíváncsi lettem volna a többiből pedig már próbáltam, így azokat inkább meghagytam a többieknek:)
A legkíváncsibb a La Prairie dolgokra voltam, mert anyu már régóta vágyakozik egy krémre, így borzasztóan érdekelt, mit mondanak a hozzáértők, mitől olyan jók a terméik. Engem teljesen meggyőztek, úgyhogy most a termékminták próbálgatása következik, remélem beváltják a hozzá fűzött reményeket:)
(egyébként, ha ti is kíváncsiak vagytok valamelyik krémükre, akkor abban a drogériában, ahol kaphatóak ezek a krémek, kérhettek ti is mintákat és kipróbálhatjátok:) )
Az essence bemutató során sok-sok kérdésre választ kaptunk, például, hogy miért nem kapható ez vagy az, vagy miért késnek a trendkiadások.. úgyhogy, ha kérdésetek van ezzel kapcsolatban, akkor mostmár biztosan tudunk válaszolni nektek:)
Sok újdonságot láttunk itt is, és néhány terméket haza is hozhattunk ezek közül, valamint a végén két ajándékcsomagot is kaptunk, amiben rengeteg olyan dolog van, amit régóta ki szerettem volna már próbálni, szóval szuper!:) 
A palettákból remélem jutott mindenkinek:) Ebből a kollekcióból a lakkokra és az ajakfilcre leszek még nagyon kíváncsi!

A blossoms ect. és whoom boom kollekcióból vihettünk haza néhány dolgot még, nekem egy virágos púdert és két szemhéjpúdert sikerült szereznem Lolly segítségével, aki kimentette nekem ezeket a lányok barikádja közül :DD
A catrice is bemutatkozott és kipróbálhattuk a mostani trendkiadás termékeit is.
Előbb el kellett jönnöm sajnos, mert sok rajzolni valóm van/volt még a hétvégére, de szerencsére számomra a greenland termékek nem ismeretlenek, viszont remélem azért a többiek beszámolójában olvashatok még róla, hogy miket hallottak:) 
Azért erről egy képet még tudtam lőni:)
Plusz Andi blogjában biztosan sok gyönyörű képet találtok majd:)

És végül, de nem utolsósorban köszönöm a szervezőknek, hogy résztvehettem és, hogy ilyen szívonalasan megrendezték az egészet!

Mit szeretnétek egyébként hogyan mutassam be a termékeket, ugyanúgy videó formájában, mint a múltkor, vagy írjam össze miket kaptam és eldöntitek, miről milyen sorrendben olvasnátok?:)
Follow:
Oszd meg:

5 Comments

  1. Rami
    május 8, 2011 / 12:38

    de klassz! 🙂
    egyébként miért van az, hogy nem minden jön be hozzánk az essencetől? ha már Ti tudjátok, engem is nagyon érdekelne:P pl. hogy az őj kollekcióból is van, ami nem jött be, meg az i love berlin egészben kimaradt…

  2. Bikira
    május 8, 2011 / 13:40

    Hú nagyon szép dolgokat kaptatok. És nagyon várjuk a teszteket.:) Szerintem célszerű lenne csinálni egy listát, hogy könnyebben tudjunk 1-1 termékkel kapcsolatban akár kérdezni stb. Viszont a videó is nagyon jó lenne.:D

  3. _Mia_
    május 8, 2011 / 14:45

    én szívesebben olvasgatom, jó sok képpel illusztrálva 🙂

  4. Maggie
    május 9, 2011 / 21:27

    Rami, ennek annyi az oka egész egyszerűen, hogy Magyarországon túl kicsi a piac és nem pörög úgy az árukészlet, hogy elbírjunk évi 18 trendkiadást:(

    Bikira, jó ötlet, lehet készítek egy listát, ezt szerintem facebookra teszem majd ki, ott megtaláljátok:)

    Mia, ha videó készül, akkor ahhoz is tuti tartozik majd sok kép és szöveg, mint a múltkori max factor videókhoz:) úgy teljes:)

  5. csriszti
    június 21, 2011 / 14:06

    Írtó szuper lehetett ez a találkozó! 🙂

    Ide meghívót kaptatok és úgy mentetek? ^^ Hányan voltatok kb?

    Én is a sok képpel való olvasgatást preferálom inkább. olyan kor mindig lehet csodálkozni ^^ juppii^^

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .