Jillian Dempsey for Avon pirosító – teszt

Egy ideje terveztem, hogy írok róla, csak mindig elfelejtettem szegénykét, de most bepótolom! Nálam ugyanis a hétköznapi sminkek egyik alapját képezi:)
A pirosító fantázia neve a heavenly nude, ami szerintem elég találó:) Igazi szép kis baba arcot lehet vele varázsolni! Több szín van benne(rózsaszínes-barackos-bronzos), szóval nagyon szép keverékek lehetnek belőle, illetve még fontos az is, hogy a szín építhető..szóval, ha megelégszünk egy leheletnyi pirosítóval akkor azt is meg lehet oldani ugyanúgy, mint egy erőteljesebbet:) Egy kis fényt is ad az arcnak, tényleg nagyon szép:)
Erős smink mellé, vagy akár csakúgy a hétköznapokra is tudom ajánlani:)
Nem készült most minta, mert majd inkább érkezik smink:)
Ára 2000ft körül mozog, akció függő, most épp 1700ft-ért lehet beszerezni!
Nektek hogy tetszik? Van valakinek már esetleg?:)
Follow:
Oszd meg:

15 Comments

  1. Anonymous
    szeptember 10, 2010 / 07:22

    Áááááá! Már olyan rég kinéztem magamnak ezt a pirosítót, de sosem mertem megvenni, mert nem tudtam, milyen lehet valójában a színe, neten meg nem találtam róla egy igazán értékelhető képet se (bár lehet, hogy csak én vagyok béna)… Szóval köszikösziköszi ezt a postot! 🙂
    N.

  2. Andi
    szeptember 10, 2010 / 07:24

    huha ez szep :O :))

  3. Kremy
    szeptember 10, 2010 / 08:30

    Olyan régóta akarom de soha nem tudok ennyit rászánni,mindig rendelek mást helyette..:D Meg vártam h legyen már a szórólapon is de sztem ez fix katalógustermék marad sokáig.

  4. babus
    szeptember 10, 2010 / 09:58

    tetszik nagyon:)
    amugy gondolkozok már 1 ideje avonos rendelésen, tőled lehetne rendelni? mert régebben anyukám ismerőse intézte,de már fogalmam sincs mi van vele:D
    a mostani katalógusból meddig lehet rendelni?

  5. Tamara
    szeptember 10, 2010 / 11:16

    huh én ezt anno postáztam is vissza… az enyémnek semmi pigmentációja nem volt, teljesen matt volt és „poros”… :S lehet, hogy csak én fogtam ki egy rossz db-ot?

  6. Maggie
    szeptember 10, 2010 / 12:26

    @babus Lehet tőlem igen:)a katalógus meg most kezdődött még csak, szóval még 2 vagy 3 hétig lehet ebből:)

  7. Maggie
    szeptember 10, 2010 / 12:32

    @Tamara Hát nem tudom elképzelni, hogy mi lehetett a gond..:o Az enyém teljesen jó:)

  8. Maggie
    szeptember 10, 2010 / 12:33

    @Kremy Igen ez fix termék, úgyhogy szórólapon nem hiszem, hogy a közeljövőben lenne..:(

  9. babus
    szeptember 10, 2010 / 12:34

    @Maggie
    Köszi. A neten a 13. kampányt találtam meg,az a mostani? Nem láttam dátumot odaírva,de lehet csak én vagyok a vak:D

  10. Maggie
    szeptember 10, 2010 / 12:38

    @babus Igen, most a 13as kampány van:)az kezdődött 6.án

  11. babus
    szeptember 10, 2010 / 12:41

    @Maggie

    Köszi,akkor azt megnézem. Jó ha írok majd e-mailt hogy miket szeretnék rendelni?

  12. Maggie
    szeptember 10, 2010 / 13:01

    @babus Jólvan, az tökéletes:)

  13. bogi.floricienta
    szeptember 10, 2010 / 17:42

    Szia!Ne haragudj hogy nem a témához illik,de: az 'Essence Purifying Face Strips – teszt' mikor lesz?Kíváncsi lennék rá…

  14. Maggie
    szeptember 10, 2010 / 17:44

    @bogi.floricienta Szia!
    Megpróbálom a hétvégén még feltenni, tudom, hogy több mindenkit érdekel:)

  15. Anonymous
    szeptember 10, 2010 / 18:15

    @Kremy Ezzel én is így vagyok, de a 15-ös katalógusban 1299.- lesz, már alig várom 🙂
    N.

Hozzászólás a(z) bogi.floricienta bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .