Nem szoktam egész nap a sminkemet igazgatni, de azért vannak dolgot amiket nem árt, ha az ember magával hurcol egy átlagos napon is..
1. Púder
Mindenképp javaslom, főleg azoknak akiknek hajlamos fényleni a bőre, érdemes magunknál tartani, mert jól jöhet. Én a rimmel stay matte púderét viszem magammal mostanában mindig, mert nagyon bevált nálam:) viszonylag kicsi is, szóval nem foglal el túl sok helyet.
(itt olvashattok róla)
2. Pirosító
Ha újrapúderezzük az arcunkat, akkor érdemes a pirosítóval is egy picit újra felfrissíteni az arcunkat, hiszen az is ugyanúgy kopik a nap során és nagyon fel tudja dobni a pirosító az egész arcunkat:) A nyx peach nevű pirosítóját szoktam magamnál tartani, mert egy nagyon szép rózsaszínes barackos szín, ami minden smink mellett jól tud mutatni. Elég pici ő is, ahhoz, hogy ne legyen megterhelő magunkkal vinni:)
3. Mattító Papír
Rendeltem nemrég a nyxtől, de láttam már az essence pulton is, és nyilván még ezer félében lehet kapni. Szerintem jó, ha beruház az ember egyre, mert előfordul, hogy szükség lehet rá, és annyira könnyű, hogy semeddig nem tart, ha bedobjuk a táskánkba, mégis „életmentő” lehet:))
4. Korrektor
Legyen szó karikákról, pattanásról, pirosságról, egy korrektor mindig jól jön. Én az essence trio korrektort (itt olvashattok róla) és/vagy egy avonos antibakteriális/gyulladáscsökkentős stiftes korrektort szoktam magammal vinni.
5. Szemhéjfesték/szemceruza
Azért szoktam néha szemhéjfesték palettát magammal vinni, mert előfordulhat, hogy már nincs időnk hazamenni egy program előtt, vagy spontán alakul valami, és ilyenkor estibb sminkre van szükségünk vagy csak egyáltalán valamilyenre:) Ilyenkor nagyon jól jön egy 3as vagy 4es paletta, amikkel viszonylag gyorsan könnyen áthidalhatóak ezek a hirtelen jött problémák:)
Változó, hogy én épp melyiket dobom be, igazából ez sokszor függ attól, hogy épp mi van rajtam, de leggyakrabban a nyx trió vagy az avon 4es palettái közül markolok fel egyet:)
(ezt vagy ezt)
Szemceruzát sem mindig tartok magamnál, mert nem szoktam újra húzgálni, amit reggel feltettem, de van olyan nap, amikor mégis beteszem a többi mellé:)
6. Szájfény/rúzs
Az a helyzet, hogy a táskáim tele vannak szájfényekkel/ajakápolókkal, de azért kedvenceim nekem is vannak, amiket többet/szívesebben használok és ezek mindig velem szoktak lenni. Az egyik egy avonos teljesen átlátszó, csillám és minden egyéb mentes viszont 15ös faktorral rendelkezik. Ezt csakúgy bármikor akár ajakbalzsam helyett is felkenem, finom az illata és nagyon jó állagú, nem ragad:)
Illetve az új 3in1 rúzs nectar színben..itt írtam róla korábban már, és az a helyzet, hogy megőrülök érte:))
9. Szempillaspirál
Én ugyan nem nagyon szeretem újraspirálozgatni napközben a szemem, de azért mindig van nálam egy a biztonság kedvéért:) Most épp a supershock vízálló spirálja.
8. Púder és pirosító ecset
Ez a két dolog még mindenképpen kell, mivel a púder és a pirosító igényli azt, hogy ecsettel vigyük fel, ezt nem tudjuk mellőlük kispórolni.. viszont lehet kapni egészen kicsi változatokat is, én is ezek közül viszek magammal:)
+ egy-két fülpiszkáló és vattakorong is szokott nálam lenni, ez már olyan megszokás:)
Mi az ami nélkül ti nem indultok el otthonról?:)
én általában csak szemceruza,szempillaspirál,korrrektor,szájfény.
mondjuk én 7köznap nem szoktam magamat sminkelni általában (kivéve ha este megyek vhova),de azért nálam vannak ezek mindig.
amugy a manhattan shimmer powdert kipróbáltam tegnap,és nekem tetszik nagyon:)
eddig én is úgy voltam, hogy spirál-korrektor-szájfény..aztán a púder is becsatlakozott és akkormár pirosító is:D szóval gyűltek..:D meg sokszor jártam úgy, hogy szükségem lett volna a „menetfelszerelésre”, de nem volt úgyhogy már nem bízom a véletlenre:DD
a manhattanről meg micsoda jóhír:)mondjuk szépnek is tűnik:)