Az az igazság, hogy ezek a kis fényes lötyik sosem voltak túl bizalom gerjesztőek számomra..egy ideje állandó terméke az avon kínálatának, mégis csak most jutottam el odáig, hogy ki is próbáljam ezeket a folyékony szemhéjfestékeket.
A SuperShock család többi tagját nagyon szeretem, és borzasztó kíváncsi voltam, hogy ez vajon hogy válik majd be?
Három színben szereztem be a szemhéjfestékből, a Garnet Flash (bordós-lilás árnyalat), Sparkling Amethyst (kékes-lilás szín) és a Chromed Cocoa (bronzos barna) került a birtokomba.
Amiért kétségeim voltak a termékkel kapcsolatban az amiatt volt, mert egy két komponensű dologról van szó, tehát használat előtt jól össze kell rázni és így tudjuk megfelelően használni, egyébként pedig szétválik a két komponens egy átlátszó olajos és a színes folyadékká.
(vaku nélkül)
Ami a csomagolását illeti, kis átlátszó müanyag üveg, fekete kupakkal, amiben az applikátor található. a feliratok ezüsttel vannak, nekem tetszik, egyáltalán nem olcsó, gagyi hatású.
Az applikátora olyan, mint egy szájfényé, ferde szivacsos. Könnyen lehet vele felvinni a festéket és szépen, precízen is lehet dolgozni.
Ezeket én a por állagú szemhéjfestékek alá gondoltam alapnak, és nagyon meglepődtem, amikor azt tapasztaltam, hogy ezek hihetetlenül pigmentáltak, és magukban is nagyon erős fedést biztosítanak. Itt vannak a minták, mindegyik alap nélkül egy áthúzással készült:
fentről lefelé:
garnet flash
chromed cocoa
sparkling amethyst
Szerintem döbbenetesen szépek!
Amikor felteszitek a szemhéjatokra, addig tartsátok csukva a szemeteket amíg meg nem szárad, ez pár pillanat, de nagyon fontos, hogy addig ne gyűrődjön meg! 🙂
Azt tapasztaltam, hogy nagyon tartós. Kipróbáltam úgy, hogy csak ez volt a szememen és semmi más, és így is kb 8 órán át viseltem, de semmi változást nem láttam 🙂
Egybként a Chromed Cocoa színe a MAC all that glitters szemhéjpúderére hasonlít nagyon!
Mostanában nagyon rákattantam egyébként az ilyen folyékony tartós szemhéjfestékekre, nagyon gyorsan és lehet velük szép sminket készíteni:) Tervezem, hogy több színben is beszerzem, de túlzásokba azért nem szeretnék esni :$
Ti próbáltátok már ezeket? Mi a véleményetek? Esetleg kedvet kaptatok ti is?:)
Nagyon érdekesnek tűnik, biztos veszek én is egyet belőle! 😛
Megkérdezhetem mennyibe kerülnek? 🙂 A sparkling amethyst nagyon megbirizgálta a fantáziámat! :))
még nem mertem:) tehetnél fel magadról is egy képet:)
Jaj de jó, hogy csináltál tesztet róluk! Már nézegettem a Kontaktpontban, de sosem mertem megrendelni. Na majd most! 😀
Sajnos nem látom a színmintákat:(((
Máskor is volt már ilyen nálad, hogy pár képet nem látok! Mitől lehet ez? Olyan kíváncsi vagyok…:(
Lesz smink vele ?:)
A 7-es katalógusban(mostani) 1300Ft.:( Lehetne olcsóbb is:):/
Smink mindenképpen lesz velük:)
Enobatalina: nem tudom sajnos, hogy mi lehet a gond, ugyanoda töltöm fel az összes képet, szóval ötletem sincs:/ Milyen böngészőt használsz?
Már régóta szemeztem vele, csak nem mertem eddig megrendelni. Pont a legjobbkor írtad a bejegyzést róla 🙂
Firefox legújabb verzió, máshol nincs gondom! Na mind1 sajnálom azért, mert legfontosabb infó maradt le nekem:)
Egyébként, nagyon jó a blogod, mindennap olvasom:)
@Enobatalina Nem tudom egyszerűen rájönni, hogy mi lehet a gond, de addigis amíg orvoslásra nem kerül a sor, ha írsz nekem egy e-mailt, akkor színesen elküldöm a képet, hogy megnézhesd:)
Meglepően jól fednek ezek a festékek. Nem használtam még ilyen folyékony állagút, de most nagyon megtetszett.:)
most csak 800 forint! 🙂
Akartam venni, de nem mertem. Akkor most rendelek. Köszönöm hogy leírtad!